LUMEN COELI

Dosztojevszkij: Az ½ kegyelmű / Színház- és Filmművészeti Egyetem
2012.05.01.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves zenés-táncos osztályának bizonyára jó vizsgaszituációkat szolgáltat a majdnem négyórás adaptáció. Részletek, jelenetek, műhelytanulmányok követik egymást. Egészében érthető és élvezhető előadás nem keletkezett. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Természetesen a most – megkülönböztetésül és ötletelésből – Az ½ kegyelmű címen dramatizált hétszáz oldalas regény, A félkegyelmű fele felének a felét sem lehet színre vinni még egy estébe hajló hosszú délutánon sem. Bár a művet nemrég olvastam újra (sőt – nem mellékes szempontként, a dialogikus jelleg miatt említem – félig felolvastattam magamnak, félig felolvastam felolvasómnak), megkevert, töredezett, az eszközhasználattal aktualizált cselekményében ugyanúgy nem tudtam eligazodni, mint mindössze hatvan nézőtársam többsége az Ódry Színpadon. Talán elég is a többszörös struktúrát elfogadni: egy félkegyelműnek mondott, s epileptikus rohamaiból valóban nem teljesen gyógyult, különlegesen érzékeny, szelíden nervózus ember érkezése megzavarja, felkavarja a vegyes összetételű közösséget, amely beszippantani és kivetni egyszerre akarja. Miskin herceg és testvériesülő ellenlábasa, Rogozsin ráadásul szerelmi vetélytársak is a félvilági Nasztaszja Filippovna kegyeiért. Az érzelmi, gyűlöleti, praktikus és irracionális szálak hatalmas embergombolyaggá kötözik mindazokat, akiket megismerünk.

Nagyhegyesi Zoltán, Sándor Péter
Nagyhegyesi Zoltán, Sándor Péter
A feltépett széksorú színházteremben a színészek térköröket, térkereszteket rónak, futnak a színpadmélytől az előcsarnokig (nem győznek meg arról, hogy mindig tisztában vannak vele: honnan, hová és miért tart léptük, mikor énekelnek oroszul, mi épp a teendőjük). Máskor kisebb-nagyobb (diák)csoportokba gyűlnek, főleg a játéktér középpontjába helyezett silány konyhabútor körül (vízcsapnak, kenyérpirítónak jó hasznát veszik – az utóbbiban lehet például megpörkölni a hitványul kevésnek ítélt kötegnyi rubelt –, a három variaelem végül ravatalnak is megfelel). A kétoldalt falhoz tapasztva üldögélő nézők bénasága és a szereplők térhasználati szabadsága nagy feszültséget képez ellentétével (díszlet: Ambrus Mária.) Zsótér Sándor rendező remekül ért a legkülönfélébb, de egymással alig összefüggő impulzusok, összeszikrázások keltéséhez. Nem mindig ésszerű, ahogy az egyik vinkliből a másikba, az erkélymagasból a zsöllyemélybe nyilall a szó. Próbák, variációk mutatják magukat alkalomszerűen véglegesnek a produkcióban. Inkább laboratóriumi ügy, amelyhez mégis meghívást kaptunk. A kémcsövekből néha furcsa, borzongató etikai gőzök, lelki párák szállnak fel így is, keresve az eget, hátha lenéz Isten.

Ódor Kristóf, Dénes Viktor, Marofka Mátyás
Ódor Kristóf, Dénes Viktor, Marofka Mátyás
Zsótér elképesztően kombinatív, termékeny színházi fantáziája szokott és szokatlan megoldásokban tobzódik. Az aznapi újság (a politikailag lehető legharsányabb bulvárcímlappal) nem kelt meglepetést, a vetített képek didaktikussága igen. Még Dosztojevszkij arcképe is helyet kér a fal vetítőfelületén (a játék nyelve, egy apró gesztus által „apaként” jelölve meg). Az elhangzó szöveg egyik fő fogása – dramaturg: Ungár Júlia –, hogy a dramatikus (párbeszédes) és az epikai (főleg kifejtő-kommentáló) részek nyelvtana elhatárolás nélkül kapcsolódik össze, ami a textus tudathasadását kifejezi ugyan, ám igencsak unalmas bőbeszédűséghez vezet. 

