Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

„MENNÜNK KELL, LETESZEM”

Lakat alatt a szegedi Belvárosi Mozi és a Grand Café
2011. jún. 22.
Hétfőn szóltak, hogy bezárják, szerdára a dolgozókat már ki is pakolták, mától pedig csak a biztonsági őr engedélyével lehet bemenni a szegedi Belvárosi Moziba. A kérdés evidens: ha az üzemeltető fél éve tudta, milyen állapotok uralkodnak, miért hagyta leszakadni a rolót? NAGY GERGELY MIKLÓS RIPORTJA.

Johnny Depp-pel és A Karib-tenger kalózaival búcsúzott közönségétől hétfő este a szegedi Belvárosi Mozi – azt pedig még a legilletékesebb se tudja megjósolni, mikor lesz újra vetítés a bezárt intézmény három termében, köztük az 540 fő befogadására képes Zsigmond Vilmosban. A mozit üzemeltető Szegedi Ifjúsági Ház (SZIH) ügyvezetője szerint a lépés elkerülhetetlen volt, a moziban ugyanis balesetveszélyes dolgozni (erről készült egy szakértői vélemény), ahogy Sódar István érvelését igazolja – szerinte – az a tűzoltósági határozat is, amely úgyszólván kötelezett a drasztikus döntésre. Igaz, utóbbinak már bejelentése is igen sajátosra sikerült: az 1920-ban kifejezetten mozipalotának épült, impozáns, art deco stílusú épületben működő filmszínház, illetve az értelmiségi fórumként ismert – amúgy egy külön művészmozit is működtető – Grand Café dolgozói az egyik pillanatról a másikra találták merőben új helyzetben magukat, miután Sódar ügyvezető hétfőn délután két órakor közölte velük a döntést, és fél négykor már nyilvános sajtótájékoztatót is tartott, és ott magyarázta az okokat. „Nem kaptunk levegőt ettől a tempótól” – érzékelteti a helyzet különös auráját az egyik közelről érintett fél, amiképp először a városházán se hittek a fülüknek. „Tíz perccel a bejelentés előtt értesültem a döntésről. Enyhén szólva is meglepődtem” – így a város szocialista alpolgármestere, Solymos László.

A szegedi Belvárosi Mozi
A szegedi Belvárosi Mozi

A tavaly 70 ezer látogatót fogadó (pár éve állítólag még Kálomista Gábor filmproducer érdeklődését is felkeltő) Belvárosi Mozi előtt hétfő este közel százötvenen tüntettek a döntés ellen, ám az intézmény egyik vezetője, Szabó Éva azt mondja: nem volt minden előzmény nélküli a lépés. Az említett igazgatóval „pár hete lefolytatott egyeztetés alatt már látszott, hogy nem stimmel valami. Ő már akkor tudta, hogy egy ideig itt nem lesz mozi. Kérte például, hogy bizonyos szerződéseket ne kössünk meg őszre.”

Sódar egyébként amolyan elkerülhetetlen, a józan ész által megkérdőjelezhetetlen lépésként tálalja az egész ügyet, amelyben a szakértői vélemény, illetve a tűzoltóság is őt igazolja. „Ez nem az elmúlt fél év eredménye. Az épületben olyan állapotok vannak, amelyeket az előző vezetés alatt (Boros Gyulát tavaly év végén mentette fel a szegedi közgyűlésben a Fidesz-KDNP és a Jobbik közösen – N.G.M.) egyszerűen a szőnyeg alá söpörtek” – mondja a Revizornak Sódar, aki már keddtől (820 forintnyi órabérért vizslató) biztonsági őrökre bízta a mozit. „Én itt az elmúlt nyolc évben ilyen állapotok közt létezem. Mi itt így dolgoztunk, és nem volt baleset. Teljesen másképp látjuk viszont a történetet, s úgy véljük, meg lehetne oldani a felújítást bezárás nélkül is” – reagál az igazgatói érvekre Szabó Éva, aki tíz munkatársával együtt nem akart elmenni a felajánlott, azonnali kényszerszabadságra, mert – mint mondta – „akad még munka bőven”.

Szerdán azonban már menniük kellett, ha akartak, ha nem: délelőtt új zárak kerültek az épületre, a dolgozókat pedig távozásra szólították fel. Amúgy a Revizor is ekkor érte el a vezetőt a mozi telefonján, indulás közben. „Mondják a munkatársaim, hogy most már tényleg mennünk kell. Leteszem, elnézést” – zárta beszélgetésünket Szabó Éva.            

