FORDÍTÁSI GONDOK

22. Thealter Feszt, Szeged / Második nap
2012.07.25.

Lassacskán bandukolunk a sötét erdő közepe felé: a fesztivál díszvendége, Pintér Béla tükörbe néz, ahol Pincér Géza rémképével birkózik, aztán meg Urbán András földből, vízből, őrölt paprikából és művirágból épít zavaros kollázst. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA.

Kicsit feszélyez a helyszín, mégiscsak egy múzeumban vagyunk, a színház meg ugye jó esetben minden, csak nem az, de aztán az első megszólalás után elmúlik a rossz érzés: idén naponta délután kettőkor a Kass Galériában tartják a szakmai beszélgetéseket (arról, hogy ilyen műfaj nincs és mégis van, a fesztivál újságjában, az Ex-stasisban olvashatnak hamarosan). Rossz álmaimban sértődött alkotók, felkészületlen kérdezők kapcsolódnak a rejtélyes fogalomhoz, itt azonban Proics Lillának sikerül úgy megszólítania előbb Ágenst, aztán meg Kárpáti Pétert, hogy úgy érzem, érdemes ott ülni és figyelni. Nyitott, bátor, szabad és őszinte helyzet, maradjon is így.

És ez igaz a Régi Zsinagóga keddi első előadására, a Duda Éva Társulat Stop’n’Go című vidám táncos esztrádjára is. Még egy tévhit cáfolódik: a kortárs táncról sokan hajlamosak azt gondolni, hogy lila és ködös, de legalábbis éjfekete és depressziós műfaj, és valóban, jeles hazai koreográfusaink közül sokáig alig tudtunk olyat megnevezni, akit akár csipetnyi humorérzékkel áldott volna meg a sors. A Stop’n’Go lendületes nyitánya közvetlen kapcsolatokat hoz létre nézőtér és színpad között: a közönséget szelíden, de határozottan provokáló táncosok féktelen jókedve ragadós. 

A szűk órányi, felhőtlen mókázásban mégis azok a legszebb másodpercek, amikor szürkés foltok takarják el a szikrázó napfényt: ilyenkor hirtelen tétje, értelme és iránya lesz az elsőre meglehetősen kusza dramaturgiájúnak tűnő darabnak. Például amikor a nyomokban értelmes halandzsanyelven beszélő, mély meggyőződéssel és hittel nekünk, nézőknek valami fontosat, valami személyeset elmagyarázni akaró Gulyás Annát két férfitáncos előbb viccesen-ártatlanul froclizza, hogy aztán hamarosan erőszakkal és végérvényesen elhallgattassa. 

Jelenet a Tündöklő középszer című előadásból
Jelenet a Tündöklő középszer című előadásból
Hát igen, ezen a vidéken általában így járnak a született tehetségek, vonhatnám le a borongós konklúziót, és aztán a Kisszínházban a Pintér Béla és Társulata nem mond ellent, inkább megadóan bólogat. A Tündöklő középszer ugyanis pontosan erről szól, meg arról, hogy dolgozz bár akármilyen szakmában, előrejutni csak pontosan, szépen taposva lehet. A gagyit sorozatgyártó, más-más szempontból, de azért feltűnő módon mégis csak és kizárólag kripliket magába szippantó amatőr színtársulat feje a közepesen elborult elméjű Pincér Géza (Pintér Béla), aki botcsinálta rémes rímes színpadi mesékkel ámítja magát és szétszórt társait. 

Hozott anyagból dolgozik, vagyis rájuk és róluk írja a papírmasé-figurákat, ám a terror iránti fejlett érzékről tanúbizonyságot tevő társulatvezető végtelen önzésében nem veszi észre, micsoda gyöngyszemet vet disznói elé, amikor az elképesztő hangi adottságokkal rendelkező Jucit (az operaénekes Herczenik Anna) kirúgja. A mese komótosan kezd lidércessé válni, kissé ugyanis hosszúra nyúlik a felvezetés, vagyis a csapaton belüli erőviszonyok karikaturisztikus letisztázása. Pintér van annyira all-round színházi szakember, hogy a nyilvánvalóan a saját társulatáról (is) szóló példázat ne váljon magánérdekű nyavalygássá, és bár az előadást személy szerint nem sorolom a Pintér-művek kiugró minőségű portékái közé, a belőle áradó keserűség belém mar.

Jelenet a Pass-port Subotica / Szabadka - A démonok városa című előadásból
Jelenet a Pass-port Subotica / Szabadka - A démonok városa című előadásból. Fotó: Révész Róbert (A képek forrása: MASZK Egyesület)
100% mainstream
– nagyon igaz ez ma Pintérék tág réteget megszólító, kétségkívül űrt betöltő előadásaira, de a szlogent valójában a két napja még a Régi Zsinagóga előtt parkoló „céges” autóról szedtem, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadásfotóival körberagasztgatott járműről. És ha a fősodort úgy fordítom le, hogy divatos témákról szóló, emiatt aztán könnyen-gyorsan eladható és kifelé jól kommunikálható előadásokat gyártunk alkalmilag vagy szakmányban, akkor máris helyben vagyunk. Az Urbán András rendezésében megvalósuló, határokat újrarajzoló projekt (a részletekről l. a beszámoló első részét) nyitó epizódjával, a Szegeden májusban már bemutatott Subotica / Szabadka – A démonok városa című nyomasztó vízióval a Régi Zsinagóga színpadára feltett hófehér falú sátorban szembesülünk. 

Bár a hírek szerint kimerítő kérdőívezés és hosszas felkészülés előzte meg mindkét előadást, a végeredményen ez alig érződik. Megfordítva: ha a megkérdezetteknek tényleg csak egy nagy csokor közhely jutott eszükbe a határon inneni és túli együtt(nem)élésről, akkor nagy a baj (amúgy az). A szabadkai magyar és szerb színészekkel létrejött produkció magán viseli Urbán gyötrelmes és érzéki színházának összetéveszthetetlen jegyeit. Játszói magabiztosan és elkötelezetten használják a számtalan szokott és szokatlan kellékkel felturbózott képes beszédet, de a görcsös mondani akarás még nem garantálja a megértést.
Szerző: Jászay Tamás
Esemény:  22. Thealter Feszt
Helyszín:  Szeged
Időpont:  2012. július 23 - 29.

Kiemelt ajánlónk

Október 23-án az Örkény Színházban az Anyám tyúkja című előadást játsszák. Kritikánk itt olvasható.

Tovább a cikkhez
Port.hu