Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

BEVEZETÉS A DRAMATURGIÁBA

22. Thealter Feszt, Szeged / Negyedik nap
2012. júl. 27.
Kedves gyerekek! A mai órán a rendező legjobb barátjáról lesz szó, a dramaturgról. Nem csodálom, ha még sokan nem hallottatok róla: a gyakorló színházcsinálók is gyakran megfeledkeznek a létezéséről. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA.

Nem úgy a Thealter Feszt negyedik napjának alkotói, akiknek az egymástól nagyon különböző munkáit az a fajta intellektuális izgalom kapcsolja össze, amit ennek a különös, láthatatlan és nehezen meghatározható tevékenységnek a művelői okoznak. Mármint nekünk, nézőknek, hiszen a dramaturg legfőképp a mi érdekeinket képviseli, amikor a művészet gyártásába belefeledkezett rendezőnek megálljt parancsol vagy épp ellenkezőleg, segítséget és eszközöket ad neki, hogy hangosabban és érthetőbben szóljon az üzenete.

Réti Anna a Vis-a-vis című előadásban
Réti Anna a Vis-a-vis című előadásban

Az üzenet jó esetben persze inkább kérdés, nem pedig kijelentés vagy parancs formájában érkezik a nézőhöz. A szegedi Metanoia Artopédia meghatározhatatlan műfajú, csodaszép és félelmetes installációit kizárólag elhivatott és áldozatkész desifrírozók figyelmébe ajánlom. Perovics Zoltán pislákoló csillagok fényénél, komótosan vagy épp izgatottan mozgolódó tárgyak, a látómezőnkbe egyenesen álmainkból bekúszó titokzatos lények között, élő és halott nagyságok lábához kuporodva, képekből, hangokból és sötétekből sző egy újramondhatatlan mesét, zsebkendőnyi lakásszínházában kapukat nyitva a végtelen felé. És hogy hogyan éreztem magam előtte, alatta, utána? Köszönöm, jól! – (bár) van benne valami nyugtalanító.

A kortárs előadó-művészetek színpompás palettáján alkotói oldalról talán a legizgalmasabb, a befogadó felől nézve pedig a legnehezebb helyzetben a táncművészet van. Elsősorban a tánc fokozottan érzéki és illékony jellege miatt: egy-egy mozdulat, gesztus, mozgásszekvencia vagy grimasz „jelentése” ezerféle lehet a néző pillanatnyi lélekállapotától, nyitottságától és sok más tényezőtől függően. És persze azért is, mert hiába az összes, tankönyvből ismert -izmus és poszt-irányzat, gyakran még mindig bajban vagyunk, ha a színpadon nem történetet mesélnek nekünk.

Éppen ezért a kortárs táncelőadásokkal szemben követett stratégiám a belefeledkezés és a ráhagyatkozás szavakkal írható körül: ha a színpadon felépített világ lélegzik és pulzál, akkor hajlandó vagyok az alkotó felém nyújtott kezébe kapaszkodni. Réti Anna előadásainak pedig ilyen jófajta, kényelmes és otthonos atmoszférája van: a Vis-a-vis-ben majd’ egy órán át keresgéli önmagát a táncos, miközben különböző maszkokat, álöltözékeket próbál fel, hogy aztán elégedetlenül-kihívóan félredobja őket. Mindegyik másként passzol hozzá, mindegyik másik arcot hív elő belőle: a csupasz lélekre húzott pulóverrétegek mögül újra egy finom és érzékeny alkotó arcéle rajzolódik ki.

Jelenet a Via Negativa Szégyen című előadásából
Jelenet a Via Negativa Szégyen című előadásából

Az öltözés szükségszerű velejárója a vetkőzés: a Szegeden először fellépő, a Thealter imázsába tökéletesen passzoló szlovén sztárcsapat, a Via Negativa a Szégyen című előadásban szó szerint és átvitt értelemben is csupaszra vetkőzik. Az erősen teoretikus érdeklődésű csoport jó ideig készített a saját színházi tevékenységét (is) értelmezni próbáló, a nézők türelmét erősen próbára tevő hosszabb-rövidebb darabokat (erről l. leírásunkat itt), most azonban váltott.

A Megoldhatatlan című új sorozatuk második darabját, a tavaly novemberben bemutatott Szégyent nézve nem esik nehezemre nagyon figyelni másfél órán keresztül. Pedig már megint nem vagyunk könnyű helyzetben: a légkalapáccsal szilánkosra zúzott sztori darabkáit csak kemény munka árán tudom összeragasztgatni, és közben is folyton kínoz a bizonytalanság, hogy a már egymáshoz illesztett részek tényleg kiegészítik-e egymást. A szószátyár és munkamániás ondósejt, a rebbenékeny erdőnek öltözött meztelen nő, a szervezet tagjaként a közönséggel mindenáron kapcsolatot teremteni akaró lengyel asszony, a vibrátorszarvú rénszarvas, a születendő gyerekéről rikácsoló cirkuszhercegnő és a famíliája férfitagjait több generáción át megidéző lány legvégül egy szeszélyesen indázó népes családregény szereplőgárdájává válik.

A szegedi bölcsészkar nagyelőadója előtt is családias a hangulat este tízkor: a második helyspecifikus projekt, az azt a csöndet nem tudjuk eljátszani szereplői kaposvári egyetemisták, a k2 Színház tagjai. Mint azonnal kiderül, elsősök vagyunk, beiratkozni érkeztünk, mától a Schlingloff Botond színiiskola büszke tagjai vagyunk. Hogy a játékszíni mesterség Katona József tanulmánya óta még mindig nem nagyon kapott lábra Magyarországon, az is elég gyorsan egyértelmű lesz. Dilettáns oktatóink gyorstalpaló kurzuson ismertetnek meg a „Híres Magyar Realizmus” felülmúlhatatlan, Európa boldogtalan és dekadens vidékein természetesen ismeretlen nyelvével vagy a „Játszd, Amint Írva Van” korszakos, élőben is szemléltetett technikájával.

Sodró Eliza, Pallagi Melitta, Hotváth Szabolcs és Rózsa Krisztián az
Sodró Eliza, Pallagi Melitta, Horváth Szabolcs és Rózsa Krisztián az "azt a csöndet nem tudjuk eljátszani" című előadásban. Fotó: Révész Róbert (A képek forrása: MASZK Egyesület)

A sok felszabadult nevetés között a színészhallgatókat gyötrő személyes és szakmai gondokkal is szembesülünk. Amiket hallgatva azért mégiscsak összeszorul az ember gyomra: lehet, hogy rossz helyen, rossz időben vagyunk, vagytok, vannak? Ügyes és rafinált a dramaturgia, szélvészként száguldunk végig a belterjes színházi világunkat megosztó torzsalkodásokon (bár nem tudom, hogy civil füllel mennyi érthető ebből a rémes kórképből). Benkó Bence és Fábián Péter (ősztől negyedéves színészhallgatók) a létrehívói és összetartói ennek a kreatív, bátor és okosan építkező kis csapatnak. És bár kétségkívül aggasztó a helyzet, az valamiért megnyugvással tölt el, hogy vannak huszonévesek, akiknek egyáltalán nem mindegy.

Végezetül pedig essen szó a véletlen dramaturgiájáról is: Ivo Dimcsev szerdán látott előadásának, az I-on-nak fő inspirációs forrása, láthatatlanul is ott lévő közreműködője, az osztrák szobrászművész, Franz West tegnap elhunyt. Hatvanöt éves volt.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek