Fliegauf Benedek: Csak a szél / 62. Berlinálé
2012.02.18.

Végig feszültségben tart Fliegauf Benedek legújabb, a Berlinálé versenyében bemutatott felkavaró, erős filmje a cigánygyilkosságokról. Apró hibái ellenére ritkán látni vásznon ilyen átélhetően, ugyanakkor árnyaltan, filmszerűen megrajzolt társadalmi és szociális kérdéseket. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

A körülöttünk zajlott cigánygyilkosságokról hitelesen megszólaló filmet készíteni nagy felelősség és hatalmas feladat. Fliegauf Benedek, a fiatal magyar rendezőgeneráció talán leginnovatívabb tagja vállalta ezt, és a rendkívül érzékeny téma kínos kérdései körül borotvaélen táncolva, ám a hamis hangok leütését szinte mindig elkerülve, megrázó filmet készített. Munkája talán leginkább Magyarországon fontos (a külföldi kritikusok inkább egzotikus érdekességként nézték), mert olyasmiről beszél, amiről itthon mindenki hallott, mindenkinek van (általában indulatokkal fűszerezett) véleménye, viszont iszonyatosan nehéz értelmesen és érzékenyen megszólalni róla.

Sárkány Lajos
Sárkány Lajos
A Csak a szél tartalmaz egy fantasztikus rövidfilmet, egy kis etűdöt, amely önmagában többet mond el a magyar társadalom e kérdéshez való viszonyulásáról, mint könyvtárnyi tanulmány, újságcikk és publicisztika. Az egyik főszereplő, a tinédzser cigánylány iskolába indul, kora reggel beáll a buszmegállóba. Megérkezik a sárga Volánbusz, a sofőr azonban vagy száz méterrel „túlfut” a megállón, majd lefékez. Mikor a tükörből azt látja, hogy a lány csak gyalogol felé, rádudál, hogy siessen már. Az apró szurkálás tűpontossággal jelzi, hogy miként tesszük „ártalmatlanul” helyükre a banális mindennapokban azokat, akiket lenézünk, miképpen alázzuk meg őket úgy, hogy közben a korrektség látszatát fenntartjuk – hiszen végülis felvette a buszra, nem igaz?

A film egyetlen család egyetlen napját emeli ki mintaként a történetsorozatból, kora hajnaltól a következő éjszakáig párhuzamosan követve a külön utakra induló szereplőket. Az anya közmunkát végez és iskolát takarít, a lány iskolába megy, a fiú suli helyett tekereg, a beteg nagyapa otthon marad, a csupán egy skype-beszélgetés erejéig látott apa pedig Torontóban szervezi a többiek kiutazását. Az érdekes az, hogy senkivel semmi különleges nem történik, a mindennapi rutinok és semmitmondó események fölött azonban folyamatosan ott lebeg a láthatatlan, mindenhonnan leselkedő, megfoghatatlan és megmagyarázhatatlan veszély. 

Lendvai Györgyi
Lendvai Györgyi
A rendezőnek két feladatot kellett egyszerre megvalósítania: egyéni szinten el kellett mesélni a történteket, ugyanakkor a társadalmi kérdéseket a túlzott egyoldalúságot kerülve kellett megvilágítani. Az első feladat maradéktalanul összejött, hiszen nem csak megismerjük az eseményeket, hanem végig sikerül fenntartani bennünk is a feszültséget. Ehhez járul hozzá a nagyon tudatosan megkomponált, a szereplők viselkedéséhez illeszkedő operatőri munka: az anya és a lány mindig kissé meghunyászkodva, lehajtott fejjel jár, ennek megfelelően az ő jeleneteikben a kamera szinte soha nem néz föl. Így aztán bár állandóan sejtjük a veszélyt, szinte frusztrálva érezzük magunkat, hogy nem tudunk a kamera segítségével körülnézni, és jobban átlátni a helyzetet. A második kérdés tárgyalására szánt pillanatok – bár van néhány olyan, mint a fent említett buszjelenet – időnként kissé didaktikusnak hatnak (kínos például, amikor a lány a „cigánygyilkosság” kifejezést guglizza), és többször kifejezetten érződik a mindkét oldal megmutatásának a kényszere. Leginkább persze a cigányokat lenéző alakokat látunk, de a korrektség jegyében a rendező összeereszti az anyát agresszív romákkal is.

