Krulik Kvartett koncertje / MTA Zenetudományi Intézet
2012.10.30.

A Zenetudományi Intézet Dobszay-emlékkonferenciájának egyik kísérőeseménye a múlt évben alakult Krulik Kvartett (Krulik Eszter, Bálint Angéla, Ludmány Dénes, Pintér Balázs) hangversenye volt az Intézet, tehát a várbeli Erdődy-palota Bartók-termében, október 13-án délután. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.

A koncert műsorán Mozart K 428-as Esz-dúr kvartettje, illetve Bartók 5. vonósnégyese szerepelt – két, Dobszay Lászlóhoz igen közel álló zeneszerző kompozíciói.

Mozart hat „Haydn-kvartettje” közül az Esz-dúr darab nem tartozik sem a legcsillogóbbak, sem a legmeghökkentőbbek közé, mégis át van itatva a legeredetibb, részben a messzi jövőbe mutató gondolatokkal és megoldásokkal. A darab ideális felfedezendő terep egy pályája kezdetén járó, elmélyültségre és a maximálisra törekvő együttes számára, mint a Krulik Kvartett.

Krulik Kvartett
Krulik Kvartett (Fotó: Krulik Marcell)
Az előadásukról szerzett első benyomás meghatározó eleme volt a többféle formában is megnyilvánuló, szigorú igényesség: a makulátlan intonáció, az időbeli szinkronitás és az egyes hangszerek hangszínének koncentráltsága, zörej- és torzításmentessége. De hamarosan tapasztalhattunk olyan „magasabb rendű” erényeket is, mint az artikuláció, a tagolás világossága, a formai tudatosság, és – talán mindenek felett – az a fajta mértéktartás, amellyel az érzelmileg leginkább telített pillanatokban is megőrizték teljes intellektuális kontrolljukat a zenei anyag felett, a hatást a zenei szubsztanciára, és nem valamifajta előadói „kitárulkozásra” vagy manírokra bízva. Tegyük hozzá: messzemenően Dobszay szellemében.

Az Allegro non troppo nyitótétel a maga szövevényességében és – sok tekintetben – extravaganciájában is elsősorban az előadás világossága, sőt leszűrtsége révén hatott meggyőzően; a nyitó ütemek unisonójának apró intonációs döccenőjével alapjában le is zárult a koncert során tapasztalt imperfekciók sora; s ha a csiszoltság nem zárja is ki feltétlenül némi elfogódottság vagy óvatosabb zenélés lehetőségét, ilyesminek a gyanúja is legfeljebb ebben az első tételben, a felmelegedés velejárójaként merülhetett fel. A kvartett tagjai közül már ekkor felfigyelhettünk Ludmány Dénes rendkívül telt, tömör brácsahangjára és Pintér Balázs játékának különleges érzékenységére. A lassú tétel alig-vibrato előadásmódja különlegesen áttetszővé tette a zenei szövetet, jól hallhatóvá a szólamok gyakran merész mozgását, fokozva a disszonanciák hatását, ugyanakkor a konszonanciák melegségét sem nélkülözve. Krulik Eszter játéka úgy volt beszédesen kifejező, hogy – helyesen és rokonszenves módon – nem dominanciára, hanem a primus inter pares szerep betöltésére törekedett. A mintaszerű agogikai eszközökkel felépített menüettből kiemelkedett a híres, „romantikus” triószakasz szenvedélyes, úgyszólván heroikus hangja – a már emlegetett fegyelemmel és mértéktartással párosítva; a záró Allegro vivace pedig megmutatta, hogy a benne – főleg a hangsúly-játékokban megnyilvánuló – haydni játékosság sem idegen a Krulik Kvartettől.

Talán meglepő, de minden vonósnégyes-társaság egyik legnagyobb próbatétele, Bartók 5. kvartettje a Mozart-műben mutatott, elismerésre méltó színvonalhoz képest még érettebben, magabiztosabban és erőteljesebben szólalt meg. Magyarázza persze ezt az a tény, hogy az együttes repertoárjának legrégebbi darabjáról van szó – mintegy másfél évvel ezelőtt vele mutatkoztak be –, ám ez semmit sem von le teljesítményük értékéből. Interpretációjuk bátran összehasonlítható a Kelemen Kvartettéval, az utolsó egy-két év talán legemlékezetesebb előadásával; ugyanakkor megközelítésük szinte ellentétes egymással. Míg a (némileg) idősebb együttes előadásából úgyszólván lángok csapnak ki, és ezt a szenvedélyt és a virtuozitás elemi kitöréseit tartják kordában óriási fegyelemmel és koncentrációval; ezzel szemben Krulikék játéka maga a rend és világosság, ám ez olyan magas fokú és mindenre kiterjedő, hogy mintegy ellenállhatatlanul felszínre hozza, a hallgatóban életre kelti azt a szenvedélyt, ami amott inkább hajtóerő, mint következmény.

A Krulik Kvartett hangzása a legérdesebb pillanatokban is megőrzi szépségét, ha tetszik, gömbölyűségét, miközben ereje a legcsekélyebb hiányérzetre sem ad okot. Ritmikája a lehető legpregnánsabb, de bármilyen súlyos, vagy ha kell, akár tapadós, sohasem veszíti el lendületét. A bartóki remekmű szuggesztív képei és atmoszférái – mondjuk a II. tétel éjszaka-zenéjében a magány trillái és sóhajai – a legmesszebbmenőkig kimunkáltak voltak, a bolgár ritmusú középső tétel agogikai világossága mintaszerűnek bizonyult, nem beszélve az égi tisztaságú hegedű-üveghangokról vagy Ludmány elementáris brácsázásáról. A IV. tételben ritkán hallható olyan messze zengő cselló-pizzicato, mint amilyet Pintér Balázstól hallottunk; itt a hegedű magas, tartott hangjai is külön élményt jelentettek. A zárótételben pedig a sodró erejű tempó ellenére sem veszett el semmi a fenségesen sűrű és nemes zenei szövet részleteiből – s még a burleszk-pillanatok is ellenállhatatlanok voltak.
Szerző: Malina János