Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

FEHÉREMBER A PÁCBAN

Börtönregény
2012. jún. 19.
Nem újdonság, hogy sokak szerint Mel Gibsonnak befellegzett. Botrányai miatt az egykori halálos fegyver a kispadon csücsül, a visszatérés az utóbbi időkben döcögősen megy neki. Ám kurrens akcióparádéjával már jó úton jár, hogy visszazökkenjen a régi kerékvágásba. SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA.

Miután A sötétség pereme nagyvásznas feldolgozásából lelkiismeret-furdalás nélkül kigyomlálták, ami az eredeti brit tévésorozatot fenyegető kult-klasszikussá nemesítette, és az önéletrajzi beütésekkel nem spóroló A hódkóros sem részesült túl sok dicséretben, úgy tűnt, az ausztrál csillagnak befellegzett. Arról nem is szólva, hogy a többször a világ legszexibb férfijának választott mozisztárjának őrült tirádái YouTube-felvételeken is elérhetők – legutóbb épp Joe Eszterhasszal rúgta össze a port A Makkabeusok miatt. A két fenegyerek bűnlajstromán kreatív nézeteltérésektől kezdve (értsd: „csapnivaló a forgatókönyved”) zsidózásig minden szerepel, a jelen kritikánk tárgya, a Börtönregény pedig egyenesen Video On Demand szolgáltatáson nézhető végig az USA-ban. Csak nem a Van Damme-úton indul el szeretett Mad Max-ünk?

Ha a belga izomemberes hasonlat teljesen nem is igaz, azért lehet benne valami. A Börtönregény (korábbi amerikai címén: How I Spent My Summer Vacation) ugyanis legalább annyira tekinthető önvallomásnak, mint az annak idején egyenest videóra és DVD-re száműzött Maga a pokol (2003) vagy a tényleges befelé fordulás mozijaként interpretálható JCVD (2008). Gibson ugyan rövidesen Rodriguez Machete Kills-ében alakíthatja majd a Holdkelte című 007-kaland főgonoszára hajazó rosszembert, és ezzel talán az álomgyár is visszafogadja, de nem szabad átsiklani afelett, hogy az aktuális film ugyanúgy besorolható a sztár magánéleti válságaira kacsintgató ciklusába, mint a tavaly őszi Jodie Foster-rendezés.

Privát életben jelentkező tragikomikus elemek helyett ezúttal egy pórul járó bankrabló viszontagságaiba pillanthatunk bele, méghozzá, ironikus-akciódús perspektívából. Lehetne mondani, hogy börtönfilm lévén a Maga a pokollal ápol szoros kapcsolatot a mostani darab, de hiba lenne ezt deklarálni: a Ringo Lam-Van Damme kollaboráció depresszív, sötét, kelet-európai atmoszféráját ugyanis most vérben, koszban és bűzben tocsogó komédiázás váltja. Rögtön a nyitó jelenetben Gibson és bűnöző-partnere egy halom pénzzel száguld az Államok és Mexikó határán, a hátsó ülésen vonagló társ pedig hirtelen a fél vérét tüsszenti a megszerzett pénzre, és fontos hozzátenni, hogy a zsiványok bohóckosztümben káromkodnak.

Jelenet a filmből, középen: Mel Gibson
Jelenet a filmből, középen: Mel Gibson

A nyilvánvaló Kutyaszorítóban, netán a Shane Black-iskola (mindenek előtt a Durr, durr és csók) utalásain túl a pergő nyitó szcéna hamar tudatja velünk, mire számíthatunk a következő cirka 90 percben. És a Börtönregény legnagyobb ütőkártyája éppen ez: úgy mer Gibson vitatott személyére utalni, hogy közben nem spórol a Stefan Kanfer-i kevert hangnemmel. Dagadt, hányingerkeltően büdös fegyencek, helyesebben kisfőnökök, netán agyontetovált heroinisták testszagát érezzük, akik szemétdombból építenek maguknak katedrálist a közép-amerikai „luxusbörtönben”, miközben csak úgy érik egymást a kocsisnyelven hangzó, ugyanakkor roppant vicces beszólások.

