CAGE, SZOMBATHELY, 100

Steffen Schleiermacher koncertje / Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál, Szombathely
2012.07.26.

A zene célja, hogy kijózanítsa és megnyugtassa a szellemet, s így fogékonnyá tegye az isteni hatások iránt. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

John Cage
John Cage

A fenti mondat az indiai zenefilozófiának az a központi gondolata, amelyben John Cage az 1940-es évek második felében fogódzót talált, egy olyan időszakban, amikor a művészi kommunikáció alapvető reménytelenségének rémével birkózott. Ananda Coomaraswamy művészettörténeti írásaiban pedig rálelt a rasa-esztétikára, amelynek tanításaiból további inspirációt merített. A „kilenc érzelem”, a nava-rasas közül az első nyolc négy-négy „fehér” (= pozitív), illetve „fekete” (= negatív) érzelemre osztható. Előbbiek közé tartozik a humor, a csodálat, az erotika és a hősiesség, utóbbiakhoz pedig a harag, a félelem, az undor és a szomorúság; mindezt a nyugalom egészíti kilencedikként, kijelölve azt az irányt, amely felé végső soron minden érzelem törekszik.

Az indiai zenével Cage 1946 elején, egy New Yorkban tanuló indiai zenésszel való megismerkedése révén került közvetlen kapcsolatba; s hogy a hatás milyen erőteljes volt, az is mutatja, hogy már 1946 februárjában hozzáfogott később emblematikussá váló zongoraciklusának, a Sonatas and Interludes for Prepared Pianónak (Szonáták és közjátékok preparált zongorára) a megírásához. Ezt a mintegy egyórás sorozatot saját bevallása szerint alapvetően az indiai filozófia inspirálta, csakúgy, mint következő művét, a The Seasons (Az évszakok) című egyfelvonásos balettet, amelynek kedvéért a zongoraciklus komponálását 1947-ben megszakította, s amely így több mint két év alatt, 1948 márciusára készült el.

A Sonatas and Interludes igazi jelentőségét, csomóponti jellegét azonban az biztosítja az életműben, hogy több jellegzetesen cage-i eljárásmód összefoglalásának, reprezentatív demonstrálásának is tekinthető. Ezek közül az egyik a preparált zongora használata – ezzel már 1938-tól kísérletezett, ám ez az eszköz mind a preparáció, mind a segítségével létrehozott zene komplexitását tekintve éppen itt érte el kiteljesedését. A másik, már korábban alkalmazott, de igazán ebben a ciklusban meghódított technika egészen különböző, tisztán kompozíciós természetű: lényege az, hogy az egyes tételekben a kisebb részek – az ütéseket számolva – ugyanolyan arányban osztódnak tovább, mint ahogyan a nagyobb részek az egészhez viszonyulnak. Igen, jól látja a kedves olvasó: ez az elv ugyanúgy rokona az aranymetszés már az ókorban jól ismert szabályának, mint – ha csak két szint erejéig is – a fraktálok törvényszerűségeinek, amelyeket majd fél évszázaddal később fognak feltárni. Indiai fogalmakon alapuló érzelmi tartalom, preparált zongora, bonyolult időtartam-arányokon és ismétléseken alapuló, előre felállított formai váz – e három tényező egyszeri kombinációja ez a sorozat, amelynek előadása mintegy egy órát vesz igénybe, s amely nagyformáját tekintve szimmetrikus: négyszer négy „szonátából” és a csoportjaikat elválasztó négy közjátékból áll (a szimmetriát hangsúlyozandó a középső, fő választóvonalat nem egy, hanem két közjáték képviseli).

Steffen Schleiermacher
Steffen Schleiermacher

Mindebből persze a gyanútlan zenehallgató igen keveset érzékel közvetlenül. A preparált zongora jellegzetes effektusai természetesen meghatározó jelentőségűek, ám a fentiekből a továbbiakban nagyjából csak annyi világos, hogy a kompozíció tételekre oszlik, és hogy előfordulnak benne kisebb-nagyobb megismételt szakaszok (a szonáták legtöbbje pl. AABB formát követ). A többi maga az elemezhetetlen szabadság, illetve, a hallgató szempontjából, a hangzások, karakterek, tempók, hangulatok (bartóki értelemben vett) mikrokozmoszi gazdagsága és tágasságaként érzékelhető – sőt, a szigorúan formalizált felépítésű ciklus és a kötetlen tartalom együttállása révén akár a Wohltemperiertes Klavier vagy a Goldberg-variációk is a lehetséges példaképek közé sorolhatók.

Steffen Schleiermacher, a XX. századi és kortárs zongorairodalom rangos specialistája, a teljes Cage-zongoramű-sorozat lemezre rögzítője az idei szombathelyi Bartók Fesztiválon (Képtár, július 16.) végigjátszotta a Sonatas and Interludes sorozatát. Előadói kvalitásait jól jellemzi, hogy a trópusi hőségben is mindvégig tökéletesen lebilincselte hallgatóságát, a koncentrált figyelem szinte vágható volt a teremben. Előadásának legmegejtőbb tulajdonsága az a fajta természetesség és spontaneitás volt, amelynek révén a hallgató magától értetődőként fogadhatta el a maga korában rendkívül újszerű hangzást és zenei nyelvet. Mely hangzás és nyelv azonban lényegét tekintve ugyanolyan, mint minden más hangzás és nyelv: közvetítője a zenei szubsztanciáknak és impulzusoknak, olyan tartalmaknak, amelyeknek kommunikálhatósága elméletileg problematikus lehet, de abban az esetben, amikor a műalkotás és az előadás minősége, no meg a hallgató fogékonysága elér egy bizonyos szintet, mégiscsak közvetlen evidenciaként hatnak.

Schleiermacher játéka pedig kézenfekvő módon volt értő, kompetens és szuggesztív interpretáció, amely fantázia- és színgazdagságban, érzékenységben, világosságban, súlyban is győzte a versenyt a darabbal, követni tudta szélsőségeiben ugyanúgy, mint gyermeki tisztaságú pillanataiban. S tette mindezt: evidenciaként. Minden szempontból méltó megemlékezés volt ez a hangverseny Cage születésének 100. évfordulójáról.

Szerző: Malina János
Helyszín:  Képtár, Szombathely
Időpont:  2012. július 16.

Kiemelt ajánlónk

Augusztus 31-ig látogatható a Czóbel Béla életmű-kiállítás a MűvészetMalomban, Szentendrén. Kritikánkat itt olvashatják.

Tovább a cikkhez
Port.hu