KIHANGOSÍTVA

Katona József: Bánk bán / Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház
2012.08.03.

A műfaji meghatározást komolyan kell venni: ez az előadás nem a Bánk bán újabb interpretációja, ez „színpadi tanulmány Katona József drámája nyomán”. Nyugtalanító gondolnivalókkal. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.

Bocsárdi László másodszor gyürkőzik neki a Bánk bán színre állításának. Az első is rendhagyó volt: nemzeti drámánkat 2000-ben Zsámbékon A királynét megölni nem kell félnetek? címmel a romtemplom tövében román és itthonról meg a környező országokból kiválasztott magyar színészekkel rendezte meg. A teljes tragédiát eljátszatta, de a Sebestyén Rita dramaturggal közösen végzett érzékeny húzása és szövegigazítása a köznyelvhez közelítette Katona textusát, kompilációi pedig szélesebb kontextusba helyezték a cselekmény lényegét.

Mátray László
Mátray László

A hatalmas térben finom kamaradráma született, amelynek középpontjában Bánk és Gertrudis ellentmondásos kapcsolata állt: Kulka János és Maia Morgenstern játékában nemcsak a király teljhatalmú megbízottja és a királyné állt egymással szemben, hanem felerősödött a két méltóság között kialakuló férfi-nő konfliktus is. S mivel Ottót is félig román-félig magyar színész játszotta (Butuc Zoltán), valamint Fullajtár Andreának és Szorcsik Krisztának köszönhetően Melinda is, Izidora is igen karakteres szereplő lett, a szerelmi szálak és a nemzeti különbségekből adódó konfliktusok összefonódtak, és hangsúlyossá váltak. Egy másik jelentős átértelmezés Tiborc szerepét érintette, ugyanis Bocsárdinál Bánk és Tiborc között nem alá-fölérendeltségi viszony volt, hanem a sors által eltérő társadalmi és hatalmi pozícióba kerülő két hajdani iskolatárs sodródott ismét össze. Ez magyarázta, hogy Tiborc Kovács Zsolt alakításában intellektuális figura lett. A kirajzolódó rendezői koncepció a nyári előadások létrejöttének – ezúttal viszonylag kedvező – körülményei mellett nem tudott teljes mértékben megvalósulni, de mint értelmezési kísérlet több mint figyelemreméltó volt.          

A Bánk bán mostani színre állításakor Bocsárdit láthatóan más érdekelte, mint tizenkét évvel ezelőtt: a mű csorbítatlan színpadi megjelenítése helyett a nemzet létének és fennmaradásának mint központi kérdésnek a dráma nyomán történő végiggondolása. Bocsárdit nem érdekelte a végjátékban színre lépő király belső drámája – a szereplők hiába hivatkoznak Endrére oly sokat –, el is hagyja a teljes V. felvonást (bár a szereposztásban még szerepel II. Endre, akit ugyanaz a színész alakított volna, aki Tiborcot játssza). Bocsárdi Bánk dilemmájára koncentrál, ezért az előadást a bán országlásából való visszatérésével indítja, s ami a darabban ezt megelőzi, azt szintén elhagyja, de a kettő közötti szövegtestből is kivág passzusokat, vagy – akár a zsámbéki verzióban – beletold, átigazít mondatokat, s a két bojóthin kívül kiiktatja a békétleneket. Az előadás tehát szigorúan véve a dráma egy – az egészet lényegileg pontosan követő és tükröző – szeletét kínálja a nézőnek. A produkció igencsak megosztja a közönséget, s a rendezést bírálók jó része éppen a csonkítottságot nehezményezi leginkább.

Az előadás lényegében üres térben játszódik – jobb oldal, elől egy nagy asztal, szanaszét néhány szék áll, a színpad szélén féltucatnyi állványos mikrofon, a nézőtér balközepén  állvány magasodik, rajta cimbalom, s a második részben egy előretolható lépcsőrendszer jelzi Gertrudis palotáját –, viszont kiemelt jelentősége van a színpadszéles fehér vetítővászonnak, amelyen pereg a produkciót keretező két fekete-fehér filmbejátszás. Az elsőn egy erősen barázdált arcú idős ember (Tiborc alakítója, Nemes Levente) dúdolgatja-mondja a Ha kimegyek a doberdói harctérre kezdetű I. világháborús katona-nótát. A befejezéskor ezt a nótát a cimbalom mellől a félmeztelen, katonasapkát viselő, vigyázban álló Bánk egy falusi (Árkos) fúvószenekar kíséretével énekli, miközben a vásznon I. világháborús híradó-képek láthatók a tönkrevert magyar hadsereg visszavonulásáról.

