A közösségi kertek hagyományai messzire nyúlnak vissza. A mozgalomnak mindig is nagy lendületet adtak a válságok, világháborúk időszakai. Az első világháborús Liberty Gardens (Szabadság Kertek), majd a második világégés idején a Victory Gardens (Győzelmi Kertek) a lakossági élelmiszerhiányra és a jegyrendszerre válaszul kínálták az önellátásra való berendezkedés alternatíváját. A győzelmi kertek nemcsak a háború sújtotta Európában, hanem az Egyesült Államokban is virágzásnak indultak, a Szovjetunió széthullásakor pedig a magára maradt Kubában, Havanna környékén szaporodtak meg az új típusú konyhakertek. 

2009-ben a válság hatására kampány indult az interneten a Győzelmi Kertek mozgalom újraindítására. A Fehér Ház zöldségeskertjének feltámasztását Michelle Obama First Lady védnökségével hajtották végre, a tematikusan felépített zöldségeskertben iskolai csoportokat fogadnak, bemutatva számukra a kert működését, terményeit. Norvégia egyik börtönszigetén a rabok közösségi kertet művelnek. A projekt olyan népszerű, hogy várólistát kellett létrehozni az ide kívánkozó elítéltek számára.

Magyarországon sem ismeretlen a jelenség, a Wekerle telepen 1910-ben saját kertészet működött, amely segítette a kertváros lakóit egyéni kertjeik művelésében. Ez persze fényévekre van attól, amikor egy sokmilliós metropolisz közepén elszántan próbálja az elpuhult városlakó a paradicsomtövet bő terméshozamra bírni. Az ilyesmi roppant szakértelmet igényel, ehhez igyekszik segítséget nyújtani a KÉK Közösségi Kertek projektje. Véleményük szerint ugyanis ma Budapestről két dolog hiányzik: a zöld és a közösségek. A közös kapirgálás, öntözés és a termőre forduló palánták feletti együttes örvendezés szociális hatása felbecsülhetetlen – az ily módon lebonyolított csapatépítés felér egy adriai vitorlástúrával. Emellett persze a kertészkedés gyakorlati haszna sem lebecsülendő: kellő odafigyeléssel megtermelhető egy kis közösség zöldségszükséglete, az elosztás mikéntje pedig szintén jótékonyan befolyásolja a vadkapitalizmusban felnövekedett generációk szociális érzékenységét. 

Budapesten azonban korántsem könnyű a városi kertészek helyzete. Ez a tevékenység nem összekeverendő a gerilla-kertészettel, amely lényegében illegális, más földjén történő agrártevékenységet takar. Szelídebb változata, amikor a közterületeket szépítik az önjelölt kertészek, de van olyan vonulata is, amikor más kertjébe ültet valaki zöldséget, visszajár gondozni, majd végül betakarítja azt. A közösségi kertek viszont legális területen működnek, alapításuk első feltétele tehát az alkalmas földterület birtokba vétele. Az alkalmasság ez esetben nem kizárólag és elsősorban mezőgazdasági szempontokon múlik, sokkal fontosabb a jó megközelíthetőség, a központi elhelyezkedés, a zárhatóság, a biztonság – vagyis csupa városi hókuszpókusz. Na persze nem árt némi víz sem a közelben. A kerteket ugyanis egy regisztrált közösség együtt gondozza, persze bárki csatlakozhat. Sőt, a kertek rendszeresen megnyílnak a nagyközönség előtt is: ilyenkor a répa mellett kultúrát is lehet majszolni.

Ilyen feltételeknek leginkább önkormányzati tulajdonban lévő területek felelnek meg. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem diákjaival közösen készített felmérés szerint Budapesten csak a Hungária körúton belül száz hektár olyan önkormányzati vagy magánterület létezik, amelyet semmire sem használnak. Mármint azon kívül, hogy körülötte laknak – és éppen itt a bökkenő. Mert a derék kezdeményezések egyelőre rendre elvéreznek – hol a lakosság ellenállásán, hol a tulajdonosok közömbösségén. Az első közösségi kert 2010 tavaszán Békásmegyeren, egy magántulajdonú telken jött létre a Földkelte csoport gondozásában, és a magánfelajánlásnak köszönhetően időben termést is hozott. A belvárosba szánt első közösségi kertet a Böske elnevezésű civil csoport hozta volna létre a KÉK-kel karöltve, a Dob utcában, 7kert néven. Ám a lakosság heves felháborodása következtében itt nem termett babér a civileknek. A következő próbálkozás a Fügéskert volt a Westend mellett, egy, a tervek szerint 2015-ig üresen álló telken, a paradicsom azonban itt sem szökkenhetett szárba. 

A Millenárison létrehozott Lecsóskertet a KÉK már kifejezetten PR-céllal telepítette, hogy felhívja a figyelmet a közös kertészkedés áldásos hatásaira. A palántákat a Kertészeti Egyetem biogazdasága nevelte, a viszontagságos helyfoglalás következtében azonban már későn kerültek a földbe, így a Fenntarthatósági Nap keretében meghirdetett lecsóhoz az alapanyagot a Fény utcai piac volt kénytelen biztosítani. A KÉK kreatív önkéntesei azonban nem vesztették kedvüket, a palántákat sok egyéb fűszernövénnyel egyetemben mobil kertekké transzformálták. A növényládákat talált anyagokból, a helyi kerületi lomtalanításból származó kellékekből készítették, és a bőröndbe, hűtőládába, fiókba, szennyestartóba illetve műanyag tó-fóliából készült konténerekbe transzplantált egységeket az interneten és a helyszínen árverés útján értékesítették. A mobil kertek sorsa egy virtuális térképen nyomon követhető: real-time Farmville.

A KÉK azt reméli, előbb-utóbb megtalálja azt a belvárosi helyszínt, ahol végre megtermelheti a levesbe valót. Ennek érdekében komoly asszisztenciát kínál a szerveződni vágyó közösségeknek, a pártfogás programpontjairól a kertek weboldalán tájékozódhatnak. Az ismeretek bővítését célozza KERTMOZI filmklubjuk is a Toldi moziban, a következő alkalom október 25-én várható. Az állandó helyszínnel nem rendelkező KÉK nem titkolt célja, hogy a leendő első belvárosi közösségi kertben kulturális programjai színterét is létrehozza.

 

A képek forrása: http://kozossegikertek.hu/

A fenntarthatóság jegyében tervezett függőleges kertek, önellátó toronyházak egyelőre utópiának tűnnek, de az idei Design Hét egyik meghívott külföldi előadója, Fritz Haeg Edible Estates, azaz Ehető Birtok című projektjének következő állomása például London és Isztambul után Budapest lesz, 2012 tavaszán, a Blood Mountain Foundation szervezésében. A művész és önkéntesekből álló csapata olyan különleges mezőgazdasági rendszereket fejleszt, amelyek lehetővé teszik a városlakók számára, hogy lakóhelyük organikus részeként kerteket tartsanak fenn. A magyar származású Agnes Denes Búzamező – Konfrontáció (Wheatfield – A Confrontation) című munkája során 1982-ben New York-ban, egy közel hektárnyi területen Manhattan déli részén, a Wall Street és a World Trade Center tornyainak szomszédságában, egy törmeléklerakó helyén búzát vetett, hónapokig gondozta, majd learatta a többmázsányi gabonatermést. A termőterület azóta drámai módon kibővült – de ha már így alakult, szerencsésebb a sírra virág helyett ehető kincseket termelni. Akár Budapest kellős közepén.