A ZENE SZERETTESSE MEG MAGÁT

Beszélgetés Bella Mátéval / Színikritikusok Díja 2011
2011.09.22.

Szinte operai mélységű zenei matéria született Závada Pál Magyar ünnep című darabjához a Nemzeti Színházban. A zeneszerzőt, Bella Mátét a legjobb színházi zene kategóriában jelölték a Színikritikusok Díjára. RICK ZSÓFI INTERJÚJA.

Revizor: Könnyebb zenét írni akkor, ha vannak kötelező támpontok, vagy inkább korlátoz?

Bella Máté: Tulajdonképpen segítség. Vagy mondjuk úgy, nem hátráltat, ha tudom, milyen apparátusra kell írni, milyen hosszú legyen, milyen tematikához kapcsolódjon… Hogy mi lesz végül belőle, az más kérdés.

Bella Máté
Bella Máté
R: Az Ármány és szerelemnél elég súlyos keretek közé voltál szorítva.

BM: Vásáry André és Kulka János barokk jeleneteihez komponáltam zenét, váltották egymást a recitativo és az ária részek. Elég pontosan tudtam, hogy mi fog megszólalni, csak a recitativo részek miatt izgultam egy kicsit, hogy működnek-e majd a jelenetben. Nagyon keveset kellett rajta változatni, mivel kikalkuláltam, hogy a szöveget is el tudja mondani, és játszani is tudjon közben. 

R: Sosem írtam még zenét, honnan lehet tudni „elég pontosan”, hogy mi hogyan fog megszólalni?

BM: Rengeteg stílusgyakorlatot írtunk a Zeneakadémián: motettákat, korálelőjátékokat, invenciókat, menüetteket, szonátákat… A hangszerelést is időrendben tanultuk, az ember egy idő után már tudja, hogy milyen szólamot ad a hegedűnek, milyet a kürtnek, és ha ezek egyszerre megszólalnak, akkor az milyen lesz. Kortárs zene esetében időnként érnek meglepetések, és ha nem tetszik, korrigálok rajta, de van olyan is, hogy jobban szól, mint amire gondoltam. Kísérletezésre alkalmasabb az absztrakt zene.

R: A Magyar ünnepben mégis tudtál kísérletezni, nem?

BM: A rendező, Alföldi Róbert hihetetlen sokféle zenei műfajt akart egyesíteni. Ennek megvan az a veszélye, hogy csapongó lesz, ilyenkor mindig az a kérdés, mi fogja majd egybe. Az operettől az irredenta dalokon keresztül a gregoriánig, népzenéig, klezmerig, minden van benne. Nehéz volt egy fazékba beletenni, hogy valami jó süljön ki belőle. De közben megéreztem, hogy milyen legyen a közjátékok zenei világa, amitől egységes lett az egész. Rengeteg kérdést tettem föl Robinak, ezekből raktam össze, hogy merrefelé haladjak. Alföldivel szerencsés együtt dolgozni, mert pontosan tudja, hogy mit akar.

R: A történelmi ügyeknek utánanéztél?

BM: Hogyne!  Leginkább az irredenta dalok után keresgéltem, hogy pontosan mik is voltak azok, mit jelentettek abban a korban. Van néhány dal, amelyeknek az eredeti szövegét használta Závada, ezeknek belecsempésztem az eredeti harmóniáit. De csak az hallja meg, aki nagyon jártas ebben.
Vásáry André, Kulka János és Silló István az Ármány és szerelem című előadásban
Vásáry André, Kulka János és Silló István az Ármány és szerelem című előadásban
R: Silló István karmesterrel hogyan dolgoztál együtt? Láttam őt nem egyszer próbálni, csodálattal nézem, hogy tizenöt hegedűsből meghallja, melyik ütemben ki fogott félre. Persze ezt közli is.