Adrian Grunberg, az elsőfilmes rendező korábban a Korcs szerelmekben, A tűzben edzett férfiban és az Apocalyptóban dolgozott second unit vagy assistant director-ként, így jól ismerheti ezt a lepukkant mexikói közeget. A film miliője beszippanthatóvá, átélhetővé válik, ahogy Gibson karaktere egy alkalommal meg is jegyzi: a helyszín vérbeli trógerpláza. Persze, nem szabad elfeledkezni az idősödő Mel szerepéről sem: a Névtelen Bajkeverő rendre bajazzóként, igazi bohócként sündörög a hűvösön, fekete komédiába illő narrációval adja elő, mit is tapasztal éppen ebben a nagy csávában. Jelzésértékű a filmet nyitó, valamint záró köszönése: „Sziasztok, fiúk-lányok!” Mintha a Mechanikus narancsból kiszólogató Alex De Large humora ötvöződne a hard-boiled bűnsztorik brutális-ingatag elbeszélőivel.

Természetesen, a soha meg nem nevezett Gibson-figura ügyesen vágja ki magát a szorult helyzetekből, ténylegesen sosem válik ügyetlen, szánalmas komédiássá. Épp ellenkezőleg, sziporkázó sikeremberként száguld végig a játékidőn, ilyen tekintetben egy akció-thriller-vígjáték elegy lesz a néző jussa. A főhős álneveket használ, tökéletesen alkalmazkodik a börtönviszonyokhoz, sajátosan ugyan, de szót ért a fegyház uraival, és belső monológjaiban folyton a megfelelő pillanatra vár, ekképp a thrillerek motivációs láncolata érvényesül, az amerikai börtönös történetek ún. prison break-narratívája van mindig fókuszban. Thrillerként azért is helytálló a film, mert antihősünk minden adandó jelenetben átveri társait, csak az őt segítő seftes kisgyerek és nehéz sorsú anyját tartja maga mellett segítőtársként (itt mintha a tavalyi Drive „családi filmes” pastiche-a köszönne vissza, más hangulatban), egyébként örökké arról szerez információkat, ki milyen üzletet bonyolít és kivel, hol, mikor, hogyan dobhatná le magáról a rabruhát. Az effajta börtönbéli sikertörténet nem idegen a zsánerfilmezéstől, ám a Börtönregény hemoglobinba fojtott iróniája gondoskodik arról, hogy ha szuper-eredeti nem is, de legalább pokolian szórakoztató legyen a végeredmény.

A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu

Szóba került a film akciómozi-jellege: középtájon látható benne egy rajzfilmbe illő akciójelenet, ami a legszebb lassított felvételes pisztolypárbajokat idézi meg, azzal a különbséggel, hogy itt a posztmodern játékossághoz és fokozáselvhez hűen nemcsak nyakat üt át a lövedék, de az 56 éves Gibson is pattog, mint a gumilabda, kézigránát röpköd egyik kézből a másikba, míg végül valakit darabjaira szaggat a bomba. Itt is tetten érhető: az akciók kemények, a helyszín és a vadnyugati felállás mocskosságában is megveszi a nézőt, és a vígjátéki hangütés a lehető legmorbidabb. Voltaképpen semmi unikális nincs ebben a leszámolás-jelenetben, a hangnemkeveredés miatt mégis jó nézni, ugyanúgy, mint Peter Stormare amerikai gonoszemberét, aki még akkor is átkozza („A saját kezeimmel nyírlak ki, te f…!”) az őt kijátszó gringót, amikor latin cimborái már szétlőtték a laptopjuk képernyőjét.

A Börtönregény azonban egyenetlen színvonalú sitt-kalandként ér véget. A történet kiagyalói, köztük Gibson is, túlvállalják magukat, és az átverős mozi-dramaturgia egy idő után kuszává válik, rétestésztaként nyúlik a börtönmisszió, fordulat követ újabb és újabb fordulatot, így a filmnek egyértelműen maradandóbb szegmense a káromkodásokkal, vérrel, fekáliával átitatott első szakasz. A másodikban egyszerűen megárt a sok a jóból, még akkor is, ha a filmen végigvonuló naturalizmust (asszonykínzás árammal, máj többszörös átdöfése, nyíltan ábrázolt műtétek, húst szaggató lövedékek – nem véletlen az amerikai R-besorolás) sikerül óvni. Az akciójelenetek addigi fényessége is megkopik már, így a halálosan vicces karriertörténet – ami ugyebár celluloidon Gibson felemelkedés-sztorija is – jó film helyett erősen közepes akciókomédiaként cseng le, bár a nézőben szunnyadó kisemberke lehet, hogy boldogan emlékszik majd vissza az egykori Őrült Max bizonyos rendcsinálásaira, és szívesen inna vele és mexikói partnernőjével egy finom koktélt a tűzforró tengerparton.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek