A TENGERPARTRA KIFEKSZIK A TENGER

Én egy szemüveges kisfiú vagyok – Kék Művészügynökség
2008.01.03.

Nem előnytelen az egy óra húsz percet szünet nélkül felölelő előadás számára, ha szokatlan helyszínen vagy szokatlan időpontban játsszák. Ősbemutatóként a Művészetek Völgyében, később az Új Színházban és a TÁP Színház rendszeres játszóhelyén volt látható, aztán este tízes kezdéssel a Gödörben. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Én egy szemüveges kisfiú vagyok (Jelenet az előadásból)
Én egy szemüveges kisfiú vagyok (Jelenet az előadásból)
A művel való találkozás szokatlansága növeli az irányában amúgy is tapinthatóan, nem ok nélkül megnyilatkozó szeretetet, rokonszenvet – másrészt a családias hangulat elfedheti, hogy szokványos produkcióval van dolgunk.

Pelsőczi Réka – aki tavaly egyszemélyes komiko-intellektuális show-t teremtett Parti Nagy Lajos Ibusárja nyomán Bíró Kriszta számára – 6 és 16 év közötti Pest megyei tanulók „Mi leszek, ha nagy leszek?” témájú dolgozatainak töredékei alapján készített vágy- és illúziófoltokból varrott szövegkönyvet. Cziegler Balázs társaságában jegyzett díszlete is összerakós, mint a kockajáték. A nagy tömbökre vetített, jobbára semleges jelképiségű videoanimációk (tengerhullámzás stb.) szétszedhetők: a falazat óriás (fa) köveivel együtt egy-egy filmdarabot is kiemelhetnek, helyén űrt hagyhatnak a közreműködők. A csonkokban láthatatlanul mintha Kőműves Kelemennék (és Kelemenek) törzse meredezne, a terheket Kelemen kőművesek (és Kelemenné adminisztrátorok, háztartásbelik etc.) vinnék, raknák ide-oda. Ütközik a gyereknyelv és a körvonalazható felnőtt élet.

Kilenc ember üldögél közeledve-távolodva, vonzódva-gyanakodva, szorosan egymás mellett. Mintha tengerparton, lábfejük nyomát a homokra bízva, sirályvijjogásban alkotnák az infantilis megfáradtság ülőláncát. Naptól sütve, vizet bámulva, levegőég alatt, erőt a földtől kérve: négy elem határán. Kéretlenül is megnyitva lelküket egy Nagy Pszichológus szeánszán. A leegyszerűsített színpadi helyzet tartalmas – a (trónolva, állva, dőlve, fekve, túlmozogva megszólaltatott) gyerek- és kamaszidézetek nem sokáig. Lényegtelen, szó szerint az iskolai papírmunkából ered-e a sok-sok felszöktetett, elharapott mondat (nem valószínű), vagy a közösség meggyúrta: saját terveinek, emlékeinek, frusztrációinak zárványaival kiegészítette a (nagyjából az 1980 és a jelen közti) kor nyelvileg tarka, ismerős plakatírozását (igencsak elképzelhető). Tíz-húsz perc kedves érdekességre, mosolyogtató eredetiségre futja a kiáltásnyi, sóhajnyi szövegek bájából, regényesen szerveződni igyekvő groteszkumából, a színészek (Bánki Gergely, Bodor Johanna, Botos Éva, Elek Ferenc, Fodor Annamária, Bartsch Kata, Sipos Vera, Szamosi Zsófia, Vass György) a közönségnek és egymásnak helyzetgyakorlatokat felkínáló, buzgó jelenlétéből, privatizálásnak álcázott szakszerűségéből, az alkotók közös töprengéseiből. Hamarosan szétlazul, ismétlésekbe fúl, külön utakra szalad a nem elég teherbíró, meg- és elrendezésében nem elég ötletes kísérlet, melyet jelmezeivel Nagy Fruzsina öltöztetett fel. (A rugalmas, időnként még a szereplők számát illetően is változó premiernek van egy tüneményes – balettvizsgán áteső – gyermekszereplője, és a nyolcvan perces kép- és hangmontázst, helyenként suta mozgáskompozíciót: az egész színházi gyerekrajzot a befejezés felől tárgyilagos-rezignáltan átértelmező idősebb – férfi – közreműködője is.)

Én egy szemüveges kisfiú vagyok (Jelenet az előadásból)
Én egy szemüveges kisfiú vagyok (Jelenet az előadásból)

Némileg olyan az egész – egysíkúbb szerkezettel, összehasonlíthatatlanul szegényesebb stílusvilággal –, mint egy tördelt Pilinszky-színjáték. Pilinszky János A tengerpartra és Egy szenvedély margójára című négy, illetve tizenkét sora az első, 1949-es folyóirat-közléskor még egy verset képezett. „A tengerpartra kifekszik a tenger…” – kezdte az előbbit. „A tengerpartot járó kisgyerek / mindíg talál a kavicsok közt egyre, / mely mindöröktől fogva az övé, / és soha senki másé nem is lenne…” – vágott bele a másik. A Szemüveges kisfiú… (három kisfiú, hat kislány) vázlatos – albumképecskék keretében elmondott – minidrámája a külsőségekkel (a fakockákra ragasztott óvodás kori fényképekkel, a sok kisebb-nagyobb helyváltoztatással, az énkeresés tanácstalan gesztusaival – nem marad adós. Ám annak sorsmögöttese alig rezonál, ekhója nem kísért, hogy mindezt – amiként a markolt, majd elhajított szimbolikus kavicsról, az „olyan egyedűl lett” magányáról a költő meditált – „egy egész tenger zúgja mégis vissza”.

V.ö.: Bóta Gábor: Szembesülés önmagukkal
Fehér Anna: VölgyNapló 2007. július 30.

Szerző: Tarján Tamás
Rendező:  Pelsőczy Réka
Látvány:  Cziegler Balázs,  Pelsőczy Réka
Jelmez:  Nagy Fruzsina
Mozgás:  Bodor Johanna
Zenei szerkesztő:  Vajdai Vilmos
Dramaturg:  Galambos Gábor
Szereplők:  Bánki Gergely,  Bodor Johanna,  Botos Éva,  Elek Ferenc,  Fodor Annamária,  Bartsch Kata,  Sipos Vera,  Szamosi Zsófi,  Vass György
Megítélt támogatás: 1 500 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
Az előadás szabadtéri bemutatására és bemutatóhelyen kívüli játszásra (2007)
További támogatás: 600 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
Az előadás továbbjátszására (2009)

Kiemelt ajánlónk

Október 31-én a Trafóban az Utolsó című előadást játsszák. Kritikánk itt olvasható.

Tovább a cikkhez
Port.hu