Tűzoltóság: bezárni nem kell a palotát

„Tisztázzunk valamit: a tűzoltóság nem azt mondta, hogy be kell zárni és ki kell üríteni az épületet. Mi az elektromos berendezések használatának tilalmát adtuk határozatba. A kettő nem ugyanaz” – jelenti ki érdeklődésünkkor Környei Béla, a Szegedi Tűzoltóság alezredese, aki arról is tájékoztatott minket, miszerint a hatévente hagyományosan előírt ellenőrzés nyomán először jó fél éve, 2010 decemberének elején hívták fel a figyelmet az épület biztonságának hiányosságaira. „Akkor adtunk haladékot, hogy hat hónap alatt az üzemeltető pótolja ezeket” – mondja. A tűzoltóság összesen nyolc pontban fogalmazta meg a kifogásait, ezek tehát nyilvánvalóak voltak a Szegedi Ifjúsági Ház vezetése előtt, ahogy az is: ha a kiigazításokat nem teszik meg a kijelölt határidőig, a tűzoltóság határozatot ad ki. „Ehelyett a következő történt: még tavasszal megjelent a moziban egy úgynevezett szakértő, aki végigjárta az épületet, és több száz fotót is készített. Közben nem győzte mondogatni: ez se lesz jó, az is szabálytalan” – fogalmaz egy, a neve elhallgatását kérő forrásunk, aki szerint olyan volt az a felmérés, hogy szinte mindegy, hogy mit, de „valamit találjanak, amire később majd lehet hivatkozni”. Hozzáteszi: az is érdekes, hogy vajon miért kellett egy igazságügyi szakértő, hogy megállapítsa nagyjából ugyanazt, amit a tűzoltóság is megtett hónapokkal korábban.

Az említett szakértőt egyébként maga Sódar István kérte fel, és nem a tűzoltóság. Azt viszont, hogy pontosan ki és milyen díjazásért végezte el a felmérést, Sódar már nem bocsátotta a nyilvánosság elé, konkrét kérdésünkre se nevet, se konkrét megbízási összeget nem volt hajlandó elárulni, csak annak megkerülhetetlen eredményére hivatkozott. „Ha valaki hoz nekünk egy olyan szakértői véleményt, amely állítja, hogy a felújítást másképp, esetleg a mozi nyitva tartása mellett is el lehet végezni, megemeljük a kalapunkat, legyen. Mi nem ragaszkodunk kifejezetten ehhez a véleményhez, igaz, abban az esetben, ha kinyit a mozi, a felelősséget az üzemeltetőnek kell viselnie. A jelenlegi állapot tehát módosítható” – válaszolja felvetésünkre Környei alezredes.

Ez lenne az ambíciója a mozi dolgozóinak is: szerintük ugyanis az elektromos vezetékrendszer felújítása szakaszosan, bizonyos részek átmeneti korlátozásával is kivitelezhető lenne, ehhez pedig ők még a végkielégítésüket is – mintegy tíz millió forintot – felajánlják, feltéve, ha az üzemeltető is így akarja. Ám egyelőre hagyjuk az effajta részleteket, menjünk kicsit mélyebbre!      