Kolcsár József és Pálffy Tibor
Kolcsár József és Pálffy Tibor

Az asztal hol a merániak letakart büfépultja, amit Tiborc lefényképez, Biberach pedig megdézsmál, hol Soma alvóhelye, s e mellett zajlik Ottó és Biberach párbeszédeinek többsége. A végső jelenetben pedig Bánk, mielőtt belekezd a katonanótába, erre helyezi a megölt Gertrudis fejéről lehulló magyar szent koronát. A mikrofonok egyértelműen elidegenítő funkciójúak: a szereplők a rendezőileg fontosnak tartott mondatokat azokba mondják bele, ezáltal egyrészt felerősödik a közlendők didaktikus hangsúlyozása, másrészt az állványokon álló mikrofonok használata a színészeket a nézőtérrel való frontális kapcsolatba kényszeríti, s megnehezíti, esetenként kizárja, hogy közöttük reális viszonyok szülessenek. Hasonlóan kiemelt, dramaturgiailag megemelt szerepe van a világításnak: fejgépek fénykörei nyomatékosítják a hangsúlyos pillanatokat.

Csak akkor lehet és érdemes egyszemélyes tragédiaként játszatni a Bánk bánt, ha a címszerepre van olyan színész, aki ennek összes terhét és következményét elbírja. Sepsiszentgyörgyön van ilyen: Mátray László, aki a magyar színjátszásban oly ritka, megjelenésében is erőteljes, igazi férfi színész megtestesítője. Nem történelmi hőst játszik a fehér inget, fekete nadrágot és csizmát viselő színész, hanem olyan embert, aki nem érti, hova került. Ennek a Bánknak a tartása, elvei, erkölcsi mércéje nincs szinkronban a kor szokásaival és trendjeivel.

Tehetetlen abban a megosztottságban, amely a Petur vezette nemzetieskedők és a Gertrudis által megtestesített idegenek között kialakult. (Tetterejét persze az is megbénítja, amit elhisz, vagy feltételez feleségéről, Melindáról.) A nemzeti egység már akkor megszűnt, amikor Bánk megjelenik, s a szétszakítottság jóval erősebb, mint hogy ezt az állapotot egyetlen ember helyreállíthatná. Zajlik az ideológiai hadviselés, a demagóg szólamok harsogása, amit a mikrofonokba ráható, behízelgő, pattogó, parancsoló, értelmező, vagy álszent módon elmondott szövegek egyértelműsítenek.

Mátray László
Mátray László

Egyetlen erő van, amely legalább formálisan egyben tarthatja az országot, a királyi tekintély, a szent korona által szimbolizált történelmi múlt és spirituális nemzettudat. Gertrudis ezt a koronát próbálja a fejére erőltetni, hogy általa személyének méltóságot kölcsönözzön. De igyekezete hasztalan. E gesztussal a koronát megszentségtelenítette, ez is okozza, hogy Bánk összetűz a királynéval. A nem valami látványosan megoldott, a tett gyilkosság vagy baleset-voltát némileg homályban tartott bánki akció azonban semmit sem old meg. A hatalmi jelkép odakerül, ahol korábban kellék-ételektől roskadt az asztal. Mindaz, amit ennek a tárgynak még a reflektorok fénysugarába kitett másolata is szimbolizál, semmissé vált, s végső illúziója is elveszett Trianonnal – sugallja az előadás.

Paradoxonnak tűnhet, de az előadás gondolatisága erősebb, mint maga az előadás. (Legalábbis ez volt a benyomásom Kisvárdán, ahol a produkciót láttam.) Ennek egyik oka nyilvánvalóan az, hogy a kisvárdai színpad és nézőtér méretei jóval nagyobbak, mint a saját színházuk-beliek, emiatt a színészek által bejárandó távok is sokkal hosszabbak lettek – jórészt ebből fakadhatott a tempótlanság, illetve ennek következménye, a játék helyenkénti erőtlensége.   