BM: Kőkemény, de kiváló szakember. Az Ármány és szerelemben találkoztunk először, kölcsönös tisztelettel álltunk egymással szemben, nagyjából az volt az első mondata, hogy ez olyan kottakép, amiből látszik, hogy a zeneszerző tudja, mit akar. Amit kértem, mind megcsinálta, sőt tett javaslatokat is, kipróbáltuk, és ha működött, megtartottuk. Nem hiszek a vajszívű karmesterekben, akik szünetben megbeszélik a zenészekkel, hogy ki mit hibázott. Mert az ő felelőssége is, hogy mi és hogyan szólal meg a színpadon.

R: Tudod, hogy kik kaptak már színpadi zenéért díjat a színikritikusoktól?

BM: Megnéztem, de nem emlékszem. Úgy tudom, ez a kategória elég friss.

R: Igen, tavalyi, addig különdíjat ért a legjobb zene. Kovács Márton négyszer kapott, egyszer díjazták Sáry Lászlót, Horváth Károlyt és Kovalik Balázst; igaz, őt nem mint szerző, hanem mint a Mozart-maraton létrehozóját.

BM: Kovács Mártont nem ismerem személyesen, a többieket igen. Kovaliknak nagy rajongója vagyok, majdnem mindegyik rendezését láttam az utóbbi években. És talán épp a Mozart-maraton volt az első, akkor kezdtem a Zeneakadémiát, akkor fedeztem föl magamnak, hogy milyen művészeti élet van Budapesten.

R: Láttad a másik két jelölt előadást?

BM: Nem. Az előző évem nagyon húzós volt, megírtam a diplomadarabomat, a szakdolgozatomat, megvoltak a záróvizsgák, felvételiztem doktorira… Úgyhogy most kutatni fogok. Az 1960-as évek lengyel iskolájának zenei eszköztára, strukturális megoldásai érdekelnek. Nagyon izgalmas, mert úgy érzem, hogy ennek a Penderecki, Lutoslawski neve által fémjelzett lengyel iskolának nincs folytatása. Elég jelentős irány, mégis kevés szó esik róla. Közel áll a zenei világuk, a líraiságuk ahhoz, amit én szeretek. Ugyanakkor szabadságvágy van a zenéjükben. Teret engednek a hangoknak, de közben bizonyos keretek közé is szorítják őket.

R: Hányan végeztetek most zeneszerzés szakon?

BM: Ketten. Illetve volt, aki csak most kapta meg a diplomát, tehát összesen négyen. De még így is túlképzés van. Ha belegondolsz, hogy évente három ember végez, tíz év alatt az harminc zeneszerző! Felvevőpiac persze van, de annak is vannak szintjei. Szerintem a legalja a reklámzene. 

Jelenet a Magyar ünnep című előadásból. A képek forrása: PORT.hu
Jelenet a Magyar ünnep című előadásból. A képek forrása: PORT.hu
R: Miért nem ír ez a rengeteg szerző például új musicalt? Hosszú évek óta ugyanazok a zeneszerzők írják a magyar zenés darabokat.

BM: A Zeneakadémián eddig csak kortárs zeneszerzés szak volt, idén lehetett először jelentkezni alkalmazott zeneszerzésre, ami pontosan ebbe a másik, szóban forgó irányba képez. Ezt a szakirányt a Zeneakadémia a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel együtt indítja.  Akadémikus szinten a színházi zene egy kicsit lesajnált műfaj. Amikor először írtam musicalt, én is azt éreztem, hogy ciki zeneakadémista létemre ilyesmivel foglalkozni. De ez egy tévedés volt. Ki kell szedni a fejekből azt, hogy a színházi zeneszerzés rossz, mert nem csak a zenéről szól, mert meg kell alkudni. Szerencsére én elég hamar megtapasztaltam, hogy ez sztereotípia. A Színművészetire írtam Mrożek Özvegyek című darabjához alkalmazott zenét először, Dávid Zsuzsa rendezte az előadást. Kimentünk vele Lengyelországba, ahol a zene kapott egy díjat. Azt éreztem, „hát ez működik”! És nem is kellett megalkudnom, hogy csak C-dúrban írhatok valami nagyon egyszerűt, de mutatósat. Bécsben például a reklámzene, a kortárs zene, a filmzene egyszerre van jelen a zeneszerzés szakon, és választhatsz, hogy melyik érdekel. Nálunk még ennek nincs intézményesített rendszere. Nekem szerencsém volt, hogy a tanárom, Fekete Gyula bátorított, hogy próbáljam ki a színházat is.

