Botho Strauss: Meggyalázás / Zsámbéki Színházi Bázis
2011.06.29.

Nagy Zsolt már megint mór, Tóth Orsit újra bántják, Katona László most is manipulál. Ennek ellenére a Meggyalázás nem szokványos produkció: itt ugyanis nemcsak a szereplők kapják a nagyobbnál nagyobb pofonokat, de a nézővel sem bánnak mindig kesztyűs kézzel. NAGY GERGELY MIKLÓS ÍRÁSA.

Egy törékeny fiatal nőt gyaláznak meg életerős, felnőtt férfiak kinn a szabad ég alatt az előadás kulcsjelenetében, teljes bestialitással. Nyelvét és kezét már Shakespeare-nél is ki- illetve levágták, Botho Strauss átiratában azonban a nemi szervét is megcsonkítják. Teszi ezt az a Chiron és Demetrius, aki pár perccel korábban még velünk, nézőkkel együtt gót fogolyként szorongott egy alagútban, hogy aztán mindketten vérszomjas ámokfutókká váljanak. 

Katona László
Katona László
Igaz, mi ez utóbbit nem tesszük: a befogadót ennyire megszorongatni itthon ritka ambíció, most is csak azzal az adekvát szándékkal történt, hogy érezzük a bőrünkön, miről beszélnek a visegrádi országok alkotói kegyetlenség és erőszak apropóján, utóvégre erről szólna a Titus Andronicus-történet a XVI. században. Meg ma, tegnap és holnap: valakik jönnek, akik erősebbek és/vagy többen vannak, épp ezért bármit megtehetnek velem, veled, vagy velünk, írd és mondd, meg is teszik már évezredek óta, az pedig szinte csak szerencse dolga, ki marad ki a gyalázatból és ki nem. 

Shakespeare-nél Titus veszteségélménye (és annak feldolgozhatatlansága) áll a középpontban, Strauss-nál inkább az áldozat, Lavinia a lényeg. A Meggyalázás így voltaképp traumadarab, ezért szólhat nagyot bárhol a világban, ahova betört a kegyetlenkedő terror. Nálunk például Zsámbékon kiált fel először, ahol a Füge Produkció szárnyai alatt és Borbély Szilárd fordításában egymás után négyszer is feltette a kérdést az ősbemutató: lehetséges-e az újrakezdés meggyalázottan, lehet-e megint élni, ha ekkora pusztítást végeznek az emberen?        

Nagy Zsolt
Nagy Zsolt
Pedig nem az általánosból, sőt ellenkezőleg, a ’hótreálból’ indult minden, de annyira, hogy hogy az már kész publicisztikának tűnt. Az elején a leendő császár, Saturninus (Katona László) úgy kampányolt az impozáns természeti köntösben, mint a tirpák magyar honatya. Egoizmus, üres frázisok, a zembereknek szóló mosoly, miközben a stábnak már csak a lecseszés jut: pénzt kértek a virsliért, pedig ezen áll vagy bukik a választási siker… A feketében csillogó, később tangáját is kivillantó Katona jó manipulátor (ezt a szerepet már FIF-guruként is hozta). Egyszerre vehető komolyan, olyan figuraként, aki nem viccel, másfelől viszont rövidke mutatványa apró szatíra (a beszéd előtt a stáb amúgy ajánlgatja a környék telkeit eladásra) azokról a politikusokról, akik nyíltan nézik hülyének a választót, bár tudható az is, mi kíméli meg őket a kukától: nincsen kihívójuk egy szál se. Saturninusnak se, pedig őt aztán tényleg gyenge salakból gyúrták, nagyon gyengéből.    

Lehet nevetni az előjátékon, sokat mondjuk nem, mert máris visznek a bozótba az említett „ügynökök”. Itt az egyik oldalon Titus Andronicus (Terhes Sándor) és lánya, Lavinia (Tóth Orsi) tűnik fel bőrkabátban és napszemüvegben, de már hajtanak is tovább a kacskaringós ösvényen, lassan esteledik, oldalt egy tévé népszerűsíti a telekbizniszt, aztán egy halott lába áll ki egy gödörből, kalauzaink kezében láncok tűnnek fel, egyre furábbak ők, és mire kiérünk a tisztásra, üvöltenek velünk és parancsolgatnak. Nem először történik meg ez: kedvesen elcsalják, aztán fogolyként préselik be a jóhiszemű „akárkit” az alagútba, (kamrába, gödörbe, ez országonként és koronként változó), ahol egymáshoz nyomódunk, akár a konzervbeli heringek, de ez már komoly, ennek tétje van, hiába játék, a test reflexei jeleznek - kiszolgáltatva, összenyomva nem szeret lenni senki sem, főleg, ha felülről verbálisan fenyegetik közben. Csakhogy. Épp ez a macska-egér harc az, amiben a nézőre a cincogó szerepet osztják, ez indítja el azt a picurka szorongást, amely aztán át- és átjárja a befogadói (közösségi) élményt: nemcsak értjük, de érezzük is azt az elesettséget és védtelenséget, amely a darab áldozatait jellemzi, s megjegyzendő, koncepcionálisan is ez a legmarkánsabb rendezői fogás a cseh Lucie Málkovától. Igaz, mindez nem is olyan vétlen játszadozás, a mellettem álló lányt saját bevallása szerint sokkolta az alagutas jelenet (melynek során a nézők közül emelik ki a Gubík Ági játszotta gót királynő, Tamora fiát, és lövik agyon, akár egy kutyát), a lány barátja pedig úgy vélte, most már végre van valami halvány sejtése, „hogy milyen is volt a holokauszt” – ő ennek amúgy örült.                         

Terhes Sándor és Tóth Orsi
Terhes Sándor és Tóth Orsi. Fotó: Puskel Zsolt - PORT.hu
De nemcsak neki voltak olyan asszociációi, melyek azt az alkotói ambíciót feltételezik, hogy a jelen felől, a XX-XXI. század ismert traumái felől olvassák a „római” történetet, az értelmetlen emberi pusztítás kortársi tapasztalatával felvértezve. Tóth Orsi kézprotézise azoknak az aknára lépett, megnyomorodott afrikai gyerekeknek a fényképeit idézi meg, akiket a World Press Photo kiállításon lehetett látni; a női nemi szerv csonkítása a kelet-afrikai lányokon elkövetett törzsi „műtétekre” utal; az pedig, amin Lavinia átesik a strauss-i átiratban (a lány azzal a disznóval bújik ágyba később, saját érzéseinek engedve, aki korábban tönkretette testét és életét), a Natascha Kampusch-történetet is behozza a képbe. 

Ám amíg az előadás első része izgalmasan vonja be a nézőt a történetbe, a második kívül tartja, miután visszatér a hagyományos befogadói viszonyhoz. Ülünk és nézzük, mennyi durvaság történik a „színpadon”. Ekkor le is ül a tempó, itt üt vissza az, ami korábban nem volt probléma: hogy nem a részletek, az árnyalt színészi játék, a kidolgozottság az erénye a Meggyalázásnak, hanem az a különleges fizikai energia, amely hagyományos keretek között kevéssé érvényesülne. Az utolsó jelenet – ahova az elásott, cselszövőként felettébb energikus Nagy Zsolt mellett sétálunk fel - megint a nézők bevonására épül: vendégei vagyunk annak a lakomának, ahol Titus megeteti fiát Tamorával, majd megfojtja őt -, ebből azonban már hiányzik az a megkérdőjelezhetetlen ötlet, amely az előző, hasonló típusú szituációkban megvolt. Kár, hogy a vége kissé szürkére sikerült.
 
„Kegyetlen és őszinte színdarab az erőszakról” – írta a színlap, ebből kaptunk is ízelítőt bő két órában: kezdésnek közéleti-politikai manipuláció, aztán jött a menedzseri nyomulás („előbb körbeudvarollak, aztán eladlak”), majd kollektív és nemi erőszak, hangárba is vittek, ahol ránk oltották a villanyt, majd végignéztünk egy kínzást. Mindezek ellenére mégis csak néha-néha jött a gyomorgörcs, az előadás inkább nehéz pillanatokat okoz, semmint megrázó élményt nyújt, pedig mocsokból és szörnyűségből nem volt hiány. Talán azért is, mert a darabot - és így az előadást - jellemzi valami eredendő szenvtelenség és kilátástalanság, erre pedig a remekül kihasznált zsámbéki környezet csak még egy lapáttal rápakol. Nemcsak a díszlet (Nikola Tempír), hanem a többnyire színtelen ruhák (Barbara Wojtkowiak) is valami pusztulás utáni, romokban létező világ kontúrjait jelenítik meg, amiért csak nem akar megszakadni az ember szíve. Ezzel együtt mégis erős és szikár a cseh rendezőnő külföldi turnéra induló munkája, melyben az értelmetlen erőszak éppúgy vérvörösen világított a száz évre visszanyúló jelenben, mint amikor a római istenek megbékéltetésére emberáldozatot követeltek a gót foglyok közül. Akik ez esetben a nézők voltak. Mi, ti, ők.
 
Szerző:  Botho Strauß,  Cím:  Meggyalázás,  Rendező:  Lucie Málková,  Díszlettervező:  Nikola Tempír,  Jelmeztervező:  Barbara Wojtkowiak,  Dramaturg:  Korpic Gertrud,  Groovehouse dal szerzői:  Kárpáti Zsolt, Bogár Miklós, Kis Judit,  Fordító:  Borbély Szilárd,  Koreográfus:  Halka Tresnakova,  Világítástervező:  Martin Spetlik,  Szereplők:  Katona László,  Kokics Péter,  Terhes Sándor,  Tóth Orsi,  Gubík Ági,  Nagy Zsolt,  Lajkó Bence,  Tóth János Gergely,  Tóth Máté,  Kovács Martina,  Vajda Izabella ,  Orbók Áron,  Madák Zsuzsanna,  Egyed Brigitta,  Kakasy Dóra,  Gombai-Nagy András,  Eisler Zsolt
Megítélt támogatás: 9 500 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis Fesztivál megvalósítására (2011)