Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

CSURKA ISTVÁN MAGYAR HANGJA

Dörner György, a színész
2011. okt. 12.
Jó színész-e Dörner György? A választ az Új Színház igazgatói posztja melletti vagy elleni érvként felhasználni egyaránt csúsztatás. Egyiknek a másikhoz semmi köze. Dörner propagandaszínház-fantazmája vállalhatatlan. Mégis: milyen Dörner, a színész? HERCZOG NOÉMI PORTRÉJA.
„Rendezni egyelőre nem fogok, mert amikor rendeztem, nagyon rossz volt nézni, hogy nem jövök be a színpadra. Lenn ülök a nézőtéren, várom már, hogy bejöjjek, és egyszer csak kiderül, hogy vége van a darabnak. Borzasztó érzés, úgyhogy inkább játszom” – nyilatkozta Dörner György, és innentől kezdve végképp értetlenül állunk az előtt, hogy miért szeretne színházat vezetni. Ilyen habitussal a színpadon volna a helye, nem az igazgatói irodában. Persze, a pályázatot elolvasva kiderül, hogy Dörner most is csak játszóhelyet keres ezzel a sajátságos módszerrel, az általa írottakon keresztül pedig sugalmazója, Csurka István beszél; Bruce Willis, Michael Douglas vagy Mel Gibson magyar hangja ezúttal a MIÉP-es politikust szinkronizálja. 
Dörner György a kecskeméti A windsori víg nők című előadásban
Dörner György a kecskeméti A windsori víg nők című előadásban
Nehéz dolga van annak, aki ma összetett képet szeretne alkotni Dörner György színészetéről, hiszen a Stílusgyakorlatok legendás komédiása már jó ideje többet szerepel a politika színpadán, mint tényleges színházi térben. A szinkronizálás mellett elsősorban a MIÉP és a Jobbik pártrendezvényein látható, a „nemzeti radikális” sajtó valamifajta Latinovits-kultuszt is kreált köré. Ő a versmondó, aki egyébként Latinovits kedvencei mellett küldetésszerűen szavalja Wass Albertet, Reményik Sándort és Szabó Dezsőt. Egy a sorsunk: ez a faj címmel kapható is a hanganyag, épp így a Nagy Feróval készített Dicső neve örökkön él című kazetta, amelyen egy kritikus szerint „mélyről jövő, fojtott daccal” szaval. A Bocskai Színpaddal bebarangolta az országot, hogy bemutassa a Trianon a magyar költészetben című műsorát. Saját bevallása szerint azért számít különleges versmondónak, mert el is játssza a költeményt, „ami nem könnyű, ha meg akarunk maradni a jó ízlés határain belül.” Ebben legalább egészen biztosan egyetérthetünk vele, elnézve jellegzetes szemmozgását. 
Választott verseit, elsüllyedt szerzőit aszerint választja, hogy kik azok, akiket szerinte a hivatalos szakma megpróbál „kilúgozni az irodalomból.” Gyanakvása, sebezhető önérzetessége, a fiatal és szegény családból származó feltörekvő fiú dühe igencsak ismerős. Távolinak tűnhet, de szorosan idetartozik, hogy anno erre a hangra, egészen pontosan Németh László Kisebbségben-jére Babits a Pajzzsal és dárdával című irattal válaszolt. Aztán ’87-ben először és utoljára sorkerült egy dialóguskész levélváltásra is, amikor Csengey Dénes barátilag szólította meg Balassa Pétert. Balassa a Babits-szöveget fölülírva, válaszlevelének a Se pajzzsal, se dárdával címet adta. Olyasmiről is esett szó benne például, hogy „Túl kellene már jutnia ennek a nemzetnek – ugyanúgy, mint a csecsemő-lélektanon – az elsőgenerációs túlérzékenységen, belső gyanakváson, a sebezhető önérzeteskedés indulati ideológiává növesztésén, amely ott keresi sokszor a veszélyeztetettséget, ahonnan nem fenyegetik.” Vagy épp: „A legjobb körökben máig zsidóznak, a legjobb körökben máig gójoznak. És szinte mindenki cigányozik. Meddig még?” Kettejük levélváltásának célja a párbeszéd elindítása volt. Mégis, ma ismét a pajzsnál és dárdánál tartunk, és rég nem Csengey Dénes reflektált gondolatmenetével állunk szemben, hanem indokolatlan félelmekkel, aránytalan lázadásgesztusokkal és összeesküvés-elméletekkel. Dörner György pályáján tulajdonképpen jól végigkövethető, hogy az ilyen eszmék, görcsök és félelmek adott esetben milyen konfliktusba kerülhetnek alkotással és önkifejezéssel. 
