Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

VÁLASZ A VÁLASZRA

Az EMMI által kiadott videó-üzenetben megfogalmazott állítások tartalmáról és azok következményeiről
2012. nov. 12.
Alább Schilling Árpád rendező tételes válaszát közöljük az EMMI videó-üzenetére. A SZERK.

Hammerstein Judit, kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerint ők támogatták először a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) működését. Ez annyiban igaz, hogy a FESZ 2011-ben alakult szervezet, s ennyiben nehéz is lett volna korábban támogatni. Ugyanakkor a FESZ az FSZSZ-nek, vagyis a Független Színházak Szövetségének a jogutódja, amely azonban már 2010 előtt is kapott minisztériumi támogatást.

Schilling Árpád
Schilling Árpád

L. Simon László egyértelművé teszi, hogy számos intézmény támogatásához kell hozzájárulniuk. Ezért is vagyok kíváncsi arra, hogy a többi intézménytől vajon milyen mértékben kívánnak majd elvonni, s azt mikor és hogyan közlik az érintettekkel. Ne feledjük: Matolcsy György 17 milliárd forint elvonást tett kötelezővé az EMMI számára.

Halász János politikai államtitkár, felelőssége teljes tudatában tesz hitet többek között az art mozik modernizálása mellett. Bizonyára elfelejtették vele közölni, hogy épp most zár be egy újabb art mozi: a Kino.

Cser-Palkovics András, a parlament kulturális- és sajtóbizottságának elnöke számára egyaránt fontos a Magyar Állami Operaház vagy egy vidéki néptánccsoport ügye. Valószínűleg elkerülte a figyelmét, hogy miközben idén az Operaház büdzséjét a többszörösére emelték, a Nemzeti Együttműködési Alap számos néptánccsoportot lehetetlenített el.

  Hammerstein Judit következő megszólalása az első és egyetlen, amely némi empátiára utal. Számára nehéz nem adni, amikor egyébként szívesen tenné. A megfogalmazási mód emberi, de szakmailag értelmezhetetlen. Vajon mi tartotta vissza az Államtitkár-helyettes asszonyt attól, hogy az elmúlt fél évben, titkárságán keresztül tartsa a kapcsolatot az érintettekkel, és tájékoztassa őket arról, ami az ügyükben történik?

Cser-Palkovics András ezek után felhívja figyelmünket arra, hogy a költségvetés egyensúlyára is tekintettel kell lennünk. Most értettem meg, hogyan kaphatott Markó Iván a függetleneket sújtó jelenlegi elvonás mértékével megegyező támogatást: így állt helyre az egyensúly.

Halász János felelőssége teljes tudatában fogalmazza meg a videó legfontosabb üzenetét: nyócév!

L. Simon László záró bonmot-ja nem is lehet más, mint hogy nem lehet kizárólag az állam kötelessége a kultúra fenntartása. Az általam 18 éve alapított Krétakör magánpénzből jött létre, s jó ideig abból is működött. Állami támogatásunk mértéke soha nem érte el az éves működési költségek felét. Jelenleg – az elvonást belekalkulálva – 6 millió forint támogatásra számíthatunk, miközben több százezer eurós projekteket valósítunk meg német, osztrák, svájci és francia polgárok adójából.

Engem – ahogy sok más pályatársamat is – igazából az érdekel, hogy közel húszévnyi munka után vajon hajlandó-e komolyan venni a kormánya annak az országnak, amelyben születtem és amelyben élek. Ez Halász Jánosnak – aki állítása szerint az ország összes polgáráért felelősséget vállal – úgy tűnik, nem probléma.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek