Jacek Namyslowski és együttese / Budapest Jazz Club
2011.07.06.

Valószínűleg még a műfaj keményvonalas rajongói közül sem sokan tudnának a lengyel jazzről akár csak egy bővített mondatot is produkálni. Nem is beszélni kell róla, inkább hallgatni – mert érdemes. ASZÓDI MÁRK ÍRÁSA.

E hízelgő következtetést az ifjú harsonás, Jacek Namyslowski kvartettjének előadásán vontam le. (A bennfentesek számára a vezetéknév ismerős lehet, és valóban: a kitűnő Zbigniew Namyslowski fiáról van szó.) Tulajdonképpen a fogós riffekre épülő modern instrumentális jazz közönségbarát esszenciáját hallottuk tőlük, igen élvezetes tolmácsolásban. Pedig a pozan eredetileg nem éppen virtuozitásra teremtett hangszer, tervezése finoman szólva sem túl ergonomikus. Sebes bebop futamokat például csak a tolócső széles ívű és rendkívül gyors mozgatásával lehet kicsikarni belőle – ez azonban a negyvenes évektől kezdődően (köszönhetően a legendás elődöknek) egyre kevésbé jelent problémát az instrumentum megszállottjainak. Leszögezhetjük: a szükséges képességeket Namyslowski magabiztosan bírja, még a nyaktörő tempókban is.

Jacek Namyslowski
Jacek Namyslowski

A hangszeres jazz lényege – ahogy mondani szokás -, hogy a szólista a kíséret harmóniafordulatait minél impozánsabban bontsa ki. A lengyel harsonás innen nézve bizonyosan remek jazzmuzsikus; frázisai természetesek, barátságosan kerekek, valósággal árad belőle a dallam. Ráadásul rögtönzései során nem kerül saját hatása alá (pedig minek tagadjuk, manapság szezonja van az ilyeneknek). Más még feszítené, akár a túlzást is megkockáztatva, de ő elegánsan elenged számos lehetőséget, sokszor még az egészen magas labdákat is - hogy kerülje a felesleges zsúfoltságot. Így adva a füleknek időt, befogadni, elemezni, pihenni és persze rákészülni a folytatásra. Nem csak hangokat, de szüneteket is tud játszani – s ez komoly és ritka erény e műfajban. A fiatal muzsikus ugyanakkor nem csupán megjelenésében visszafogott, de játékában is némiképp szemérmes, főleg a hangerők, dinamikák terén, bár ez jórészt a mondottakból is következik. Nekem úgy tűnt továbbá, hogy középtempótól fölfelé van inkább elemében.

Andrzej Swies nagybőgős láthatóan szoros alkati rokonságban áll a zenekarvezetővel, játékával számomra roppant szimpatikus szerepfelfogást képvisel. Nem gondolja, hogy minden egyes dal az egyéni kiteljesedés terepe volna. Nem a kíséretnek álcázott folyamatos szólózásban éli ki magát, hanem nagybetűs statisztaként tekint önmagára, aki biztos alapot nyújt és mintegy a zene motorját adva vezeti a fület. Teszi ezt sokszínű technikával, ritmikailag változatos módon, szintúgy láttatóan körberajzolva a menetek feszültségpontjait. A dobos Pawel Dobrowolski egy igazi jelenség. A dramaturgiailag fontos pillanatokat ő is széles ritmikai gesztusokkal fejti ki, illetve erősíti meg, amit akár szájbarágósnak is mondhatnánk, ha nem volna benne temérdek csintalanság, majdhogynem zsiványság. Játékos kreativitásának csak a relatíve kicsinek mondható dobfelszerelése szabott határt, ám ettől nem támadt hiányérzetünk. Jelenléte intenzív és inspiráló, nem kétséges, ő a showman a zenekarban. A ritmusszekció tehát jól ismeri a műfaj ősigazságát, miszerint ha nincs anyahajó, nincs honnan felszállni.

Pawel Dobrowolski
Pawel Dobrowolski

Kuba Cichocki zongoristáról viszont sokáig nem tudtam eldönteni, hogy a végletes egyszerűség esztétikája felöl közelít-e, vagy szimplán csak rossz passzban volt ezen az estén. Erős McCoy Tyner- és Lyle Mays-hatásokat mutató játékának alkotóelemei egyenként rendben voltak, de nekem nem álltak össze hiteles egésszé. Hirtelen jött ötletei olykor kapkodónak tűntek, különösen a jobb kéz monofón pillanataiban, a szólóvégi fokozásoknál pedig sokszor érthetetlenül gyengének éreztem a bal kéz dinamikáját. A második blokk közepe táján azonban valósággal megtáltosodott, káprázatos lendületű és tisztaságú virtuóz futamai feledtették addigi gyanakvásomat.

A csapat saját dalokat játszott, ami újabb pluszpontot ért. Kompozícióik nem akarták megváltani a világot, nem feszegettek határokat, nem volt kísérletezés, se váratlan stíluselemek – mindez azonban mégsem eredményezett poros hatást. Egyesek talán az alkotói bátortalanságot és a fejlődés perspektíváit hangsúlyoznák inkább az ifjú muzsikusok produkciója hallatán, számomra viszont egyszerűen a jó ízlés és a jó érzék estéje volt ez. 

Szerző: Aszódi Márk
Helyszín:  Budapest Jazz Club,  Időpont:  2011. június 25.,  Megjegyzés:  az NKA által nem támogatott