(Lady) Macbeth-ek / MU Színház
2008.12.15.

Nem férfi, nem nő, nem élő, nem holt. Leginkább két zombira hasonlít a (Lady) Macbeth-ek előadásban a Mándy Ildikó és Fenyves Márk által életre keltett két figura. Hol sírból kikelt halottaknak tűnnek, hol pedig a pokol tornácán egyensúlyozó élőknek. MAUL ÁGNES KRITIKÁJA.

Bár az előadás legelején még elképzelhetjük, hogy a Macbeth-ből ismert, félelmetesen kihalt, skót vidékén járnak, ahol boszorkányok lesnek rájuk, vagy ők maguk a boszorkányok. De az előadás előrehaladtával egyre kevésbé tudom gondolataimban összefésülni Shakespeare drámáját és a színpadon látottakat. Sokkal inkább a vaskos humorral és szókimondással fűszerezett villoni haláltánc versek hangulata idéződik meg.

(Lady) Macbeth-ek. Fotó: Dusa Gábor
(Lady) Macbeth-ek (Fotó: Dusa Gábor)

Mándy Ildikó a Magyar Mozdulatművészeti Társulattal közösen alkotott új koreográfiájának alcíme – Vacsora - Gyilkosság - Szex - Revü – már sokkal pontosabban körülírja azt az összetettséget és önfeledt kísérletezést, amit a színpadon látunk. A rengeteg ötlettel, játékossággal, humorral előadott jelenetsorozat szórakoztató mivolta legalább annyira köszönhető a szereplők tánctudásának, mint színészi képességeinek. Mozdulataik, tartásuk, arcjátékuk, ahogy egymásra néznek, vagy épp kikacsintanak a közönségre, mind-mind apró fricskák. A közönség is veszi a lapot, az elején komoly odafigyeléssel készül neki az előadásnak, de amint észreveszi, hogy sokszor a bolondját járatják vele, megkönnyebbülten dől hátra. Nem, most nem valami lelombozó világfájdalomban és kortárs halálközeli élményben lesz részünk. Itt inkább kinevetik a halált, játékot csinálnak belőle.

A misztikus fénybe és füstgomolyagba burkolt színpadot fülsüketítő tuctuc zene rázza meg az előadás első másodperceiben. A zajjal teli üres térbe lépdel be balról a fekete függönyök közül a két alak. Előbb Mándy Ildikó, kicsivel mögötte Fenyves Márk. Nem mondhatom, hogy előbb a nő, aztán a férfi, mert nehéz lenne eldönteni, hogy melyik melyik. Egyforma, beesett szemű, halálsápadt ábrázatok. Mindkettejük szeme alá hatalmas szürkés lilás karikák vannak festve, ruhájuk is ugyanolyan. Alul bíborvörös nadrágot, felül lila fűzőt viselnek. Hátuk mögött összefont kezekkel, horpadt mellkassal, púpos háttal, előre nyújtott nyakkal lépdelnek lábujjhegyen, minden egyes lépésnél furcsán billentik csípőjüket. Muszáj nekik, hiszen lábuk között hosszú csövet tartanak. Összeszorított lábakkal húzzák a földön maguk mögött a nemiség, a hatalombirtoklás felnagyított, tárgyiasított jelét. Előre-hátra csúszkálnak rajta, ujjukat a lábuk között végződő cső közepébe dugják, végül hangtalan, kéjes kacagás közepette meglovagolják. Lelassított mozdulatokkal hullámzik testük a varázslatos eszközön, mint felajzott bestiák vágtáznak a gomolygó füstben. Egy pillanattal később viszont már egy nyikorgó, nyekergő hang kíséretében bárgyú tekintettel ugrálnak ki a színpadról. Olyanok, mint a rongybabák, karjaik tehetetlenül fityegnek testük mellett.

Az előadás hangulata, csakúgy, mint a két táncos által megszemélyesített karakterek pillanatról pillanatra változnak, ezzel megakadályozva, hogy belefeledkezzünk az előadásba, azonosuljunk valamelyik szereplővel. Játszanak egymással, a közönséggel, és még a színházi szokásokkal is. „A színházba járás szociális tevékenység, tehát most menjünk és a szünetben ismerkedjünk, beszélgessünk a BKV-sztrájkról” -szól hozzánk ironikusan a hangosbemondó. De épp, amikor tanácstalan fészkelődés után többen felállnának, újra megszólal a nyikorgó hang, és a két figura egy-egy korongot a fején egyensúlyozva, oldalazva visszajön a színpadra. Az előbb megismert groteszk figurák teste most hirtelen feszes lesz. A fejükön billegő tárgy korlátozza ugyan a mozgást, de szépséget is visz bele. Testtartásukat elegánssá, mozdulataikat visszafogottá teszi. Az egyenes testvonalakra épülő mozgássorok egymásba simulnak, döccenő nélkül kapcsolódnak, így a fejtetőn lévő korongok is szinte mozdulatlanok maradnak.

Az átváltozóművészek nem nyugszanak, újra és újra eltűnnek a színpad szélén, a függönyök mögött, és mint a cirkuszi bohócok, mindig újabb eszközt hurcolnak a színpadra, és új produkcióba kezdenek. Látunk klasszikus balett-paródiát és pantomimszerű mozgást. Hedonista szeánszot, kábítószeres és borgőzös mámort, gyilkolászást és életre keltést.

Kis, hajtogatható elemekből álló, kerekeken guruló kocsikon gurulnak át a színpadon keresztül-kasul, majd két, ruhaként felvehető, fém abroncsot hoznak be. Az abroncs rácsai műanyag csővel vannak körbetekerve, melyekbe felülről egyikük vörösbort tölt. A másik alulról levegőt fúj a csőbe, ezáltal a vörös lé keringeni kezd a csőben, mint élő test érrendszerében a vér. Bár az abroncsok alakja azonnal sugallja, hogy fel lehet venni őket, a táncosok csak sokára bújnak beléjük. Előtte még pimaszul kikacagva a halált, saját testükön mutatják be, játsszák el a legkülönfélébb gyilkossági módokat. Tenyerük élével nyeszetelik lábukat és karjaikat, akasztást játszanak, fejbe lövik magukat és egymást. Egyre gyorsuló ütemben ismétlik a gyilkolási módozatok táncjeleit, de még a játékba is játékot szőnek. Időnként a mozgássor elemei közé becsempésznek egy-egy kilógó, infantilis, vagy váratlan gesztust; például amikor kezükkel nyuszifejet formáznak: középső és mutatóujjuk mint bájos nyuszifülek bólogatnak.

A darab legvégén belebújnak a csőrendszerrel átszőtt abroncsruhába. Mint két kifordított test áll előttünk a két furcsa figura. Vérköreik kívülről hálózzák be őket, de mivel kifordított világban vannak maguk is, a bizarr vérátömlesztés ahelyett, hogy életre keltené, megfojtja őket. A halált kinevették, de az élet felül kerekedik rajtuk. Szájukat fájdalmas, néma ordításra nyitják, fejük oldalra csuklik.

 

Kapcsolódó cikkünk:
Szoboszlai Annamária: Számok, időképletek - Mándy Ildikó: Öőt; Időtolvajok

Vö. Antal Nikolett: Boszorkányok márpedig nincsenek
Halász Glória: Falloszgalopp

Szerző: Maul Ágnes
Cím:  (Lady) Macbeth-ek,  Rendező:  Mándy Ildikó,  Jelmez:  Szűcs Edit,  Fény:  Payer Ferenc,  Make up:  Halma Ágnes,  Hang:  Kondás Zoltán,  Szereplők:  Mándy Ildikó,  Fenyves Márk,  Támogatott:  Kontakt Táncért Alapítvány
Megítélt támogatás: 800 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
A produkció létrehozására (2008)
További támogatás: 300 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
Az Időtolvajok és a (Lady) Macbeth-ek belföldi forgalmazására (2008)