Helyi politikai alkuk, menesztett cégvezetők

A szegedi Ifjúsági Ház
A Szegedi Ifjúsági Ház

A Belvárosi Mozi jelenlegi ügye ugyanis szorosan összefügg azzal a politikai patthelyzettel, amely Szegeden az őszi önkormányzati választások után kialakult. A csongrádi megyeszékhelyen október óta a 29 fős városi képviselőtestületben 14-en a kormánypárti, 13-an (köztük Botka László polgármester) pedig a szocialista frakcióban ülnek, rajtuk kívül még egy-egy képviselőt delegált a Jobbik, illetve az LMP. Fejben is könnyen kiszámítható, hogy az egyszerű többség (15 szavazat) sincs meg tisztán egyetlen politikai erőnek se, emiatt alakulhatott ki az ismert hercehurca a város költségvetése kapcsán. Ugyanakkor a Fidesz és a Jobbik azért talál olyan ügyet, amelyben együtt tud szavazni: ez pedig a városi tulajdonú cégek, vállalatok korábbi vezetőinek leváltása, és újak kinevezése. (De Gömbös Gyula díszpolgári címét is közös ellenállásuk miatt nem vonták vissza.) Ilyen együttműködés történt mások mellett a városi tévé, a városi intézménytakarító, a Szegedi Sport és Fürdők Kft. esetében is, ahogy a Belvárosi Mozi mellett még a Szegedi Ifjúsági Napokat (SZIN), valamint a Partfürdőt fenntartó-kezelő Szegedi Ifjúsági Ház sem maradt ki az „átrendeződésből”. Tavaly decemberben a korábbi vezető, Boros Gyula személyében – ahogy Bohács Zsolt, fideszes frakcióvezető fogalmazott – „megrendült a bizalom”  (neki ti. az volt az egyik bűne, hogy a SZIN szervezési jogait egy magáncégnek eladta hat évre, mondván: így a szervezéssel járó kockázat nem, viszont a biztosan befolyó évi négymillió forint a városé lesz), le is váltották, helyére pedig Dér Natáliát nevezték ki, akiről már akkor tudni lehetett, hogy átmeneti megoldás – lévén többhónapos terhes már a kinevezése pillanatában. „Jobb híján választották ők, és azonnal alárakták művészeti vezetőnek Sódart. Eredetileg a Horthy Miklós Úszóház vezetőjét, Ótott Ferencet szerették volna kinevezni a posztra, de az nagy botrány lett volna még a fideszeseknek is. Augusztusban ugyanis családi nap keretében a Jobbik ott, az Úszóháznál mutatta be önkormányzati képviselőjelöltjeit – csak hogy a vezető szellemiségéről is legyen némi fogalma” – avat be a helyi szövevényes viszonyok hálójába egyik forrásunk. (Sódar István hivatalosan április közepétől vezeti az Ifjúsági Házat.) A városházán pedig ezt mondják: „A Jobbik lett a mérleg nyelve Szegeden, és ez tragikus. A képviselőjük, Keresztúri Farkas Csaba szavazatáért több intézmény élére is a saját jelöltjét ültette, az Ifjúsági Ház is ennek az alkunak az áldozata”. A Belvárosi Mozi esete kapcsán cikkében az Irodalmi Jelen idézi azt a városi legendát, miszerint Sódar és Keresztúri gyerekkori barátok lennének, a Délmagyar pedig még februárban fideszes forrásra hivatkozva adta a „jobbikos világfi” jellemzést Sódarról.

Rövid beszélgetésünk alkalmával mi is rákérdeztünk a feltételezett kapcsolatra, mire Sódar szűkszavúan úgy reagált: „természetesen ismerem a képviselő urat.” Ám amikor nem értük be ennyivel, és a szóbeszéd kommentálására kértük fel az ügyvezetőt, arról érdeklődve, pontosan milyen a viszony és az ismeretség közte valamint a jobbikos jogász-politikus közt, ő csak ennyit mondott: „erről nem szeretnék beszélni.” 

Mozi lesz?

Pedig az érintettek félelme épp ebből a pletykából táplálkozik: attól tartanak, hogy másokkal, mást képzelnek el a jelenlegi intézmény falai közé, amikor az majd egyszer újra kinyit. „Az őszi évadtól például már nem köthettük meg a New York-i Metropolitan Operából közvetített előadásokra vonatkozó szerződéseket a prágai partnerünkkel. Ezt külön kérte tőlünk Sódar úr” – említi Szabó Éva az egyik okot, amely furcsának tűnt neki a már említett májusi beszélgetés alkalmával. Sódar viszont épp azt állította nekünk, hogy bár nem akarta meghosszabbítani azt a szerződést, ma egyenesen annak lehetőségét vizsgálják, hogy hogyan lehetne a New York-i közvetítést átköltöztetni az Ifjúsági Házba, miközben arról sem tett le (ugyanis amíg be van zárva a palota, csak a szegedi plázában lehet mozizni, az pedig sokaknak nem a kedvenc világa), hogy a házban átmenetileg legyenek hézagpótló mozielőadások. „A mozipalotában mozi lesz. Azt vizsgáljuk, melyek azok a minimális munkák, amelyek elvégzésével az épület újra és mihamarabb biztonságosan kinyithat” – ígéri az ügyvezető.        

A szegedi Grand Cafe
A szegedi Grand Café bejárata

Hogy ne mozi legyen az épületben, ahhoz önkormányzati hozzájárulás is kell – így tehát Sódar keze valamelyest meg van kötve. Abban viszont akad mozgástere, hogy kikkel képzeli el a működést. Ebből a szempontból is érdekes a Grand Café helyzete, amely szintén az épületben található, fenn a második emeleten – és bár mások működtetik, mint a mozit, az elektromos rendszer leállása miatt a kávézó létezése is ellehetetlenült. „Számomra fontos a Grand Café. Arról tárgyalok velük, hogyan vehetnénk át néhány rendezvényüket” – mondja Sódar, aki nekünk azt mondja: a felújítás után ugyanazzal a garnitúrával képzeli el a működést, akik eddig dolgoztak ott.

