Rakosi60@neprajz.hu / Néprajzi Múzeum
2012.03.18.

A Néphadsereg utcán súlyos Csepel-teherautók dörögtek megállás nélkül egész éjszaka magasföldszinti gyerekszobám ablaka alatt – szállították a dolgozó nép ajándékait Rákosi Mátyás születésnapjára a Munkásmozgalmi Múzeumba. RADNÓTI SÁNDOR ÍRÁSA.

1952. március elején egy éjszaka nem tudtam lehunyni öt (de néhány hét múlva már hat!) éves szemeimet. A Néphadsereg utcán (volt és leendő Falk Miksa utca) súlyos Csepel-teherautók dörögtek megállás nélkül egész éjszaka magasföldszinti gyerekszobám ablaka alatt – szállították a dolgozó nép ajándékait Rákosi Mátyás születésnapjára a Munkásmozgalmi Múzeumba (egykor Curia, ma Néprajzi Múzeum, de a hírek szerint várhatólag megint Curia).

A megnyitás után aztán nagymamámmal (szüleimet erre nem lehetett rávenni) megtekintettem a monstruózus kiállítást, s most meg, hatvan évvel később, láthattam emlékjelét – mert rekonstrukciónak nem lehet nevezni –, egy kamara-kiállítás keretében.

A néprajzosokat saját anyaguk érdekli, s ezért a megmaradt és még (a felirattal, a Rákosi-képpel) azonosítható tárgyak közül a népművészeti emlékeket mutatták be, kulacsokat, hímzéseket, szőtteseket, faragott ládákat, faragott szarukürtöket, s – talán ironikus célzatból – jó adag faragott ostornyelet; mind hajbókoló szöveggel ellátva. Kétségkívül ez is a lényeghez tartozik, a rákosista kultúra folklorizmusához. Egy sajnos csak képen bemutatott jelenetben népviseletbe öltözött babák járulnak hódolni, hűséget esküdni Rákosi Mátyás képe elé.


   

De emlékeim szerint, amit megerősítettek a bemutatott eredeti felvételek, nemcsak a dolgozó parasztság ajándékait mutatta be az egykori kiállítás. A proletariátus is kivette részét az ünneplésben, a gyárak, üzemek, bányák népe is elküldte a maga prezentjeit. (A haladó értelmiség másképp fejezte ki rajongását – például a Magyar írók Rákosi Mátyásról című nagyszabású antológiával. A gyermekek is megkapták a maguk részét, s a szerző-illusztrátor-páros – aki sokunknak az Öreg néne őzikéjét jelenti –, Fazekas Anna és Róna Emy gyermekkönyvet jelentetett meg Ünnepi köszöntő. Rákosi elvtárs hatvanadik születésnapjára címmel.) Az ipari alkotások éppoly érdekesek lehetnének, de mára talán már elkallódtak. Modellekre emlékszem, gyárak és bányák makettjaira, mesterremekekre, csiszolt, esztergált darabokra, rengeteg Szabadság-szoborra. Milyen nagyszerű lenne ezt ma látni, s tudományosan feldolgozni: mit tekintettek ajándéknak az emberek, s főképp persze az engedélyező, rábólintó, ötletadó, rábeszélő és esetleg kikényszerítő szervek. Hiszen felülről indított mozgalom volt Rákosi elvtárs megajándékozása.

A kiállítást iskolai csoportok nagy számban látogatták. A mostani kiállítást megnyitó kollégám, a kiváló néprajztudós Voigt Vilmos is így jutott el annak idején ide. Nyolc terem foglalkozott Rákosi életrajzával és huszonöt teremben voltak kiállítva az ajándékok. A helyszínválasztás találó volt, hiszen 1925-ben ebben az épületben folyt a Rákosi-per, melynek folyományaképpen a vádlott tizenöt évet töltött a szegedi Csillag-börtönben. A kiállítás része volt a rekonstruált tárgyalóterem is.

  Ám térjünk vissza a gyerekekhez. Hiszen az össznépi mozgalom – készítsünk meglepetést Rákosi elvtársnak – gyermekké tette az egész országot. Rákosi nemcsak a magyar nép legkiválóbb fia lett, hanem „apánk” – mindenki édesapja. A gondolat ismeretlen – vagy csak általam nem ismert – kiötlői hagyományt kívántak teremteni, de újabb kerek évfordulóra már nem került sor. A vállalkozás teljesen valószínűtlen volt: egy mégis csak tízmilliós ország majd’ minden faluját, az ipari munkásság jelentős részét, mezőgazdasági és üzemi kollektívákat az ajándék, a rágondolás, a figyelem személyes kapcsolatába vonta – persze parancsszóra – a nagy vezetővel. S kivételesen néha még nem is csak a munkás-paraszt hatalom képviselőit. A mostani kiállításon látható egy gyönyörű csizma: a magánszektorban dolgozó kisiparos (maszek! – a kifejezés is, Kellér Dezső leleménye, ebből az időből származik) mesterműve.

Parancsszóra tehát gyermekké tettek bennünket, akiknek nem volt szabad a saját fejünkkel gondolkodni. A vastaps volt ennek erőteljes szimbóluma (a társadalom militarizálása, az egy ütemre lépés), amely még ma is rendszeresen meglepi a koncertező vendégművészeket, amikor ebbe váltunk át az egyéni tetszésnyilvánításból. A kiállításon látható az operaházi díszünnepélyről szóló híradó a nagy nap estéjén, a másik – s tán még nagyobb – gyilkos, Gerő Ernő ünnepi beszédével, Farkas Mihály sikeres igyekezetével, hogy Sztálin nevére elsőként pattanjon fel, s a második sorban fölismerjük Nagy Imrét is. Következik a műsor, többek között az ÁVO vegyeskarának produkciója – a „zömök férfi” (Benjámin László versében nevezi így) apoteózisa.

A kiállítás 2012. március 25-ig tekinthető meg.

Helyszín:  Néprajzi Múzeum,  Időtartam:  2012. március 9 - 25.,  Megjegyzés:  az NKA által nem támogatott