A film – bár az elején a felirat és a rendező nyilatkozata is hangsúlyozza a fiktív elemeket – valójában dokumentarista stílusban készült, ami elsősorban abban nyilvánul meg, hogy nagyon természetesen mutatja be ezeknek az embereknek a rendkívül szegényes környezetét. Nem csodálkozik rá a körülményekre, hanem adottságként kezeli azokat, amely világban a szereplők úgy mozognak, mintha a sajátjuk lenne. Ez azért nagyon fontos, mert a szélsőséges nyomor kellékei így nem válnak egzotikus, szenzációhajhász díszletté. Ugyanakkor - éppen a dokumentarista stílusnak köszönhetően - Fliegauf korábbi munkáihoz képest kifejezetten konvencionális filmet látunk, amelyből hiányzik az a frissesség, amit mondjuk a Rengetegben, és az a kísérletezés, amit például a Tejútban láttunk. 

Sárkány Lajos. A képek forrása: berlinale.de
Sárkány Lajos (A képek forrása: berlinale.de)
A korábbi gyilkosságok által kiváltott fenyegetettség megbontja a film szereplőinek mindennapi rutinját, és a rendező ezt a törést használja fel arra, hogy a zavaron keresztül mutasson rá a meggyökerezett gesztusok és attitűdök mozgatórugóira. Vagyis ennek a filmnek – bár a bűncselekmények nyitottak ajtót neki – nem a tragikus események képezik a témáját. És pontosan ez teremt Fliegauf számára lehetőséget arra is, hogy egyfajta poétikusság, általános érvényűség felé vigye el történetet. Kár, hogy bár elindult ezen az úton, e tekintetben nem tudott igazán radikális lenni: a filmet abban a hátborzongató pillanatban kellett volna befejezni, körülbelül két jelenettel a jelenlegi vége előtt, amikor kiderül a cím jelentése. A nyitottság, az el nem döntöttség lehetővé tette volna, hogy a mozi elejétől velünk levő rettegés és feszültség még sokáig velünk maradjon.

Utóirat: Bár egy rendezőt elsősorban a filmjei és nem a nyilatkozatai alapján kell megítélni, ez esetben a téma kényes volta miatt nem mehetünk el szó nélkül a berlini sajtótájékoztatón történtek mellett. Egyrészt a magyar kormánypropagandának a Berlinálé jóváhagyása nélküli terjesztése rendkívül rossz szájízt keltett, másrészt Fliegauf arrogáns elszólásával és a hazai hatalomnak szóló, „túlkorrekt” mondataival úgy viselkedik, mint elefánt a porcelánboltban, és nem veszi észre, hogy könnyen saját filmjét is porrá zúzhatja (l. például a Népszabadság beszámolóját - a szerk.). Nem csak a rasszista portás panaszkodik „bűzre” a Csak a szél egyik jelenetében, hanem a film körítése miatt a nemzetközi sajtó is úgy látja: valami bűzlik Magyarországon.
 
Fliegauf Benedek filmje elnyerte a 62. Berlinálé zsűrijének nagydíját, az Ezüst Medve-díjat, valamint a békedíjat és az Amnesty International jogvédő szervezet díját is  - a szerk. 
 
Szerző: Gyenge Zsolt
Cím:  Csak a szél,  Rendező:  Fliegauf Benedek,  Szereplők:  Sárkány Lajos, Toldi Katalin, Lendvai Gyöngyi, Toldi György