Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ÁRRAL SZEMBEN OLVASNI

Kerékgyártó István: Rükverc
2012. jún. 24.
„Kezdetemben a vég” – „Végemben a kezdet” – kezdi s végzi Eliot az East coker című versét. Kerékgyártó „prózaként” jegyzett kötete leginkább novellagyűjtemény, melynek hőse egy meztelenül talált hajléktalan, Vidra Zsolt. A vég felől indulunk el, és a kezdetekhez érkezünk. SÁNTHA JÓZSEF ÍRÁSA.

A mű elején és a végén is meztelen, az utolsó novellában, amelyben „már” csecsemő, apja fürdeti, rituális szertartást végez, hogy a fia gazdag, boldog és sikeres ember legyen. Ahogy Petri írja az Ellágyulás című versében, „Rákosi Mátyás selymes hajfürtjei, / a rózsás kis tappancsa, / első botladozásai…” – ha manapság megfigyeljük környezetünk istenverte, eltorzult, gnóm hajléktalanjait, a legkevésbé sem erre a volt emberszerűségükre gondolunk, s épp így, ha egy szegényes ruhába bújtatott csecsemőt megpillantunk, nem akarjuk tudni a lehetséges sorsukat, mi is lesz belőlük ötven év múlva. E kárhozott lelkek mind a saját útjukat megjárva ereszkedtek vagy zuhantak a társadalom aljára, sorsuk alakulásában meghatározhatatlan számú tényező játszott szerepet, a vég felől nézve azonban mindez szükségszerűségnek tetszik. Amit Kerékgyártó István új könyvében elénk tár, az látlelet korunkról, szociológiai hitelességű rajz a társadalom eme szegmenséről, és mindenekelőtt szikár, nagyon pontos próza.

Az író nem vállalkozik sem társadalmi, sem lélektani értelemben vett elemzésre, megelégszik az életadalékok fekete-fehér ábrázolásával, az igenek és nemek keskeny mezsgyéje közé szorult ember világának művészi megjelenítésével. Miután „rükvercben” haladunk a főhős életének egyes állomásain keresztül a kezdetekhez, úgy érezzük, szinte árral szemben olvasunk, hiszen a tudott tények elé sorakoznak az előbbi események. Úgy érezhetjük, hogy minden későbbi elbeszélés látszólag több esélyt kínál Vidra számára, hogy életének összegubancolódott szálait kibogozza, ugyanakkor mindig alulmarad, s ez már sejteti, amit bizonyosan tudunk az elbeszélések első oldala óta, hogy számára nincs feloldozás, sorsa a bukás. Vidra Zsolt semmit nem követ el, nincsenek nagyobb tévedései, az események lassú sodrása, a kedvezőtlen családi és társadalmi körülmények terelgetik ahhoz a téli padhoz, ahol kihűlt testére rátalálnak. És éppen jellemének e lassú erodálódása, amely az elbeszélés-ciklus művészi súlyát adja, az hogy lényegében kálvini értelemben vett eleve elrendelés a sorsa, amely ellen látszólag tehetetlen az ember.

Az író mintegy csak visszaálmodja a főhős életét, eldologiasítja lelkét, hiszen sorsának minden szakaszában valamely külső, véletlenül hozzásodródó esemény, figura vagy tárgy ront a helyzetén. Apja megrögzött, pitiáner tolvaj, aki életének javát börtönben tölti, anyja az első szerelméhez minden rosszon keresztül kötődő, a fia érzékenységét a beletörődésben is védő, szerethető lény. Vidrát egy utcán talált toll birtoklása teszi az osztálytársai szemében tolvajjá, egy cigánylány iránt érzett szerelem miatti törzsi bosszú csalódottá, és egy ravasz csaló avatja be a baseballütő használatába, miután nyomorékká verte. A felesége elhagyja, anyja Pestről egy vidéki házba húzódik a kutyájával, ahol Vidra rendszeresen, jófiúként látogatja, de ez az utolsó érzelmi kötődés is megszűnik az életében, amikor az anyja elméje elborul, kutyáját a szoba csillárjára akasztja. A lányát meglátogató hajléktalan semmi mást nem akar, mint egy régi tengerparti nyaralás rémséges emlékét tisztázni, vajon valóban gyermeke életét kockáztatva úsztak-e át egy szemközti szigetre.

Az elmagányosodott ember elméjében régen elfeledett emlékek válnak hirtelen nagyon fontossá, mintha valamely furcsa szűrőn rostálná egyre életének porlepte tényeit.  Monoton, hangtalanul zakatoló űrbe ér, már lassan minden emberi vonástól megfoszttatik. Egy vastagbőrű vállalkozó kutyatáppal eteti az erdőlakót, hogy megtudja, nem romlott-e a balkézről szerzett zsákok tartalma. Aztán a mozdulatok, a tekintetek, a gesztusok leírása. Különösen pedig a párbeszédek Tarantino filmjeit megidéző brutalitása az Egynapos meló-ban. Az otthontalanok és otthont álmodók világa a hajléktalanszállóban, a hagyományos nevek eleresztése, mint amire már itt úgy sincs szükség. Egy roncsaiban is célirányosan működő, eszközeiben még kegyetlenebb és célzottan önző társadalom, amelyre Móricz nyomozója azt mondta: barbárok. Itt annyi hangzik csak el a meztelenre vetkőztetett, leitatott, fagyhalálra ítélt embergyilkosságról: „Leitatták. Boldogan halt meg.”

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek