CSALÁDI (KRÉTA)KÖR

Krízis-trilógia / Krétakör, Trafó
2011.11.20.

Az Idegen szavak szótára szerint a krízis: „gör-lat. 1. válság, válságos állapot. 2. közg. gazdasági válság. 3. orv. fordulópont vmely betegség lefolyásában.” Schilling Árpád krízismenedzser és nemzetközi alkotócsapata kiegészíti és pontosítja a definíciót. JÁSZAY TAMÁS ELEMZÉSE, 1. RÉSZ.

Mielőtt rátérnénk a Trafó nagytermét október utolsó hetében elfoglaló produkció (amelyre a performansz, installáció, happening terminusok épp úgy joggal használhatóak lennének, mint látni fogjuk) részletes bemutatására, azt azért meg kell jegyeznünk, hogy van abban valami pikáns, ha az egyre inkább elkerülhetetlennek látszó globális pénzügyi válság kellős közepén egy sereg fiatal, világlátott, ambiciózus alkotó egy egészen másfajta, ám az előbbivel szorosan összefüggő válsággal szembesít. Amelynek nincs köze a bankok láthatatlan páncéltermeiben pihenő (most már biztos, hogy) virtuális megtakarításainkhoz; nem, a követhetetlenné és érthetetlenné váló makrovilág helyett a Krétakör újra a mikrovilágra fókuszál, annak is legrégibb működő egységére, a családra. 

Valamire, amelyhez mindannyiunknak közünk van, függetlenül attól, hogy nagycsaládban nőttünk fel vagy egykeként. A család a társadalmat felépítő legkisebb egység, olyan modell, amelynek működési rendellenességeit tanulmányozva talán választ kaphatunk a tágabb környezetünket sújtó problémákra is. Ez a Krétakör több hónapon keresztül tartó, a bemutatók helyszínét tekintve Prágát, Münchent, Budapestet, valójában azonban rengeteg várost és kultúrát, no meg soktucatnyi résztvevőt összekapcsoló és megmozgató projektjének a célja, pontosabban az egyik lehetséges és deklarált célja: „azt reméltük, ha ennek a mintaközösségnek a működésképtelenségét vizsgáljuk, néhány olyan részletet is felfedezhetünk, amelyek a nagyobb közösségek diszfunkcionalitását is láthatóvá teszik” – írja Schilling Árpád művészeti vezető a Trafó-beli fellépéssorozat alkalmából megjelent igényes, magyar és angol, kétnyelvű kiadvány bevezetőjében.  

A hetven oldalas füzetet tanulmányozva két, látszólag egymással ellentétes tendencia bontakozik ki a nagyszabású vállalkozással kapcsolatban. Egyrészt megkapó az igyekezet, ahogyan a legkülönfélébb médiumok és beszédmódok segítségével a Krétakör és kapcsolt részei mindenáron tudatosítani akarják a (szerintük) mindünket sújtó válságot: mondják és mutatják fotókiállítással, filmmel, hetekig tartó közösségi játékkal, kortárs operával és színházzá alakított drámapedagógiai foglalkozással (és természetesen az elkészülés folyamatát dokumentáló könyvecskével is). A választott nyelvek nem kizárják, hanem felerősítik egymást, s a nézőt-hallgatót-befogadót máris döntéshelyzetbe hozzák, hiszen egyfelől választania kell a felkínált lehetőségek között, másfelől kapcsolatot kell létesítenie az egymástól független(ül is bemutatott) részek között. 

A jp.co.de. prágai helyszínén
A jp.co.de. prágai helyszínén
A kiadvány olvasója számára feltűnő másik jellegzetesség a szinte minden megszólaló-résztvevő által közvetve vagy közvetlenül rögzített, már-már rögeszmés definiálni akarás, majd annak regisztrálása és elismerése, hogy a végeredmény nemigen fér bele egyetlen ismerős skatulyába sem. Az alkotók tehát ezen a ponton is cselekvő részvételre buzdítanak: alkossunk véleményt, osszuk meg velük és egymással gondolatainkat, vitatkozzunk és érveljünk, hiszen nincs náluk a bölcsek köve, viszont provokálni – itt értsd: állásfoglalásra, de legalább gondolkodásra kényszeríteni – nagyon szeretnek. A kísérletezés és útkeresés pedig nem pusztán belefér ebbe a gondolkodásba, hanem lényegi alkotóeleme: „kevés olyan, rajtunk kívül álló példát ismerünk, amelyből tanulhatnánk; ezért próbáljuk meg a magunk módszerei szerint továbbfejleszteni ilyen irányú kutatásainkat” – írja Fancsikai Péter, a Krétakör médiaművészeti műhelyének vezetője.

A jól csomagolt, célirányos üzenetek korában mindez sokak számára korszerűtlennek és blöffízűnek hathat, miközben csupán arról van szó, hogy a Krétakör – 2008-as esztétikai váltása óta újabb és újabb, egyre kifinomultabb módokon – a néző-színész-szerep évszázadok óta jól-rosszul működő kommunikációs modelljét szétcsavarozza és megvizsgálja, hogy az ismert részek kapcsolódhatnak-e egymáshoz másképpen is. Ennek csak egyik vetülete a különböző, önjogon is működőképes nyelvek egy projektben történő elvegyítése, ennél lényegesebbnek tűnik a megszokott egyensúlyi állapot – a színész megtestesíti a szerepet, miközben a néző nézi – kibillentése, melynek legfontosabb elemei a következők. 

Jelenet a Hálátlan dögök című operából
Jelenet a Hálátlan dögök című operából
A színésznek nincs hagyományos értelemben vett, azaz megírt, rögzített szerepe: a kézhez kapott, sarokpontokat tartalmazó forgatókönyvet ő alakítja, de közben önmaga is alakul, változik, saját pozícióját a pillanatnyi, gyakran váratlan fordulatok fényében kell újradefiniálnia. Éppen ezért a ’színész’ helyett egzaktabbnak tűnik a ’résztvevő’, vagy még inkább a ’játékos’ kifejezés: a szereplőknek ugyanis nemcsak a nézőkkel, hanem egymással is szüntelen kommunikálniuk kell, különös tekintettel arra, hogy a közreműködők jelentős része a projekt mindhárom állomása során gyerek. (Egy újabb fontos változtatásról a Krétakör ügyvezetője, Gulyás Márton beszél a Hálátlan dögök kapcsán: „Meg kívántuk törni azt az előadói gyakorlatot, amelyben a gyermekszereplők másodvonalbeli résztvevőkként, infantilizálva kényszerülnek megjelenni a közönség előtt.”) 

A néző dolga is más, mint amit megszokott, hiszen valódi feladat jut neki: ha figyel, rájön, hogy a végeredmény megtekintése ezúttal korántsem azonos az élmény teljességével, sőt mintha a színházi körülmények között (a Trafó nézőtere és színpada közötti meglehetősen egyoldalú kommunikációval, tehát a hagyományos módon) lezajlott performansz csupán egyetlen, ám nem a leglényegesebb eleme a vállalkozásnak. Sokkal fontosabb lesz a színpadig vezető, számunkra csak bizonyos állomásain megmutatott út, amit máskor próbafolyamatnak hívunk, ám itt e fogalomtól is búcsúzni kényszerülünk. 

Előkészítő tábor A papnő című előadáshoz. Fotók: Tóth Ridovics Máté. A képek forrása: Krétakör
Előkészítő tábor A papnő című előadáshoz. Fotó: Tóth Ridovics Máté (A képek forrása: Krétakör)
Hiszen a dolog tétje hirtelen az lesz, hogy a nem csak szemlélődő, hanem valóban részt vevő játékosok hogyan működtek együtt, mit kaptak a közös munkától, s hogy mit tudnak (és/vagy akarnak) mindebből az érdeklődő, szkeptikus vagy nyitott kívülállók számára megmutatni, közvetíteni. Nem törekszenek, mert nem törekedhetnek a teljes történet elmesélésére, annak csupán a projekt többnyire láthatatlanul maradó vezetői által kiválasztott részleteit mutatják meg nekünk, kívülállóknak, miközben világos, hogy megvannak és megmaradnak a maguk titkai. És természetesen az is lényeges kérdés marad – még ha ezúttal talán nem is exponálódik olyan élesen, mint a Káva Kulturális Műhely irányította, a Krétakör és Schilling Árpád művészeti vezetésével zajló, mélyszegénységben élő borsodi falvakat vizsgáló Új néző projekt kapcsán –, hogy mi van a Krétakör után? Azaz miben lesznek mások a kísérletben dolgozó gyerekek és felnőttek, meg tudnak-e változni, s tudnak-e ma, holnap, de főleg holnapután változtatni a saját és környezetük sorsán? 
 
A cikk második, befejező része, egyben a projektben résztvevők listája itt olvasható.
Szerző: Jászay Tamás
Megítélt támogatás: 500 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
A Papnő című előadás létrehozására (2011)
További támogatás: 6 700 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
Intersection nevű projekt megvalósítására az Európai Bizottság Kultúra programjának keretében (2011)
További támogatás: 6 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
Intersection nevű projekt megvalósítására az Európai Bizottság Kultúra programjának keretében (2010)

Kiemelt ajánlónk

Április 25-én a Szkénében a Titkaink című előadás látható. Kritikánkat itt olvashatják.

Tovább a cikkhez
Port.hu