R: Elolvasod, amit írnak a darabjaidról? Akár színházi, akár kortárs zenei.

BM: El. Nem nagyon kaptam még eddig rossz kritikát, örülök is neki. A Macskadémonról írtak egyszer olyasmit, hogy nincs benne slágergyanús dal. De azzal én nem értek egyet, hogy popdalokat, fürdőkádban fütyülhető számokat kellene írni egy musicalbe. (Egyébként szerintem van benne egy dal, ami lehetne sláger.) Nemrég megnéztem a Vámpírok bálját a Magyar Színházban. Óriási siker, a közönség állva tapsol, zeneileg viszont, hogy is fogalmazzam... nem jó. Ilyenkor kicsit mérges vagyok, hogy a közönséget ilyen egyszerű átverni. Nekem nem szimpatikus, amikor egy konkrét slágert tesznek a darabba, mert eleve a fülben van, és akkor már eleve tetszik. Nem, a zene szerettesse meg magát. Sajnos a trend az, hogy írjunk ABBA slágerek köré musicalt, mert azt a közönség úgyis zabálja. Győrben a Cabaret viszont nagyon tetszett. Sally Bowles (Mózes Anita) és a Konferanszié (Járai Máté) eszméletlenül jók voltak. Szeretném őket felkérni a Macskadémonba Orsinak és Andrásnak. A Cabaret pedig olyan musical, ami szívügyem.

R: Akkor nézd majd meg a Centrál Színházban is.

BM: Igen, mondták már. Annyi mindent meg szeretnék nézni, csak folyton komponálok. Nyáron kivettem három hét szabadságot, de most megint feltorlódott egy évi munka. Végignéztem a listám és a fejemhez kaptam. Én nem tudok tíz perc alatt összedobni valamit. Én a minden hanggal szenvedő, szöszölős szerző vagyok. Nem szeretek olyat leírni, amit utána nem szívesen vállalok.

R: Színházi munkád lesz jövőre?

BM: Nem tudom. Most a kortárs zene van terítéken. Belekerültem a frankfurti Ensemble Modern és a prágai Goethe Intézet közös projektjébe. Nyolc közép-európai országból kiválasztottak három-három zeneszerzőt, és meghívtak minket Frankfurtba egy konferenciára. Tulajdonképpen darabmegrendelésről van szó, aminek kapcsolódnia kell az ember hazájához: honnan jöttünk, hová tartunk, identitás, mítoszok, ilyesmi. Erre pályázok egy kantátával, amelynek szövegét Závada Pál írja. Eötvös Péter a rezidens karmestere a projektnek. Természetesen nem állok ellen semmilyen felkérésnek, de most inkább a kortárs, az absztrakt zenei dolgokkal foglalkozom. Sosem egészséges, ha valaki csak egyféle dolgot csinál. Előbb-utóbb az ember a középszer felé hajlik, elmúlik a frissesség, és jön a rutin, ami nem jó. Szeretném fönntartani ezt az egészséges váltakozást. Ha megtehetem. Lehet, hogy egy idő után az embernek nincs is választása. De amíg lehet, tenni kell érte, hogy legyen.
Szerző: Rick Zsófi

Kiemelt ajánlónk

Czóbel Béla életműkiállítása a szentendrei MűvészetMalomban a hét végéig, augusztus 31-ig látható. Kritikánk itt olvasható.

Tovább a cikkhez
Port.hu