KELET VILÁGOSSÁGA

Jevgenyij Nyesztyerenko és a Szent Efrém Férfikar
2012.06.11.

Az Orientale lumen sorozatban fellépő hetvennégy éves basszista, Jevgenyij Nyesztyerenko, először énekelt hazánkban szláv egyházi énekeket. Hangja lenyűgözhette még azokat is, akik alig hallottak valamit a koncert egyéb részeiből. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.

Ahogy az ikonok is jelentős mértékben különböznek a nyugat-európai festők műveitől, úgy az egyházi énekek gyökere és előadásmódja is egészen más Keleten és Nyugaton. Az ikon az Égit, a teljességet közvetlenül jeleníti meg, nem ábrázol, hanem hat; nem valaminek a mása, hanem magában a képben (az ikonban) jelenik meg az Égiek hatalma.

A szláv egyházi zenét előadók számára sem az a lényeges, hogy milyen hangon, milyen tömören, milyen szépen adnak elő egy éneket. Nem az ének szépségének kell a hallgatót megfogni, hanem az előadók elragadtatottságának. Az éneklőknek a Szentlélek erejét kell igénybe venniük. Annál, hogy hogyan énekelnek, lényegesebb az, hogy milyen állapotban teszik ezt. Éppen ezért a szláv egyházi énekek nem alkalmasak arra, hogy egy dallamon elandalodjunk, nem dallam- és ritmusközpontúak. Sem nem fenségesek, sem nem magasztosak. Ha az előadók lélekben felkészültek, akkor őket hallgatva olyan érzésünk támadhat, hogy maga a zene ragad bennünket magával. A keleti zene nyitottabbá tesz a szent szellem befogadására. És mivel ez a legfőbb és legelső funkciója, nem is elsősorban azt kell vizsgálni, ha egy a Vigasztaló Szentlélek kiáradását megjelenítő egyházi énekkincs darabjait halljuk, hogy ki hogyan énekel, ki tisztán, ki rekedten, ki manírosan, ki préselve, hanem azt, hogy érezni lehet-e az áradást, és ha esetleg nem, akkor annak mi volt az akadálya.

Jevgenyij Nyesztyerenko
Jevgenyij Nyesztyerenko

A Szent Efrém Férfikar Kelet világossága (Orientale lumen) elnevezésű sorozatának utolsó koncertjén, melyen fellépett a világ egyik leghíresebb basszistája, a kiáradás, egyértelműen a hely gátló hatása miatt: elmaradt. A Szent István Bazilika egyszerűen nem alkalmas ilyes koncertek megtartására. Már korábban, a Notre-Dame énekkarának koncertjéről írva is megemlítettem, hogy ezen a helyen elvész a hang, a magas falak között olykor csak a zörgések, a torokkaparással küzdők zenét lebíró neszezése, krahácsolása marad meg. A magas hangok túl hosszúak lesznek, a falak elnyelik a mélyebbeket: ennek következménye, hogy igazán jelentős élményben legfeljebb csak azoknak lehetett része, akik a kórustagok tógájának szegélyét is érinteni tudták volna, a kissé távolabb ülő hallgató rossz esetben csak annyit érzékelhetett a koncertből, hogy csengők megszakította éneklés zajlik a távolban.

A koncert egyes részeit öt harangima közjátéka tagolta: ezek a kis csengettyűkkel eljátszott imák a liturgia fontos részei – ha máshonnan nem, a Tarkovszkij-filmek álomszekvenciáiból ismerősek lehetnek.

A koncerten a legemelkedettebb rész természetesen az volt, amit hozzám legközelebb, a Bazilika közepén állva adtak elő az énekesek: az első két himnusz. A Mennyei király még magyarul csendült fel, a XIV. században keletkező új stílus atyjának, Koukouzelisnek a műve már orosz nyelven. Az angyalhangú epitheton ornanssal illetett szerző művének mennyei szólamát előadó Philipp György kissé hátrébb lépett, onnan zengette nagyszerű tenorját. Az előrehúzódó kar két klasszikus, romantikus orosz komponista énekével folytatta: a túlságosan bonyolultra szőtt Glinka-mű inkább lett operaházi, mint egyházi alkotás, és Csajkovszkij Szentháromságot dicsőítő szerzeménye sem érezhette elég otthonosan magát e liturgián.

Szent Efrém Férfikar
Szent Efrém Férfikar

Grecsanyinov Hiszekegyében lépett be, feszes szmokingban, csokornyakkendőben az az énekes, akit teljes joggal tartottak több mint egy évtizeden át a világ vezető basszusának: Jevgenyij Nyesztyerenko. Őt illette a Credo szekvencia előadása, és azt olyan meggyőző erővel, olyan energiával prezentálta, hogy még azok is felkapták a fejüket, akik már percek óta le sem vették a szemüket az alkalmi műsorlapról. Ez volt az együttes feltámadásának pillanata is: az eladdig is jól teljesítő Férfikar tagjai (tulajdonképpen nem tehettek arról, hogy a körülmények miatt ez keveseknek jött át) most még jobban kieresztették hangjukat. Jevgenyij Nyesztyerenko nyílt szólamformálása, hangjának roppant ereje meglepett. Nem gondoltam volna, hogy a hetvennégy éves énekes hangja még mindig ilyen fényes, ennyire tiszta. A Christov-műbe is bekapcsolódó énekes kiragyogott az együttesből. A nagy színpadokhoz is kellően hozzászoktatott hang áradt, zengett.

A negyedik harangimát követően egy - kissé epésen Arvo Pärt-utánérzésnek nevezhető - Zombola Péter-kompozíciót és az együttest vezető Bubnó Tamás bizánci rítusú esküvői énekből eredeztethető darabját hallhatták azon szerencsések, akik a Bazilika roppant terében hallótávolságon belül foglaltak helyet.

A koncert zárószámában, Csesznyakov Esti áldozatában zengett fel újra a nagy orosz hangja: itt és a ráadásban kapta a legtöbb lehetőséget arra, hogy megmutassa, ez a hang közel van a félelmeteshez (már amennyiben az a tévképzetünk is támadhat, hogy egy szibériai medvét hallunk dalra fakadni). Az idén tizedik születésnapját ünneplő Szent Efrém Férfikar egyházzenei bérletének utolsó, negyedik hangversenyén kétségkívül az orosz énekes volt a főszereplő. Ha valaki kifogásokat keres, mondhatja persze, hogy egy liturgikus eseményen illett volna kissé hátrébb húzódni, hogy a szent szellemé legyen a primátus. De nagy élménynek ettől még ez a koncert is  joggal nevezhető.

Szerző: Kolozsi László
Helyszín:  Szent István Bazilika
Időpont:  2012. június 3.

Kiemelt ajánlónk

December 20-án a Miskolci Nemzeti Színházban Örkény István: Tóték című darabját játsszák. Kritikánk itt olvasható.

Tovább a cikkhez
Port.hu