Monológszerű nagyjelenetek képezik az interpretáció gerincét, természetesen monumentális erkölcsi szóváltás-párbajokkal kiegészülve. Hatásosak, azonban önmagukba merevedők a közép-négyszög négy sarkáról indított négyes viták. Mint egy ringben. A kék sarokban az egyik nő, a piros sarokban a másik (megesik, hogy a személyiség-szétmosó, múlt és jelen időt egybeömlesztő jelmezek tervezője, Benedek Mari valóban e két színnel él), a harmadikban és a negyedikben az asszisztensek. Szó, szó, szó, nemegyszer eksztatikusan felhangosodva. Az ½ kegyelmű legfőbb tanulsága, hogy a címszereplő sokkal épebb egyéniségű ember, mint végletes felbomlásokat produkáló, önmagukat fékezni nem képes barátai, ismerősei. Kegyelemből is bővebben jutott neki, mint felebarátainak. De bármiként is viszonyuljanak egymáshoz, nincs világszerűsége a közegnek, amelybe belevesznek, és a személyes drámák okot és okozatot nélkülöző holttérben forrósodnak fel, néha a humor parazsán.

Novák Eszter és Selmeczi György osztályvezető tanárok növendékei Makai György fordításának nem túlságosan átírt szövegét mondva dolgoznak. Gyakorta jellé kell válniuk: katona, bohóc, diák, pap (amint az öltözék, arcfestés, testhelyzet is kiemelheti). Ódor Kristóf (Jepancsin tábornok), Szabó Irén (Alekszandra Jepancsina), Hekler Melinda (Adelaida Jepancsina) a nők uralta Jepancsin családban Törőcsik Franciska „miből lesz a cserebogár” Aglaja Jepancsinájának és a kulcsjeleneteit professzionátus ütemérzékkel beosztó Szilágyi Csenge kiváló Lizaveta Jepancsinájának, e cárnői családanyának rendelődnek alá, Kulcsár Viktória szerepe (Vera Lebegyeva) a hálátlanabb feladatok egyike.

Fotók: Tóth Simon Ferenc. Forrás: Ódry Színpad
Fotó: Tóth Simon Ferenc (A képek forrása: Ódry Színpad)
A férfiak karában Mikola Gergő (Gavrila) fokozatosan melegszik bele: egy-egy pillanatra mintha Nasztaszja szerelmi partnereként ő is labdába rúghatna a két fő esélyes mellett. Wunderlich József (Kolja), Marofka Mátyás (Ferdiscsenko) és Ágoston Péter (Antyip Burdovszkij) hullámzóan teljesít, Dénes Viktor (Terentyev) és főleg Nagy Dániel Viktor (Lebegyev) meggyőző, midőn hangszínét és hangerejét jól állítja be.

Kosik Anita Zsuzsanna viseli a darabindítás terhét, a szétesett, alighanem szétdohányzott-szétivott asszonyi élet önpusztításig kemény, rátarti méltóságát szuggesztíven megjelenítve. A rocker küllemű Sándor Péter önmaga reménytelen megjuhászodásait kikényszerítő Rogozsinja és a tengerszem-pillantásával, kis mosolyhullámaival célt érő, mondatait lágyan-rapperesen vezénylő Nagyhegyesi Zoltán Miskin hercege kitűnő főszereplő-kettős, ám Nasztaszja holtteste melletti diskurzusuk atmoszférája még sötétedhetne. (Esetleges húzások – vagy kíméletlen be- és visszaírások – jót tehetnének az elég ügyetlen befejezésű adaptációnak.)

A regénybe ékelődött – hajdan megcenzúrázott – Puskin-vers a színházba is bebocsáttatott, s Zsótér nem lenne Zsótér, ha a költemény végére nem kattanna rá: „fordította Radó György”. A Szentföld, a tiszta hév őrült-bús lovagversében a „lumen coeli”, a mennyek fénye is felragyog, s a mennykő taglója is sújt. Zsótér és osztálya úgy munkálkodik, hogy fénnyel taglóz, mennykővel világít, zűrös zavart hagy hátra – s az elégedetlenségnél mégis több töprengés marad vissza a nézőben, amikor kiszédeleg az Ódryról.
 
Szerző: Tarján Tamás
Rendező:  Zsótér Sándor
Díszlettervező:  Ambrus Mária
Jelmeztervező:  Benedek Mari
Dramaturg:  Ungár Júlia
Játsszák:  Nagyhegyesi Zoltán, Ódor Kristóf, Szilágyi Csenge, Szabó Irén, Hekler Melinda, Törőcsik Franciska, Mikola Gergő, Wunderlich József, Marofka Mátyás, Kosik Anita Zsuzsanna, Sándor Péter, Nagy Dániel Viktor, Dénes Viktor, Ágoston Péter, Kulcsár Viktória
Megítélt támogatás: 7 266 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak vizsgaelőadásaira a 2011-2012-es évadban (2011)

Kiemelt ajánlónk

November 28-án az Örkény Színházban az e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY című előadást játsszák. Kritikánk itt olvasható.

Tovább a cikkhez
Port.hu