MŰGYŰJTÉS MÁSKÉPP

A gyűjtés egy nagy kaland, Rechnitzer-Gyimesi gyűjtemény/ Városi Művészeti Múzeum, Győr
2012.07.22.

Divat a magángyűjtemények kiállítása, a kifinomult, szakmai örömök mellett azonban ritkán éri nem várt meglepetés a látogatót, mármint az alkotók személyét, műveit illetően. A győri gyűjtő kiállítása elüt ezektől, itt hol az alkotók, hol az alkotások hökkentik meg a nézőt. IBOS ÉVA KIRITIKÁJA.

Rechnitzer János közgazdász professzor fütyül a trendre, amióta vérbeli gyűjtővé vált (mert ez is egy folyamat, a dolog általában tétován indul, először ösztönösen, aztán biztos befutókra téve, s csak lassan alakul ki az a valami, amit koncepciónak hívhatunk, amelyben már össze tud kapaszkodni az időközben megszerzett tudás a személyre szabott ízléssel).

Lantos Ferenc munkája
Lantos Ferenc munkája

Nem mondom, hogy nincsenek nagy nevek a kollekciójában, de az is biztos, hogy nem a művészettörténeti mainstreamet másolja. A tuti tippek közül itt van ugyan Bálint Endre és Kassák Lajos, de hogy mennyire nem súlyozva, érzékeltetik a számok: a majd’ százhatvan kiállított műből csupán három az övék.

Szóval nem a bejárt utak, hanem a szűzföldek izgatják Rechnitzer urat, annak minden kockázatával együtt. Először is a két világháború közötti nőművészek - akikre Futásfalvi Márton Piroskán kívül nem nagyon figyelünk -, például Barta Mária, Muzslai Kampis Margit, Járitz Józsa és még páran, akik a nagybányai művészteleppel is kapcsolatba hozhatók, ám ők most kimaradtak ebből a válogatásból. Vannak helyettük más nőművészek – akik valószínűleg kikérnék maguknak ezt a nemi alapon történő megkülönböztetést –, de Maurer Dóra vagy Molnár Vera egészen más konstellációban szerepel a gyűjteményben, úgy, mint geometrikus absztraktok, vagy - ha tetszik - strukturalisták.

Ez az alapvetően geometrikus irányzat elméletileg igen bonyolulttá tud válni – és akkor az újkonstruktivisták és a konkrét kifejezéseket még nem is használtuk-, Rechnitzer János vonzódik valamennyi ágához, gyűjti Gábor Jenőt és Lantos Ferencet is, de talán legelszántabban a MADI művészeinek az alkotásait.

A MADI egy sok problémát feloldó mozaikszó, ha szétszedjük a betűket, tartalmazza a mozgás – absztrakció – dimenzió – invenció fogalmakat, így oly’ tág spektrum keletkezik általa, amelybe sok minden belefér. A MADI-képek egyik alaki jellemzője, hogy a befoglaló forma nem négy-, de inkább sokszögű, esetleg íves, a felületük sem mindig sík, gyakran reliefszerűek. Azon túl, hogy a művek elvont, geometrikus rendszereket állítanak elénk, közös bennük a rész-egész törvényszerűségeinek a kutatása, a színek, formák, felületek egymáshoz való viszonyainak, továbbá el- és kimozdulásainak, szerialitásuknak az elemzése.

A MADI egyébként nemzetközi mozgalom, az 1940-es években született Amerikában, s hamarosan Nyugat-Európában is megvetette a lábát. Majd egy kis szünet után a ’90-es években új erőre kapott, Saxon-Szász János 1995-ben meg is alapította a magyar csoportot. Épületük nincs, de nemzetközi gyűjteményük igen, amelyből egy-egy válogatást rendszeresen be is mutatnak Rechnitzer János jóvoltából az MTA győri székházában.

Kallós Pál munkája
Kallós Pál munkája

Nem véletlen hát, hogy a gyűjteménynek ez a része igen nagy bőséggel, s a világra való kitekintéssel reprezentált a Városi Művészeti Múzeum kiállítótermeiben: a mozgalom gurujának tekinthető, uruguay-i születésű (később Párizsban élő) Carmelo Arden Quin külhoni kollégái mellett a magyarok névsora is terjedelmes, kik közül Bányász Éva, Galgóczy György, Joláthy Attila, Konok Tamás, Matzon Ákos és Marafkó Bence nevét említjük.

Egy más irányú vonzalom megnyilvánulása a külföldön élő magyar művészek munkáinak a gyűjteménybe emelése. Persze az alcsoportok nem mindig élesen elválaszthatók, olykor egymásba játszanak. Molnár Vera, Lucien Hervé, Etienn Hajdu társaságába – kissé sántítva s eltúlzott nagyvonalúsággal - akár még Mattis Teutsch Jánost is bevonhatjuk, bár őt „a nagy klasszikusként” Rechnitzer János külön kategóriaként kezeli.

Teljesen indokoltan, mivel Mattis Teutsch jelen kollekciója (és életútja egyébként is) egészen más eset. Egy linómetszet ugyan emlékeztet a Kassák köréhez, vagyis a MA folyóirathoz kapcsolódó, remek expresszionista művészre, a festmények java azonban abból az időből származik, amelyet Magyarországon nem ismerünk. A kiállításban látható képeit ugyanis a művész akkor készítette, amikor már visszavonult Brassóba, s egy hosszú, letargikus korszak után, 1945 táján újra alkotni kezdett egy egészen új szemléletet követve, amelyet valahol a monumentalizmus táján határozhatnánk meg.

Nem azért emlékeztetnek a monumentalizmusra ezek az olaj-vászon képek, mert jelentősen nagyobb méretűek, mint például a Lélekvirágok, hiszen csupán a fizikai adottságok még semmit nem tesznek nagyszabásúvá. A látásmód szakad el a táblakép kohéziós intimitásától, mivel maga a kompozíció plakátszerűen montázsszerkezetű, a témák egy része pedig az akkori mának, illetve máról szólóan reprezentáló hangulatú.

Murádin Jenő védelmezően a visszhangtalanság és a mellőzöttség ellenében tett „gesztusértékű kompromisszumoknak” nevezi e műveket (A mérnök, Erő, Férfi kalapáccsal, Orvosok), amiben van igazság, hiszen ezek a képek sokkal líraibbak, mint a harsány és szolgálatkész, korabeli propagandatermékek. Az 1959-ig tartó, utolsó periódusban szerencsére vannak egyéb témák is, például aktok és (elvont témákat szimbolizáló) fejek, bár a kompozíciós séma ugyanaz. Törekvése nyilvánvalóan a közérthetőségre irányult, s összhangban áll naiv, jóhiszemű elveivel, miszerint a művészet hétköznapi életre gyakorolt hatását jócskán túlbecsülte. Ez egy másik Mattis Teutsch, s talán nem is tehetett mást az inspirációmentes brassói közegben, de az is biztos, hogy e késői művei nem fogják átírni a róla szóló művészettörténet fejezeteit.

Csupa meglepetés hát a Rechnitzer-Gyimesi gyűjtemény, amelynek fejlődését (és további épülését) az értékmentés vágya határozza meg.

A kiállítás 2012. augusztus 31-ig tekinthető meg.

Szerző: Ibos Éva
Helyszín:  Városi Művészeti Múzeum, Győr
Időpont:  2012. július 8 - augusztus 31.

Kiemelt ajánlónk

Július 27-ig látogatható a Derkovits-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. Kritikánkat itt olvashatják.

Tovább a cikkhez
Port.hu