COOL!

Street Fashion Múzeum - Utcai divat egykor és ma / Kiscelli Múzeum
2012.08.01.

Mármint maga a kiállítás és a téma, hogy valami ízig-vérig maival is lehet a múzeumban foglalkozni. IBOS ÉVA ÍRÁSA.

Részletek a kiállításból
Részletek a kiállításból

A hétköznapi élet ritkán kap platformot a szent falak között, pláne, ha az ma történik. Vannak persze kivételek, de az utcai, hétköznapi viselet nem tartozik közéjük. Mielőtt olvasói levél érkezne, igen, emlékszem a farmer kiállításra, de az egy kicsit más volt, s pláne nem a blogok világa, pedig Simonovics Ildikó, a Kiscelli Múzeum művészettörténész-viselettörténésze most pont ezekre építette kiállítását.

A www.streetfashionbudapest.hu webszájt 2010-ben nyílt meg, amelyre (azóta is) bárki szabadon feltöltheti saját öltözékeit precíz adatolással egybekötve, hiszen a folyamat egyben és főleg digitális formában való gyűjteményi gyarapítás, ez különbözteti meg számos civil, vagy kifejezetten divat orgánumként működő társától. Meg persze az, ami nem látszik, a muzeológusi tevékenység folytatása, a „szerzeményezés” feldolgozása, amelynek alapvető fontosságú eleme a rendszerezés - de erről később.

Az öltözködéssel kifejezhető identitás mostanában gyakorta felvetett probléma (a képzőművészetben is, lásd például Kántor Ágnes legújabb sorozatát, amelyen saját élete eseményeit rögzíti ruhadarabokon), hiszen a probléma az utcán hever, elég nyitott szemmel járni, s - a lehetséges megfigyelési szempontokból csupán egyet kiválasztva - összevetni a feliratos és emblémás pólók tartalmát az „üzenethez” általában sehogyan sem, jobb esetben úgy, ahogy passzoló viselőjével. Az eredmény, tapintatosan szólva is ambivalens, és arra figyelmeztet, hogy van mit fejlődnünk az öltözködés terén.


Ami ma már egészen másképp kategorizálja az embereket, mint a háború előtt. Ma például nincs értelme annak, hogy „polgári viselet”, mivel sem családi, sem társadalmi háttér nem olvasható ki a napjainkban dívó „csomagolásból”. Ezek a meghatározottságok az önkifejezés előretörésével felszívódtak, s helyettük a valamely közösséghez való tartozás (amelyben már semmi szerepe a születésnek) vált döntő szemponttá. Ha a menedzser imágóra gondolunk, az mindenki számára világos, ám sajna, épp az ő drága öltönyük nem érdekli a kutatást.

Helyette viszont - és akkor itt kanyarodom vissza a rendszerezéshez – jobban a kreatív és ténylegesen stílust teremtő társadalmi-kulturális különítmények kreációi, úgy, mint a rockabilly, a hippi, a punk, a goth, az indie, a hardcore és a japanese street style. A kiállítás fővonala azonban még mindig nem ez, noha a fogalmak tisztázása és illusztrálása megtörténik az egyik falat borító tablókon, nyilván azért, mert az idetartozók individuális erőfeszítés nélkül, a már kitalált formai szabályokat követve alkotják meg küllemüket. Ennél sokkal érdekesebb és vizsgálódásra méltóbb az ego-kultúrából fakadó, irányzat-mankók és profi divattervezők nélkül születő hétköznapi kreatúra - ez teszi ki a tárlat oroszlánrészét.

Tetszik az „osztályozás”, amely részmegoldások kiemelésére épül, így végigmegyünk az öltözködés csínján-bínján, többek között a szoknya-blúz, ballon, virágminta, fekete-fehér, gallér és mandzsetta, sort és fejpánt, nagyi stílus, szemüveg, pliszír (az idősebbek értik), de olyan alcím is van, hogy „vagány fiatalember kalapban”, meg „ötvenes kiskosztüm”. Utóbbi megemlíthetetlen Chanel nélkül (meg van említve), de Garbóra, Dietrichre és Hepburnre is történik utalás, hiszen pár évtizede még a (markáns személyiségjegyekkel rendelkező) filmcsillagok teremtettek divatot, s hatásuk a vasfüggönyön is átfújt.

A szerző fotói
A szerző fotói

Bár Rita Hayworth és Marilyn Monroe is bevésődött a divattörténetbe, a tárlat természetesen nem a sztárokra épít, csupán a street fashion megoldásainak az eredetét világítja meg, a mai trendet az előzményekkel szembesítve. A szerkesztés következetesen sorolja az „olyan volt – ilyen lett” pár-fotókat, amelyekből nem csak a „nincs új a nap alatt” olvasható ki, hanem az emancipációt is magába foglaló felszabadult, lazább életmódok és magatartásformák típusai is.

A hagyományos, papíralapú fotók mellett valódi ruhák (és digitális képek, meg videofelvétel) is találhatók a Kiscelli Múzeum templomterében, a látogatói izmokat szó szerint megmozgató módon. Ugyanis Simonovics Ildikó kiállítása nem (csak) a divatőrülteké (bár számukra kifejezetten ajánlott, kapnak némi ízelítőt stílusról és személyességről), de (bocsánat a sztereotípiáért) az utca emberéé is, valamint azoké az ínyenceké, akik unják a konzekvens bemutatók falra akasztott vagy vitrinbe tett tárgyainak sótlan monotóniáját.

A kiállítás 2012. augusztus 21-ig látogatható.

Szerző: Ibos Éva
Helyszín:  Kiscelli Múzeum
Időpont:  2012. június 22 - augusztus 21.

Kiemelt ajánlónk

Április 17-én az Átriumban az Átriumklorid című előadás látható. Kritikánkat itt olvashatják.

Tovább a cikkhez
Port.hu