Bán János, Dörner György és Gáspár Sándor a Stílusgyakorlatok című előadásban
Bán János, Dörner György és Gáspár Sándor a Stílusgyakorlatok című előadásban
Mert voltak szebb időszakok is Dörner pályáján. Ruszt József és Paál István Egyetemi Színpadán kezdett. A Radnóti Gimnázium és a főiskolára való felvétel között eltelt időben Rusztékkal megjárta a külföldi fesztiválokat, még zenekart is alapított. Nem sokkal a Színművészeti elvégzése után, ’83-ban méltatta Dörner színészetét Koltai Tamás a Tükörben. Dicsérte például különös nyelvérzékét, amit első fontosabb szerepében is kamatoztathatott Wesker Konyhájának egyik szakácsaként, majd a Háromgarasos opera Cápa-dalában és a Stílusgyakorlatok halandzsa-angoljában. Játékmódja „dörzsölten vagány” és „könnyeden lezser” – írta Koltai, aki Dörner alkatát Shakespeare legkeserűbb szellemű bohócaihoz hasonlította, és a következő képet emelte alakításai fölé a Három testőrből: „Egyik kezében tőr, a másikban könyv – Aramis egyszerre olvas és párbajozik. Két tevékenysége közül flegma figyelemmel mélyed el – az olvasásban. Vívni csak mellékesen vív, ellenfeleit két lapozás között unottan teríti le. Úgy asszózik, mint Cyrano, aki ’verse végén’ böki meg áldozatát: kétséget sem hagy afelől, hogy a szellemi teljesítmény fontosabb, mint a fizikai. A vívás eleganciája különben is a vérében van, ahhoz nem szükséges különös figyelem. Összepontosítani a könyvre kell. (…) Dörner számára a (szín)játék olyan természetes, könnyed, ’mellékes’ dolognak tetszik, mint Aramisnak a tőrvívás.”
A clown mellett fontosnak bizonyult a másként gondolkodó és a lázadó szerepköre is Dörner pályakezdésekor, melynek kulcsszerepe Gethin Price volt, Trevor Griffiths Komédiásokjában – amit jóval később ő is megrendezett, de az már egy egészen másik történet. Mindez még a Székely-Zsámbéki-féle Nemzeti Színházban történt, ahol első szerepéül Laurót kapta Ascher Tamástól, Weöres Szent György és a sárkányában, továbbá ő volt Püladész az Oresztészben. Tehát erős volt az indítás. Amikor aztán megalakult a Katona, a két rendező magával vitte Dörnert, aki színészileg talán ott aratta legnagyobb sikereit. Ott jött a Mulatság és a Színikritikusok Díját meghozó Stílusgyakorlatok. E két előadásban állt össze a triász is: Bán János, Gáspár Sándor és Dörner György, akik később még a Mami blú című filmben is együtt szerepeltek (igaz, hogy ott másokkal együtt), nem beszélve arról, hogy a Stílusgyakorlatok még ma, évtizedekkel később is megy a Komédium Színházban. Visszatekintve, ezen a szerepén kívül még Aramist és Örkény Pistijének címszerepét emelik ki kritikusai.
Dörner György a Budakeszi srácok című filmben. A képek forrása: PORT.hu
Dörner György a Budakeszi srácok című filmben (A képek forrása: PORT.hu)
A Katona József Színházat azonban megalakulása után öt esztendővel Dörner otthagyta – nem lévén elégedett szerepeivel -, és átigazolt a Radnótiba. Egy évet töltött el ott, ezalatt két bemutatója is volt. Az egyik Verebes István rendezésében a Szingapúr, végállomás, Kárpáti Péter első darabja. Onnantól kezdve aztán szabadúszóként dolgozott, mivel nem akart azonosulni egyik társulattal sem. Filmszerepei között olyan címek szerepelnek, mint a 6:3, Déry Tibor Óriása, Bacsó Péter Tegnapelőttje vagy épp egy friss példa, az Üvegtigris. De játszott még az István, a királyban, illetve egy másik Szörényi-Bródy műben is, amely – ahogy ő fogalmaz – a kiátkozott Kun Lászlóról szól, és amelyben Kézai Simont alakította, valamint ő volt Tas vezér a Honfoglalásban. 
A propagandaművek időszakában, 2004-ben, amikor már clown-alkatának hatás-szomjúsága eléggé elhatalmasodott, elvétve még mindig találni őt méltató sorokat. A Színház folyóiratban Karsai György írja: „Dörner döbbenetesen elterebélyesedve, nagyon sok teátrális manírt magára húzva még mindig az egyetlen alakítás ezen az estén.” Igaz, hogy ez a dicséret a Forrás Színház társulatáról is elárul valamit. 
Végezetül érdekes idézni, mit mondott Dörner György ’87-ben az Esti Hírlapban: „Ahogy telnek az évek, óhatatlan, hogy az ember megváltozzék, és ez nem kevés konfliktussal jár. (…) Valószínűleg én sem leszek kivétel negyven-ötven éves koromban. Majd igyekszem kontrollálni magam.”
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek