IRINA ÖRÖK

A.P. Csehov - Kiss Csaba: De mi lett a nővel?/Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely - Határon Túli Magyar Színházak Szemléje 2012
2012.05.21.

Mert benne él ő minden félrecsúszott nyakkendőben és elvétett szóban. Hiánya maga a jelenlét, ő a megtestesült magány. Három férfi próbálja őt újrateremteni a vonaton, visszaemelni a narratív térbe, mert elveszett, és nagyon fontos lenne megtudni, hogy mi lett a nővel. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA

Az előadás plakátja.
Az előadás plakátja.

Egyébként a kérdésre a választ már rögtön az előadás első pillanataiban sejthetjük. A Thália stúdiójának bejáratánál egy hosszú, fehér fátylas lány (Faluvégi Krisztina) énekel angyali hangon. Énekét követve egy szűk, sötét folyosón jutunk az előadás terébe, az ütött-kopott vasúti kocsiba. Mivel a nézőteret a színpad egyetlen járásán keresztül lehet csak megközelíteni, a gyanútlan közönség kénytelen átbukdácsolni a gyéren világított térben fekvő három színészen.

A három férfitest mozdulatlansága az első jelenetben erős, dinamikus mozgásba csap át. Gyabkin (Dénes Gergely) zaklatott kitörési kísérleteit Jura (Antal D. Csaba) és Aljosa (Barabás Árpád) akrobatikus mozdulatokkal fogják vissza. A fizikai és a narratív tér egyként keríti be a szereplőket, a történet csak úgy indulhat el, ha ezt mindhárman belátják. Gyabkin aztán egy fáradt puffanással ér földet, majd felteszi azt a kérdést, amire az előadás ideje alatt végig keressük a választ.

Barabás Árpád, Dénes Gergyely
Barabás Árpád, Dénes Gergyely

A nagybetűs nő története Csehov novelláinak színpadi adaptációiból bomlik ki, ám Kiss Csaba ezekből írt drámaszövege a feltett kérdéssel egy új értelmezési horizontot emel a dialógusokba. A nőt férfihangok sokasága jeleníti meg, ezért csakis hiányként definiálódhat. Éppen ebből következik az, hogy a nő fizikai szerepeltetése az előadásban nemcsak direkt és giccses képek sorozatát eredményezi, hanem egyben dramaturgiai hibának is tűnik. A három férfi történetét ugyanis meg-megszakítja Irina megjelenése, aki egy vékony deszkapallón sétálgat a játéktér fölött derengő kék fényben, mezítláb. Énekel, a hangja hátborzongatóan cseng, de akkor lenne telitalálat, ha csak hallanánk, de nem látnánk.

Hiszen a történet eleve az ő üresen hagyott helyét próbálja kitölteni. A narrátor pedig Jura, ő az egyetlen, aki tudja, mi lett Irinával, de ő is csak közvetve, a nő mögött hátrahagyott férfiak aspektusából képes azt értelmezni. A Jura által mesélt anekdoták egyenként kelnek életre a vasúti kocsi üres terében: egy falubeli férfit felakasztanak, mert azt hiszik, megölte Irinát, egy másik a járási orvoshoz szalad azzal, hogy Irina haldoklik, de mire visszaér, a nő megszökik egy színésszel, a színész egy vonaton találkozik Jurával, szerelméről mesél, majd kiderül, az állomásnál rossz vonatra szállt, ő is elveszítette. A történet úgy szól a nőről, hogy mire fizikai valójában megjelenne, addigra már mindig csak hűlt helyét találjuk. Mintha a mese lenne túl lassú és lusta, és a végére bizonyossá is válik, hogy valóban visszahozhatatlanul elkésett.

Az utolsó anekdota arról a szegény fogorvosról szól, akibe Irina végül beleszeret. A nő megbetegszik, a férfi elindul, hogy kölcsönkérjen egyik gazdag kollégájától. Ám csúfos kudarcot vall, s mire hazaér, Irina is meghal, eltűnik a történetből úgy, hogy valójában meg sem jelent benne.

Fotók: Balázs Attila. Forrás: Tomcsa Sándor Színház
Fotók: Balázs Attila. Forrás: Tomcsa Sándor Színház

A nő halálhíre után a három szereplő személyes történetek felidézésével gyászol. Aljosa meséjében már megjelenik Irina is, persze nem par excellence minőségében, Gyabkin játssza el. Dénes Gergely az egész előadás alatt szelíd, rokonszenves férfiszerepet alakít, melyben felfedezhetünk feminin vonásokat, s ez a jellegzetessége ebben a jelenetben teljesedik ki igazán. A közönségből nevetést kierőszakolni azzal, hogy magas, jóképű férfival játszatunk női szerepet, felháborítóan közhelyes, ugyanakkor bizony, még mindig működik. Ráadásul itt a nőhiány mint dramaturgiai vezérelv teljesen megokolttá is teszi a döntést.

Az előadás utolsó része a legizgalmasabb és legszórakoztatóbb anekdota. Hatalmas kár, hogy nem válik jelenetté, s csak a narráció szintjén érvényesül. Csúnya fiaskó ez Irina Bikulina éjszakai fürdőzéséről, amikor is ruhái eltűntek, s az avatatlan tekintetek elől egy bőgőtokba bújt el. A bőgőtok aztán hogy, hogy nem eljutott a Bikulina-bálra, és természetesen ki is nyílt. A femme fatale ekkor „kilépett a tokból: »Mit szeretne eljátszani rajtam, fiatalember?« És ringó csípővel, mintha a legszebb toalettben lenne, lassan kivonult a teremből…” Az előadás végére így teljesen kikristályosodik az, amit már egész idő alatt sejtettünk: a szereplők által feltett kérdés hibás. Nem az a fontos ugyanis, hogy mi lett a nővel, sokkal inkább az, hogy ki a nő. Mert a nő nemcsak Irina Bikulina, hanem az egyetlen nő: szent és profán, Éva és Mária, aki bánt és vigasztal, aki szeret és elhagy, aki él és uralkodik mindörökkön.
Szerző: Puskás Panni
Rendező:  Tóth Árpád
Játsszák:  Dénes Gergely, Antal D. Csaba, Barabás Árpád m.v., Faluvégi Krisztina m.v.
Zene:  Ila Gábor, Faluvégi Krisztina
Díszlet:  Tóth Árpád, Szűcs-Olcsváry Gellért
Jelmez:  Tóth Árpád
Mozgás:  Barabás Árpád m.v. Györfi Csaba m.v.
A rendező munkatársa:  Csomós Tünde Tímea

Kiemelt ajánlónk

Szeptember 19-ig az Átrium Film-Színház átalakul az Őrült Nők Ketrecévé. Ugye megnézitek ti is? Kritikánk itt olvasható.

Tovább a cikkhez
Port.hu