Krúdy emlékezete konferencia / Pinceszínház, Kalligram
2011.10.10.

Ki ne gondolna a velős pirítós közben Szindbádra (Latinovitsra, noch dazu Krúdy-ra)? De ki az, aki nemcsak ámulva emlegeti, hanem (újra) olvassa is a műveit? Hol van most és hol nincs Krúdy Gyula? A Krúdy emlékezetéhez címzett konferencia velős válaszokat adott e kérdésre. SZEGŐ JÁNOS ÍRÁSA.

„Mit ér ez az egész beszéd! Nem találom a karalábét a levesben.” (Krúdy Gyula: Asszonyságok díja)

Krúdy Gyula
Krúdy Gyula
Krúdy Gyulát szokás az írók írójának is nevezni. Grendel Lajos szerint tíz íróból nyolc szereti Krúdy-t. Kertész Imre, a nyolcak egyike, így ír Krúdy helyzetéről: „Nem tudom, miféle átok ül a magyar szellemi életen, hogy például Krúdy Gyulát is csak ennyire fogyatékosan, mondhatnám féloldalasan ismerjük. De könnyű is a Krúdy nosztalgiáját holmi szimpla romantikának, vagy bonyolultabb társadalmi keserűségnek tekinteni. Éppolyan könnyű, mint holmi pörkölt- és velőscsontszakértőnek látni őt, a borok kedvelőjének és a nők futóbolondjának, a hasonlatok és az anekdoták mesterének.”

Mintha az lenne Krúdy pechje, hogy túl jól ír. Ahogy a méltatlanul elfeledett Hevesi András jegyezte meg Krúdy halála után három évvel: „Némelyik vasárnap öt-hat Krúdy-tárca jelent meg és két-három regényfolytatás. Valamennyiben előfordult az őszi szél, a sárguló falevelek és Szemere Miklós. Csupa elszigetelt, hermetikus írás volt, az időponttal való kapcsolat nélkül, mintha szerzőjük már régen halott volna, a novellák és regényfolytatások maguktól fiadzanának meg és a lapokat valami titokzatos százéves szerződés kényszerítené a közlésükre. (…) Mint a nagyigényű szűkszavúság mai prófétáinak szöges ellentéte, gavalléros bőkezűséggel, ernyedetlen szorgalommal mázsaszámra termelte a magyar próza utolérhetetlen tökélyét. Ilyenformán nem csoda, hogy aki belenézett egy-egy művébe, az nem bánta ugyan meg, de elenyészően kevesen nézték (sic!) bele.” Ha pedig belenézünk, akkor egy-egy krúdy-mondat után hajlamosak vagyunk behunyni a szemünket, vagy abbahagyni az olvasást. Pedig ilyenkor kellene csak elkezdeni!

A ferencvárosi Pinceszínházban helyet kapó Krúdy-disputa első előadója Kőrösi Zoltán így tett: az unalomig kántált Krúdy-mondatmuzsika dallamszerkezetét vizsgálta meg közelebbről, méghozzá egyetlen elbeszélés, a Kleofásné kakasa felületén. A szöveg mondatretorikája és narratív szerkezete egy tőről fakad, ugyanolyan tempója van a mondatoknak, mint a fejezeteknek. Négy rövid, egy hosszú sodró, végül egy koppanó rövid. Vajon ez véletlen, vagy öntudatlan tudatosság? Kőrösi szerint Krúdy félhangosan írhatta a prózáját, és talán emiatt illeszkedik ilyen arányosan és szervesen a mondatritmus a történetstruktúrához.

Dayka margit és Latinovits Zoltán a Szndbád című Huszárik-filmben
Dayka Margit és Latinovits Zoltán a Szindbád című Huszárik-filmben
Gintli Tibor egy másik szinten közelített Krúdy-hoz, amikor a műfajok intertextualitására, a pikareszkregény archetípusának megidézésére összpontosított. Gintli alapos olvasata a motívumok vándorlásán, alakulásán, tagolódásán – ne kerteljünk: ismétlődésén - keresztül a Krúdy-epika szervességét, élőlényszerűségét, valamint abszurd és groteszk karakterét tette láthatóvá. Keserű József egyetlen regényre fókuszált (Nagy kópé), és arra, hogy azon belül hogyan viszonyul egymáshoz az emlékezés, a képzelet és a felejtés, hogyan tölti be az emlékezés üres tereit a fikció, hogyan lesz jelenszerű a múlt. Keserű szerint két Krúdy-csapda van: a krúdy-hang misztifikációja és eltúlzása, valamint a beláthatatlanul nagy életmű általánosítása. Hajlamosak lennénk egyetlen hangot letölteni Krúdy-nak, holott hang helyett hangok vannak, hogy a nagyszerű stilisztát, Kemény Gábort idézzük.

