PEZSGŐFÜRDŐ

Az Anima Musicae születésnapi koncertje
2012.07.02.

Ambiciózus és rokonszenves együttes tartott születésnapi hangversenyt június 20-án az Óbudai Társaskörben. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.

Anima Musicae Kamarazenekar
Anima Musicae Kamarazenekar

Kétéves lett ugyanis az Anima Musicae Kamarazenekar, amely már tavaly nyáron, egyévesen elnyerte a bécsi Summa Cum Laude ifjúsági zenei fesztivál első díját vonószenekari kategóriában. Az együttes tagjainak nagyobbik része jelenleg is zeneakadémista, s így sok tekintetben a csaknem fél évszázaddal korábban elindult Liszt Ferenc Kamarazenekar reinkarnációjaként jelentek meg a koncertéletben. Annál is inkább, mivel azt a tanárukat, akitől az indíttatást, a szakmai alapokat kapták, Rolla Jánosnak hívják.

Mostani hangversenyükön egy másik kedves tanáruk, Dinyés Soma működött közre continuo-játékosként – ő nem csupán e minőségében szerepel rendszeresen az ifjú zenekarral, de a régi repertoár és játékmód szakértőjeként is. A zenekarnak ugyanis – s ez ismét közös vonás a Liszt Ferenc Kamarazenekarral – deklarált célja a lehető legszélesebb repertoár kialakítása a régi zenétől a kortárs kompozíciókig. Ezen a hangversenyen Purcelltől Bujtás Józsefig nyílt ki a széles látószögű optika: a jeles és sokoldalú Bujtás műve – Vonószenekari fantázia Liszt nyomán (Etűdfantázia és Éjszakai Capriccio) – természetesen ősbemutatóként szólalt meg. Az üde hangú és karakterek rendkívül széles skáláját felvonultató kompozíció nem valamifajta Liszt-parafrázis: a 19. századi zeneszerző zongoraművei inkább amolyan asszociációs kiindulópontként szolgálhattak a mai komponista számára, aki igazi fiataloknak való darabot írt, amely mintegy végigkalauzolja az előadókat a vonószenekar lehetőségein, hagyományain és kifejezési lehetőségein. Mindeközben Lisztből megőrizve valamifajta romantikus fűtöttséget és lendületet.

A következő műben, Mozart K. 219-es A-dúr hegedűversenyében bemutatkozott az est vendégszólistája, az Egyesült Államokban élő Horváth Béla hegedűművész. Horváth játékát a robusztus, kissé kemény hang, az előadás magabiztos perfekciója, zenei szempontból pedig a világosság, a külsőséges hatások kerülése jellemzi. Tudatos művész: artikulációja világos és sokrétű, dinamikája differenciált. A lassú tételben ráadásul hangja is érzékibbé, gömbölyűbbé vált, és az éneklő játék művészetéből is ízelítőt adott. Kantilénája azonban inkább későromantikus ideálokat követ, a fél tételen végigvonuló legatókkal, hosszú és még hosszabb lélegzetekkel. Ezt a hegedűversenyt játszva nem volna szabad megfeledkezni arról, hogy keletkezése előtt tíz évvel Telemann még vidáman komponált, Brahms koncertjére viszont még több mint egy évszázadot kellett várni. Általában véve: Horváth valamiféle konzervatív, erősen a 19. századi hagyományt őrző hegedűiskolát képvisel, amint erről Paganini-hatásokról tanúskodó cadenzái is tanúskodnak. Ezt a hagyományt azonban meggyőzően, színvonalasan képviseli.

Horváth Béla
Horváth Béla

A zenekar szemmel láthatóan lelkes partnere volt a messziről jött szólistának, és minimális eszközzel maximális koncentrációt sugárzó és maximális zenei összhangot és kontrollt megvalósító koncertmesterük és művészeti vezetőjük, G. Horváth László irányítása alatt ebben a darabban eléggé gömbölyű, összecsiszolt hangzást produkáltak, miután a nyitószámban, fúvósok és szólista nélkül, még inkább csak tapogatták a Társaskör egyáltalán nem könnyű akusztikáját.

A szünet után a hangverseny Purcell Abdelazar-szvitjével folytatódott (amelyből azonban titokban elhagyták a hozzá tartozó énekes számot). A hatást jelentős mértékben meghatározta a kitűnő csembaló-continuo, azaz Dinyés Soma jelenléte. Ebben a darabban a zenekar kitűnően, élő-sóhajos módon beszélt barokkul, a díszítések magától értetődően hatottak, és ismét tanúi voltunk annak, hogy G. Horváthék nem rutinból játszanak, hogy a dinamikai, artikulációs, hangszínbeli gazdagság fontos számukra, és sok munkát fordítanak kidolgozására. Az eredmény ugyanakkor semmiképp sem volt izzadtságszagú, ellenkezőleg: üde és felszabadult. S még G. Horváth hegedűszólója is figyelemreméltóan karcsú és kecses volt.

Az utolsó szám azután tartotta az angol irányt: befejezésül Britten Simple Symphonyját játszották el, sok élvezetes részlettel: az temperamentumos első tétel valósággal pezsgőfürdőként hatott, a második ékei a briliáns pizzicatók voltak; a talán szerzőileg kissé túlírt lassút az éneklő csellószólam, a Brittent Weiner Leó legjobb angol tanítványaként megmutató, népi táncos zárótételt a megformálás fegyelme avatta emlékezetessé.

Szerző: Malina János
Helyszín:  Óbudai Társaskör
Időpont:  2012. június 20.

Kiemelt ajánlónk

Április 20-án az Átriumban az Igenis, miniszterelnök úr! című előadás látható. Kritikánkat itt olvashatják.

Tovább a cikkhez
Port.hu