Fráter Zoltán: Hát hogy szeret maga engem? / Pinceszínház - POSZT 2012
2011.11.21.

A színház repertoárja, Krúdy szerelmes sztorijai, az ismeretlen színházcsinálók mind olyan kulturális közeget formáznak, mely inkább a körúti kisbulvári játéknyelv, a szobaszínházi intellektüel frivolság kedvelőit vonzza. S ekkor tévedünk először, nagyon nagyot. JÁKFALVI MAGDOLNA ÍRÁSA.

Bozó Andrea, Szikszai Rémusz és Eke Angéla
Bozó Andrea, Szikszai Rémusz és Eke Angéla
A Pinceszínház tere leginkább civil tér, sokajtós terem, ahol mozdítható székeken ülünk, a betáblázott ablakok felettünk a járda szintjére nyílnak. Az épített színpad pár méter széles, mélysége alig érzékelhető. Ebben a statikus térben Krúdy viharos szerelmi életéről beszélni feloldhatatlan ellentmondásnak tűnik, hiszen csak ölelkezni van hely, ellökni egymást lehetetlen. Lisztopád Krisztina díszlete egyszerre vonatfülke, utcára néző ablak, szalonbejárat, bármi, amibe be lehet lépni, ki lehet belőle kukkantani, meglesni a másikat, elbújni biztonságban, vágyakozni és szenvedni. A fülke-szoba fala mintha világoszöld lenne, de a kezdeti bizonytalan színérzékelést az előadás alatti fényfestés radikalizálja. Lisztopád a mini teret a megvilágítás erejével és árnyalatával változtatja bravúrosan, a szerelmi jelenetek sorozatszerűségét egyszerűen színessé festi.

Az előadás legnagyobb kihívását a történet dramaturgiai monotonitása adja. Fráter Zoltán, ismert irodalomtörténész, ezúttal levéldrámát írt. Krúdy szerelmeitől kapott és szerelmeinek írt fiktív sorokat rendezi történetté, s így óhatatlanul Krúdy írói státusza, a róla szóló irodalomtörténeti tudásunk formálná egyedüli színpadi személlyé a levélíróból kibontakozó karaktert, ha nem három nő csinálta volna ezt az előadást. Marsalkó Eszter és Néder Panni nem először dolgoznak együtt, Eszenyi Enikő fedezte fel még egyetemista munkáikban azt a rendkívüli játékosságot, amely leginkább a szerepek-sztereotípiák keverésével jellemezhető. 

Bozó Andrea és Eke Angéla
Bozó Andrea és Eke Angéla
Krúdyt a Pinceszínházban Szikszai Rémusz játssza, természetesen egyáltalán nem idézve a krúdys reminiszcenciákat, így meg kell küzdeni a karakter felépítésének feladatával éppúgy, mint az egyik állandó szerelmét, Rezsánt játszó Bozó Andreának és a Zsuzsit alakító Eke Angélának. Szikszai nem Krúdy lesz, nem a századelő legendás pesti Don Juanja, aki kétméteres testével lovagiasan brutális szexualitással hagyott nyomott a városi emlékezetben. Szikszai Néder Panni rendezésében a férfi lesz, akit sem ruhája, sem tere nem köt a magyar virágzó-burjánzó századelőhöz, amit kabarésan sikamlós korként őriz irodalmi hagyományunk. Szikszai kártyázik és minden kártyalap, akár egy levél, pár sort idéz, majd dobja levegőbe az egészet. A háttérben a századelő legszebb filmszínésznőinek vetített mozgóképe omlik a férfira, vágykép és valóság, történet és fikció koordinátáit szépen összezavarva. A nők óriási méretűek fekete-fehérben, ismerősök és ismeretlenek, szépek és okosak, civilek és profik – mind keringenek Krúdy körül, aki ebben a perspektívában meglehetősen kicsinek tűnő férfi.

Néder-Marsalkó legnagyobb kihívása minden előadás rutinfeladata: a szöveg struktúrájában rejlő monotonitás megtörése. Krúdyt ezért eltávolítják a századelőtől, sem a jelmezek, sem a kifestés, sem a zene, sem a díszlet nem támogatja a szavakban őrzött gálánsan nyugatos fordulatokat. Leginkább egy általános hetvenes évekbeli retró-dizájn érzete kísért, Bozó Andrea és Eke Angéla sminkje, haja, kiegészítőik, életmintáik a közelmúltat tematizálják. S így alakul elhagyott nőként a színházi élményben koherens karakterré, egy flash back idejére, a századeleji Rezsán, a Royal Szálló tulajdonosának felesége igazi Lara Crofttá. Néder Panni itt, a Pinceszínházban szokatlanul és váratlanul vicces formában a kortárs német színház bevett manírjait idézve Ostermeier Nórájává alakítja Rezsánt. Áll Bozó Andrea megcsalt nőként, becsapott anyaként előttünk, elhagyta szerelme és testének vágyott férfija, ráadásul saját lányáért, így világos, hogy a bosszú teátralizálása csak formaváltással lehet elég erős. Rezsán videójátékhősként szét-léggéppisztolyozza Krúdyt is, Zsuzsit is, lő minden mozgóra. A hang is, a fény is, a mozdulatok is dimenziót váltanak, thrillerbe keveredtünk a Török Pál utcában egy percre. 

Szikszai Rémusz, Bozó Andrea és Eke Angéla. Fotók: Urbán Balázs
Szikszai Rémusz, Bozó Andrea és Eke Angéla. Fotó: Urbán Balázs (A képek forrása: Pinceszínház)
Néder és Marsalkó nem foglalkozik a pszichológiai realizmussal, hiszen sem a tér, sem a nyelv nem elég mély a viszonyok bemutatására. Sablonokra, a közösségi tudásban lévő képi sémákra bontják vissza a kapcsolatok ábrázolását. Rezsán megjelenése akár Anna Karenina a pályaudvaron (Tatyána Szamojlovával és nem Sophie Marceau-val), sűrű füst mint vonatgőz, hangok mint jelzősíp és kerékcsikorgás. Bozó Andrea a széksorok mögül hozza hosszan, lassan elénk Rezsánt, kifutón sétáltatja szőrmegalléros kabátját ringva tűsarkú cipőjén. Amikor Krúdyval végre összejön, Lesley Gore feledhetetlen hatvanas évekbeli It’s my party dalára buliznak, s a teljes ellenpontozó zenei dramaturgiát Zsuzsi dala teszi vidítóan nevetőssé, aki majd hajlakk-spray-s flakonba énekli Krúdyra vágyakozván Kálmán Imre Csárdáskirálynőjének Kivilágos virradatig nótáját.

Lehet, a váratlan élmény a legerősebb. A színházban is. Néder, Marsalkó, Lisztopád a Pinceszínházban teltházas, felszabadultan vihogós és felelősen gondolkodó estéket hoz, mert irodalmi múltunkat úgy veszik magukra, hogy az nem a kötelező olvasmányok távoli-merengő tekintetét, hanem megtapasztalt, bennük is továbbélő legendáriumát hordozza.
 
Szerző:  Fráter Zoltán,  Cím:  Hát hogy szeret maga engem?,  Rendező:  Néder Panni,  Dramaturg:  Marsalkó Eszter,  Látvány:  Lisztopád Krisztina,  Szereplők:  Szikszai Rémusz, Bozó Andrea, Eke Angéla,  Megjegyzés:  az NKA által nem támogatott