QUARTETTI UNGHERESI

Kamarakoncert a Concerto Zeneházban
2012.05.22.

A „kvartett éve” sorozat záróhangversenyének második felére eredetileg a Nádor vonósnégyest hirdették meg, de tudni lehetett, hogy nem ők, hanem a Krulik-vonósnégyes fog fellépni. Ehelyett végül az Accord kvartettet hallhattuk, állítólag egy kézelvágás miatt. MACZKAY GÉZA CIKKE.

Az Accordék teljesítményét tehát beugrásként kell kezelnünk, és ez fontos lesz, ha majd a végkövetkeztetést vonjuk le. Előttük azonban a Budapest Clarinet Quartettel tölthettünk el nettó harminc percet.

Ez az év a kvartett éve. Vagy a quarteté – nyilván helyesírási okokra vezethető vissza, hogy pl. a Keller-vonósnégyes mostanában Keller Quartetként fut: a legtöbben nem szeretik, hogy a „vonósnégyes” utótag (kötőjellel vagy anélkül) kicsivel írandó, akár a hidak, utcák, hegyek, szigetek esetében.

Budapest Clarinet Quartet
Budapest Clarinet Quartet

Keller András neve nem csak a példa kedvéért került az előbbi bekezdésbe: a kvartettezésnek (íme, a harmadik írásmód) most ő a szószólója, nemcsak saját együttesében (nota bene: az „együttes” is kicsivel írandó az együttesnevekben), hanem a Végh Sándor-emlékév és -vonósnégyesverseny apostolaként is. Van is miért felkarolni a kamarazenélést: a mostani hangversenyen, a Concerto Zeneházban éppen huszonnégy nézőt vonzott a sorozat záróeseménye. Még sajnálatosabb, hogy közülük e sorok írója a legfiatalabb (44), ami a jövőt illetően valóban komoly aggodalomra ad okot.

A jobb napokat látott Zeneház udvarán a vörösfenyő (gyengébbek kedvéért: lombhullató) és a többi növény gyönyörűen tartja magát, de belül az elhanyagoltság jelei mutatkoznak. Így van ez, amikor a rezidens együttes (a Concerto Budapest, vagy ahogy pl. Elisso Virsaladze még ma is nevezi, a Postás Zenekar) mögül szépen kivonul a támogató, nemcsak „névleg”.

Sűrű fél óra volt a Budapest Clarinet Quartet műsora, hiszen nyitányként három tétel hangzott el Csajkovszkij Diótörő (-szvit) -jéből, egy Rimszkij-Korszakov Seherezádéjából és talán négy Muszorgszkij Egy kiállítás képei című ciklusából. Az együttes alapvetően három klarinét plusz basszusklarinét felállásban zenélt, olykor megszólaltak a család egyéb hangszertagjai is, pl. a Bydlóban szaxofon – a hangszerelés láthatóan Ravelre támaszkodott, de hogy kinek a műve, az sem a kiadott műsorból, sem a „prímás”, Szepesi János bevezetőjéből nem derült ki. Muszorgszkij művét ő egyvelegnek aposztrofálta, némi joggal, pl. a Limoges-i piac csipogása után hiába vártunk a Katakombák komor folytatására, csak hangszerpucolást kaptunk, majd zárásként A kijevi nagykapu némileg egyszerűsített verzióját. A felrakás viszont elég szerencsésen emelte ki az együttes erényeit: a három szólista plusz stabil basszuskíséret biztos egyensúlyát, a sohasem trombitáló, de igen színpompás hangzást, melyet némiképp lehúzott a Promenád kissé ötlettelen és fénytelen kivitelezése. Az est fénypontja sokkal inkább a Seherezádé harmadik tétele volt, mely Reé György pompás szólója után mindvégig meg tudta tartani a feszültséget, ami az előadókat és a hangszerelőt egyaránt dicséri. Szórakoztató volt a bevezetőként előadott Csajkovszkij-műrészlet is, mely szintén sokat megőrzött az eredeti hangszerelésből, de ebben a formájában nagyon töredék-benyomást keltett. A kvartett könnyen adta meg magát a ráadásra, melyben a közismert Dongó virtuóz röpte suhant végig mind a négy hangszeren. Összességében e fél óra igazi muzsikálás önfeledt kikapcsolódást nyújtott a csekély számú nézőközönségnek.

Accord Quartet
Accord Quartet

A második rész egyetlen művet kínált a műsor szerint: azt a Csajkovszkij-vonósnégyest, melynek koncertfelvétele magával a Végh-kvartettel is fennmaradt: a D-dúrt. A vonósnégyes-szerző Csajkovszkij sokkal kevésbé invenciózus hangszerelő, mint a balettek komponistája. Nem Beethoven, de még csak nem is Dvořák, noha hozzá áll legközelebb: együttes legyen a talpán, aki mégis megláttatja vonósnégyeseiben a nagy szerzőt. Végh Sándorék mellett épp Kelleréket kell említenem, akiknek ez lemezen is sikerült. Az Accord-kvartettnek sajnos nem. Pedig biztatóan indult az első tétel, de amint nem a prím hozta a dallamot, előjöttek a bajok. Nem ám a többi szólammal, hanem épp az első hegedűs Mező Péterrel, akiről máskor is kiderült, hogy kíséretben nem találja a helyét. Kissé éles hegedűhangja akár az együttes meghatározó színfoltja is lehetne, de mindenképp finomítania kellene rajta, és – ami alapvető – megtanulnia háttérben maradni, ha kell. A második tétellel „csak” annyi a bajunk, hogy hamis volt. Nem egy-egy rosszul intonált hangról beszélek, hanem az egész tűnt körülbelülinek – miközben zeneileg épp ez a tétel tetszett a legvégiggondoltabbnak. A harmadik-negyedikben annál több volt a kidolgozatlan részlet: a többi szólamnál (mindenekelőtt a csellóban) többször találhattunk hangsúlyos záróhangokat, a manuális kidolgozatlanság ismét elsősorban a prímet jellemezte. Az ismét szinte kéretlen ráadás, Beethoven C-dúr Razumovsky – vagy Razumovszkij-? – kvartettjének fugato zárótétele helyenként elég nyers reszelésnek tűnt, s megint csak arra mutatott rá, hogy nagyon sokat kell még dolgoznia Mezőéknek, ha a júniusi versenyen komoly babérokra pályáznak. Ha azonban az ő szempontjukból nézzük, s a két tucat hallgató előtti beugrást úgy fogjuk fel (helyettük), mint próbafellépést egy komolyabb megmérettetés előtt, akkor talán nem sértődnek meg, ha mi vonjuk le e végkövetkeztetést.

Szerző: Maczkay Géza
Helyszín:  Concerto Zeneház
Időpont:  2012. május 18.

Kiemelt ajánlónk

November 20-án a Szkénében a Züfec című előadást játsszák. Kritikánk itt olvasható.

Tovább a cikkhez
Port.hu