Revizor: Tíz évet töltöttél a Budapesti Kamaraszínházban. Amikor ez a színház már köztudottan a végét járta, bombáztak ajánlatokkal máshonnan?
Stefanovics Angéla: Nem bombáztak. Mindenki nagyon sajnálkozott afölött, hogy a Kamaraszínházat bezárják, az egész szakma, ám a társulatból senkit nem hívtak sehová. Ami engem illet, most nem is szeretnék leszerződni másik helyre. Telítődött a vincseszterem, nem tudnám elképzelni, hogy augusztusban bemenjek egy színházba és májusig ki se jöjjek. Legalább egy évig biztosan szabadúszó leszek. Ha nem akad színészi munkám, legfeljebb elmegyek jógaoktatónak. Megvan a papírom hozzá. Az elmúlt évadra mindenesetre nem panaszkodhatom, remek feladataim voltak. A Kaisers TV, Ungarn, a Peer Gynt az Örkényben – az feltehetően úgy lett, hogy Ascher Tamás látott Pintér Béláéknál –, Kárpáti Péter csapatával A pitbull cselekedetei. És még a Kamaraszínház utolsó bemutatói közül a Vasárnapi ebéd Rátóti Zoltán színrevitelében és a Tisztogatás, Sopsits Árpád rendezésében. Bár az utóbbi nem olyan jó emlékem, mert Sopsits-csal mindig nehezen boldogultam a próbákon.
 Stefanovics Angéla a Liliomban |
R: Milyen vagy, amikor nehezen boldogulsz egy rendezővel? Makacs? Szemtelen? Ellenálló?
SA: Ez mind. Amikor évekkel ezelőtt a Fekete angyalt csináltunk Árpáddal, majdnem meg is pofozott. De azért egyáltalán nem az ilyen heves alkotói viszonyok voltak jellemzőek erre a színházra.
R: Hanem?
SA: Az én tíz évem a Kamara leszálló ágába esett bele, amikor ez a színház már nem tartozott a színházművészet élvonalába. Sok rossz előadásban játszottam, de jókban is. A Liliom, a Julika, az volt a csúcs. Kár, hogy májusban mutattuk be, és kevesen látták, mert szerintem a POSZT-on is helye lett volna. Magát a társulatot nagyon lehetett szeretni. Olyasféle sorstársiasság jellemezte, amely talán csak a vidéki színházakban érzékelhető. Más pesti színházakban valahogy rajta van a bélyeg a színészeken: ezek vígesek, azok katonások. Mi meg annyifelől verődtünk össze – sokan a szakma kitaszítottjaként kerültek oda, máshonnan kirúgva, így számos jó színész is odakeveredett –, és megkaptuk a lehetőséget, hogy csinálhatunk jót, ha tudunk. Nem volt megfelelési kényszer és soha nem tapasztaltam rivalizálást a fiatal színésznők között. Én személy szerint is nagyon kedvező helyzetben voltam, Szűcs Miklós igazgató szeretett és mindent megengedett nekem. Az utolsó két évben tulajdonképpen elkívánkoztam már, de ő mindig tudott valami vonzót mondani, olyat ígérni, amivel megtartott. Például eleresztett Pintér Béláékhoz vendégként játszani.
R: Hogyan kerültél hozzájuk?
SA: Sokat jártam a Béla nyakára és rágtam a fülét, hogy hívjon már. Ismerem őt régről, közel egy korosztály vagyunk, gyakran megfordultam a Szkénében. Amikor Enyedi Éva terhes lett, én vettem át a szerepét Az őrült, az orvos, a tanítványok és az ördögben. Így jutottam aztán tavaly a Kaisers TV, Ungarnba. Jó szerep, jó előadásban. Láthatólag olyan társulatnál, olyan produkcióban, amellyel könnyebb a szakma előterébe, figyelmébe kerülni, mint bármi mással, amit színházban eddig csináltam. Most ismét Pintér Béláéknál próbálok A 42. hét című készülő darabban. Csákányi Eszter a főszereplő, szeptember végén lesz a bemutató.