Ebéd után (a menü gulyásleves és túrós csusza volt – de a részletektől most tekintsünk el) a konferencia egyik életre hívója, Szilágyi Zsófia, Móricz és Krúdy kapcsolatáról beszélt. Érdemes a Krúdy elaludt című gyászszövegből hosszabban is idézni: „– Minket elrontott az élet, – szólok. – Az is lehet, – szól. – De nem Budapest, hanem még sokkal hamarabb valami... Abba a tévhitbe éltünk, hogy mindig vasárnap van...” Az örökvasárnap melankolikus illúziója és Krúdy halála (nomeg Csinszka, Kosztolányi és Karinthy halála) után Móricz Zsigmondban újabb elánnal tör elő a munkakényszer és az alkotásrobaj – leszámítva élete utolsó öt bénult napját, minden nap írt, ha nem szépprózát, akkor cikket, ha nem cikket, akkor levelet, ha nem levelet, akkor naplót.

A Krúdy-nap plakátja
A Krúdy-nap plakátja
A konferencia végén átrándultunk a Vörös Postakocsival Nyíregyházára. Előbb Szilágyi Zsófia beszélgetett Onder Csaba irodalomtörténésszel, A Vörös Postakocsi folyóirat alapító főszerkesztőjével, a város Krúdy-dimenziójáról, a kultusz státuszáról, valamint a kiváló periodikum profiljáról és a tirpákság antropológiai jellemzőiről. A nem echte tirpák Onder Tirpákia Tündérkert című színdarabját két hete mutatták be a Móricz Zsigmond Színházban (vajh, miért nem Krúdy?), a zenés darabból kiderül, hogy még Tony Curtis is tirpák a maga mátészalkai gyökereivel, sőt e sorok írója is az, lévén egyik nagyanyja szintén Mátészalkán született. Hiába, tirpák az egész világ. Az utolsó fellépő, Csabai László író nagysikerű könyvéből a Szindbád, a detektívből olvasott fel. Ez a Szindbád nem az a Szindbád, viszont az elbeszélésciklus helyszíne Nyárliget azonos Nyíregyházával. A felolvasás mellett Csabai a város Krúdy-pontjairól, az épületek múlthangulatáról is mesélt.

A konferenciát kerekasztal-beszélgetés zárta. A Krúdy Gyula Összegyűjtött Művei-sorozat szerkesztőjével, Bezeczky Gáborral és Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténésszel a Kalligram kiadó főszerkesztője, Mészáros Sándor beszélgetett a Krúdy-sorozat eddigi tapasztalatairól és a vállalkozás filológiai csemegéiről. Eddig a szakirodalom legjobb tudomása szerint 1900-ig 528 tételből állt a Krúdy-művek jegyzéke. Bezeczky és Kelecsényi László kutatásai után a számok felcserélődtek: 528 helyett 825 tételből áll a Krúdy-bibliográfia, csak 1900-ig! Volt olyan, mesélte Bezeczky, amikor egyetlen nap harminc, eddig ismeretlen Krúdy-írást talált. Szegedy-Maszák Mihály megosztotta a hallgatósággal az intenzív Krúdy-olvasás mellékhatását: minden nőnek bajsza lett a villamoson, legalábbis úgy látta őket.

Ahogyan a Szindbád után egy csapásra híres lett, úgy tört meg a pályája 1919 után, és hasadt két szubjektummá a szerző, hiszen ismerjük a korhely Krúdy-t, aki iszik és minden bizonnyal morfinista is volt, és közben látjuk a napi húsz oldalt is megíró alkotót, a sztahanovista dzsentrit. Szóba került még Krúdy világirodalmi kontextusa, modernségen belüli pozíciója, az életmű tagolhatósága kanonizációs szempontok alapján, és a hatástörténeti narratíva, mely rengeteget köszönhet Márai Sándornak, aki előtérbe írta az író személyét, ezzel persze kicsit hátrább helyezte azokat a műveket, melyeket Márai élete végéig múlhatatlan respektussal olvasott.

Krúdy Gyula mintha két kánon polgárja lenne: egyfelől a modern magyar irodalom klasszikusa Kosztolányi és Móricz mellett, másrészt, mint ködlovag, tagja annak a titkos kánonnak is, Szép Ernővel és Szomory Dezsővel egyetemben. Akárhol is van, jó lenne, ha nemcsak étlapokon olvasnánk Krúdy-t. Például az ilyen mondatait: „Pesti regény! Mit lehet írni Pestről? Ordináré passzió, mint az állatkínzás. De megpróbáljuk.”

A konferencián elhangzott előadások szövegei olvashatók a Kalligram 2011-es nyári, Krúdy-számában.

Szerző: Szegő János
Esemény:  Krúdy emlékezete konferencia,  Helyszín:  Pinceszínház,  Időpont:  2011. szeptember 30.,  Szervező:  Kalligram
Megítélt támogatás: 400 000 Ft
Támogató: Szépirodalmi Kollégium
A kiadónak a konferencia megrendezésére Budapesten és Pozsonyban (2011)