Az összhatást azonban kisebb-nagyobb megoldatlanságok vagy következetlenségek is rontják. A legproblematikusabb közülük Gertrudis és Ottó súlytalansága. A dráma cselekményének egyik mozgatója Ottó lenne, de ez ebben a rendezői felfogásban többszörösen elsikkad. Kolcsár József színtelen alakításán nem segít, ha reverendába öltöztetik és fél lábára sántítania kell. Nem ellenfél és nem hódító, de nem is eléggé taszító. Semmilyen, tehát drámai értelemben funkciótlan. Akárcsak Gajzágó Zsuzsa Gertrudisa, amely szimplán közönséges és kisszerű. Ez ellen a királyné ellen nemigen érdemes felhorgadni. Nincs motivációja, de következménye sem annak, hogy Gertrudis megöletésénél jelen van a passzívan szemlélődő Ottó.

Pálffy Tibor és Kicsid Gizella. A képek forrása: Tamási Áron Színház
Pálffy Tibor és Kicsid Gizella. A képek forrása: Tamási Áron Színház

Több szerep nagyon megsínylette a dramaturgiai beavatkozást, s ez természetesen az alakításokra is kihat. Melindának is, Izidorának is csak röpke jelenései vannak (az utóbbinak mindössze egy maradt), s ez nemcsak a cselekmény menetében okoz hiátusokat, de nagyon megnehezíti, hogy érvényes figurát teremtsen Pál-Ferenczi Gyöngyi és Kicsid Gizella. Petur is kicsit háttérbe szorul, bár természetesen a Bánk-Petur-jelenet megmaradt, s az előadás egyik legerősebb epizódja lett. Szakács László fekete öltönyben és fehér ingben, mint egy kisgazda-tisztségviselő lép elő a közönség köréből, ő az, akinek a legtöbbet kell mikrofonba beszélnie.

A legjelentősebb alak Tiborc és Biberach, akit Nemes Levente és Pálffy Tibor alakít, ők – Szakács Lászlóval együtt – már a zsámbéki előadásban is szerepeltek (Nemes Peturt, Szakács az egyik békétlent, Pálffy az egyik udvornikot játszotta). Ezúttal a színészek életkorbeli különbségéből is adódóan Bánk és Tiborc között nem baráti kapcsolat van, de kettejüket mégis sokkal több és szorosabb szál köti össze, mint ami a társadalmi státuszuk eltérő voltából következne. Nemes Levente – Kovács Zsolthoz hasonlóan – nem elesett pórnak ábrázolja Tiborcot, és amikor a sokat idézett panasz elmondásához széket kerít magának, s mint egy stúdiófelvételhez, úgy ül be a mikrofonok mögé, nyilvánvaló, hogy e sirám is a tömegkommunikációs ráhatások egyike (amit többen konzervatív vagy hagyományos szavalásnak ítéltek!). A legárnyaltabb alakítás Pálffy Biberachja, egyértelműen ő a dráma mozgatóereje, ugyanakkor rezonőr is, az események kommentátora.

Bocsárdi rendezésének összhatása lenyűgöző és megrendítő. Még akkor is, ha egyik-másik hatáselem időnként halványabbra sikerül, megdöccen, vagy az értelmezésben zavaró nagyvonalúság fordul elő. Az elemeiben helyenként vitatható előadás problémafelvetése és -kezelése továbbgondolkodásra késztet, s múltunkkal való szembenézésre kényszerít.

Szerző: Nánay István
Szerző:  Katona József
Cím:  Bánk bán
Dramaturg:  Czegő Csongor
Díszlet:  Bartha József
Jelmez:  Kiss Zsuzsanna
Zeneszerző:  Könczei Árpád
Film:  Kató Zsolt
Rendező:  Bocsárdi László
Szereplők:  Nemes Levente, Gajzágó Zsuzsa, Kolcsár József, Mátray László, Pál-Ferenczi Gyöngyi, Kőmíves Mihály, Márton Lóránt, Szakács László, Kicsid Gizella, Pálffy Tibor, Pál Mátyás, valamint Fazekas Albert (cimbalom) és az Árkosi Fúvószenekar

Kiemelt ajánlónk

Október 21-én a Katonában A végítélet napja című előadást játsszák. Kritikánk itt olvasható.

Tovább a cikkhez
Port.hu