 A Mikve című előadásban |
R: Említetted a színészeken a bélyeget. Te látod rajtuk? A vígesek például milyenek? Évek óta együtt játszol velük a Pesti Színház Mikve-előadásában.
SA: Szeretek a Vígben nagyon! Klasszikus színházi légköre van. Névtáblák az öltözőajtókon, portás, öltöztető, hierarchia. Régivágású, sármos férfiszínészek és szépen öltözködő, sminkelt színésznők, akik vékony cigarettát szívnak. Nagyon színészek, a szó legjobb értelmében. Közben tök jó fejek és iszonyatosan sokat dolgoznak. Az alternatív színházi környezet persze egészen más. Ott mindenki egy szinten van.
R: Mennyire van mindenki egy szinten a munkában Pintér Bélánál?
SA: Béla halálpontosan tudja, mit akar. Néha még a hangsúlyokat is, hová kell tennie a színésznek a mondatban. De ettől még egy közvetlen stílusú alkotói folyamat részesei vagyunk, belebeszélünk mi is. Jóllehet Béla erőskezű rendező. Gyakran voltaképp azért próbálunk, hogy ő lássa, hol tartunk a történetben és haladhasson tovább, mert menet közben írja a darabot. Bár A 42. hét esetében, rendkívüli módon, már a próbák kezdetére kész volt a szöveg. Mondjuk, próbapénzt most egyáltalán nem tudnak fizetni, de szerencsémre én épp forgatok, egy elsőfilmes svájci rendező munkájában. Hogy A 42. hét-beli kollégák, a partnerek miből élnek meg ilyenkor, azt nem tudom.
R: Tisztem szerint megkérdezlek a kritikáról is. Olvasol kritikát?
 A pitbull cselekedetei című előadásban |
SA: Hát, nagyon véletlenszerűen. Ha ki van téve az asztalra egy színházi büfében… Így. Az elejét szeretem olvasni, amikor a darabról írnak. Aztán ahol a szereplőkről van szó, ott nem nagyon szokott kiderülni, mi a kritikus véleménye a színész munkájáról. Ír két jelzőt vagy határozót, teszem azt „bátor eszességgel”, és kész. Amikor a Liliomot játszottam, az volt az egyetlen alkalom, hogy utána kifejezetten kerestem a kritikákat. Legalábbis átkutattam az asztalt a színházi büfében.
R: Arról valahogy nem nagyon jelentek meg kritikák.
SA: Szinte csak MGP-től. Az ő írásán meg is hatódtam. Úgy éreztem, igen, ezt szerettem volna ebben a szerepben, csak nem tudtam volna olyan szépen megfogalmazni, mint ő.
R: A díjakhoz hogyan viszonyulsz?
SA: Ami ezt a mostanit, a kritikusdíjat illeti, meglepődtem a jelöltségen. Rögtön el is határoztam, nem foglalkozni vele, távolabbra tolni magamtól. Nehogy elkezdjem latolgatni az esélyeket meg izgulni emiatt. Kerekes Évát látom esténként a Peer Gyntben, hát ő aztán igazán… Általában véve, díjat kapni öröm. Óvodás korunktól kezdve úgy szocializálódunk, hogy létezik büntetési és jutalmazási rend. Aki valami jót csinált, azt kitüntetik. A díj – vagy akár egy ilyen jelöltség is – megerősíti, hogy a jó oldalon állsz. Pozitív ösztönzés. Igazából egyedül az lehet ciki, ha esetleg utólag kiderül, hogy nem érdemelted meg. Vagy méltatlanná váltál rá.
R: Á, ilyen nincs. Legfeljebb az lehet, hogy valaki eleve meg sem érdemelte. De ha sok kritikus egyszerre találta jónak az alakítást, az már mégiscsak méltónak marad meg.
SA: Szóval nincs ilyen? Akkor megnyugodtam.
A legjobb női mellékszereplő díját Stefanovics Angéla nyerte. A szerk.