Az első szerbiai melegfelvonulást 2001-ben tartották - a szélsőséges ellentüntetők a résztvevőket összeverték. Tíz évre rá ugyanitt a legtöbb nézővel egy melegekről szóló mozi büszkélkedhetett – a Pride-ot mintegy félmillióan látták a Balkánon. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Mi változott? Srđan Dragojević filmjét látva: szinte semmi. E kijelentés ellentmondásnak tűnik, holott nem az. Aki jegyet vált a Pride-ra, készüljön fel az időutazásra: utoljára a hetvenes évek mainstream filmjeiben ábrázolták ilyan sablonosan a meleg közösséget. Érteni vélem, hogy egy szerb vígjátékon nem kérhetem számon mondjuk Fassbinder mélységeit, de a filmbeli sztereotípiákkal kissé nehéz megbékélni, ha láttunk már olyan filmeket, mint az Édes2kettes, a Brokeback Mountain – Túl a barátságon vagy az Egy egyedülálló férfi, és akkor Pedro Almodóvar keserédes alkotásairól még nem is beszéltünk.
A szerb film – együgyűsége ellenére – igencsak összetett „üzenetekkel” bír. Rendezője részéről bátor politikai tett: a forgatás a legnagyobb titokban zajlott, eközben Dragojević halálos fenyegetéseket kapott, a bemutatót pedig Dubrovnikban megakadályozta a katolikus egyház. Emellett látlelet: meleg-témában a nemzeti tudattalan egyelőre csak a sztereotípiák befogadására alkalmas, nem kell hát összetett karakterábrázolással összezavarni. Kontextusától eltekintve a Pride azonban meglehetősen gyengécske, felejthető komédia, melynek (legalábbis számomra) a legemlékezetesebb momentuma a Ben Hur – az egyik főszereplő által megfogalmazott – dekonstruktív olvasata, mely szerint Messala és Ben Hur kapcsolata messze túl volt a barátságon.
 Jelenetek a filmből |
És hogy a két közeg miként kerül egymással kapcsolatba? Nos, egy megsebesített bulldogon és egy álomesküvőn keresztül. Az ötvenes háborús veterán, Limun (Nikola Kojo) meglőtt kutyájával a hóna alatt beront az első (történetesen meleg) állatgyógyászhoz, Radmilóhoz (Miloš Samolov), mit sem tudva arról, hogy eközben „liberális” menyasszonya, a szépségszalont üzemeltető Biserka (Hristina Popović) épp Radmilo párját, Mirkót (Goran Jevtić) kéri fel arra, hogy rendezzen számukra álomesküvőt. Mirko mellesleg épp a Meleg Büszkeség Napját szervezi, és feltett szándéka, hogy a szélsőségesek fenyegetései ellenére is végigvonul Belgrád utcáin. Az esküvőszervező és az állatorvos nemi identitására azonban fény derül – Limun őrjöng, ezen meg Biserka, ott is hagyja a férfit, és csak azzal a feltétellel hajlandó visszatérni, ha a háborús veterán – aki egyébként őrző-védő vállalkozást üzemeltet – biztosítja a rendet a felvonulás idején. Igen ám, de egy teremtett lélek sem akad Szerbiában, aki hajlandó volna melegeknek dolgozni. Felkerekedik hát Lumin Radmilo rózsaszín autóján, hogy összeszedje egykori katonatársait, akik közül a koszovói albánnak szintén kijut a sztereotípiákból (drogot árul a NATO-katonáknak, és valamikor intim viszonyba keveredett egy zebrával).
 A képek forrása: PORT.hu |
Hogy Srđan Dragojević ennél azért cizelláltabban látja a dolgokat, arra nem csupán filmje átgondolt struktúrája utal: a két meleg főszereplő kedvenc filmje A hét mesterlövész (Lumin szélsőjobbosokkal szembeszálló csapata még számában is rájuk emlékeztet), a háborús veterán imádott mozija pedig a Ben Hur, melyet a meleg pár hatására kezd más szemmel nézni. A cselekmény hirtelen, az addigi stílustól teljesen idegen drámai fordulata szintén arra bizonyosság, hogy a rendező nagyon is tisztában van a közállapotokkal, és előzetesen felmérte, hogy a téma „csak” ebben a formában fogyasztható a legszélesebb tömegek számára.
Vö. Kovács Bálint: Társadalmi cél