„Mi a várossal kötöttünk határozatlan idejű szerződést, amíg tehát az alapító okiratunkban foglalt célokat megvalósítjuk, elvileg itt maradhatunk” – mondja Erdélyi Ágnes, a Grand Café Mozi és Kávézót működtető Kép-Szín-Ház Alapítvány kissé borúlátó elnöke. „Szeptember 30-án leszünk 15 évesek. Itt szeretnénk ünnepelni. Ezen kívül őszre megszerveztünk egy Pasolini- és egy Hajnóczy-konferenciát is. Erre már pályáztunk, meg is kaptuk a támogatást, elő van rendesen készítve mindkét rendezvény. Ugyanakkor azt kell mondjam, hogy ami itt történik, az beleillik abba a tendenciába, amely a fővárosi Sirály illetve a Tűzraktér végét is okozta. De mondhatok mást: Budapesten is zártak már be korábbi művészmozikat, mi pedig két éve nem kapunk támogatást. Emiatt nem is tudtuk tartani a napi két-három előadásunkat, le kellett vinnünk egyre. Látjuk, mi történik az alternatív színházakkal. Szegeden dolgozik a Perovics Zoltán vezette Metanoia, nekik is egyre nehezebb. A THEALTER Fesztivál is folyamatosan kevesebbet kap. Sajnálom, de tendenciáról kell beszélnem” – mondja az irodalmi felolvasásairól is nevezetes Grand Cafe vezetője (Grecsó Krisztián járt itt nemrég, de Darvasi László rendszeres meghívott, ahogy Szilasi László első, tisztes szakmai visszhangot kiváltó, továbbá a 2010-es Rotary Irodalmi Díjat besöprő Szentek hárfája című regényét itt mutatták be).   

A biztonsági őr kulcsa

A Sódar István által felkért szakértő a teljes felújítási összeget 180 millió forintban határozta meg (a moziban a 3D-s technikát két évvel ezelőtt 50 millióból alakították ki, két hét bezárás mellett – N.G.M.). Ezt aligha tudná kinyögni a Szegedi Ifjúsági Ház, „biztosan önkormányzati segítségre szorulunk” – mondja Sódar, de a munkálatok pontos elkezdésének időpontját már nem tudta megsaccolni. Kérdeztük, akad-e már jelöltje, aki elvégezze a tekintélyes összegű munkát, „még nem tartunk ott” – felelte.

Erdélyi Ágnes, a Grand Cafe vezetője
Erdélyi Ágnes, a Grand Café vezetője

A városházán azonban nem feltétlenül számíthat egyöntetű jóindulatra. Solymos alpolgármester például azonnali vizsgálatot kezdeményezett az Ifjúsági Háznál, amely azt derítené fel, vajon miért nem volt elég a tűzoltóságtól kapott hathónapnyi haladék a hiányosságok pótlására. „Nemcsak jogi, műszaki, de akár anyagi segítséget is tudott volna az önkormányzat adni ebben a helyzetben, ha időben kapunk tájékoztatást. Ez nem történt meg.” A politikai erőviszonyok miatt különösen fontos a korábbi kenuvilágbajnok, Bohács Zsolt véleménye az ügyről, ő viszont a vizsgálat lezárásáig nem kívánt nyilatkozni az ügyről. Úgy tudjuk, június 30-án lesz napirenden a téma a közgyűlésben. „A Szegedi Ifjúsági Ház egyedüli tulajdonosa az önkormányzat, így a közgyűlés dönti el, milyen feladatokat kell ellátnia a cégnek, és ehhez ad támogatást. Azt mindenesetre nem tudom elképzelni, hogy ne mozi működjön a régi palota épületében. De remélem, nem is ez a szándék. Inkább egy, a posztra kevéssé alkalmas ember botlásairól van szó” – így Solymos, aki furcsállja továbbá azt is, hogy az ügyvezető igazgató szerződést kötött egy céggel a hatóságokkal történő kapcsolattartásra, illetve a Belvárosi Mozi üzemeltetésének a hatósági előírásoknak megfelelő működése érdekében, május elsejétől.  

Az eset kapcsán egyedi felelősséget nem érző Sódar István – aki cáfolja egyúttal az új szerződéskötéseket – földrajzot tanult a szegedi egyetemen, majd ugyanott PhD-képzésben is részt vett. Többször járt külföldön, tudását elsősorban az idegenforgalom tanulmányozásában mélyítette el, ami szerinte külön kapóra jön neki, hiszen a „turisztika és a rendezvényszervezés közel áll egymáshoz”. Amikor a szerdán a mozira került lakatról kérdeztük, így vezette le annak szükségszerűségét. „Engem a tűzoltóság arra kötelezett, hogy lekapcsoljam az elektromos rendszert az épületben. Ezt akkor lehet megtenni, ha az épület üres. Ezért kellett az épületet kiüríteni. Ám ha az épület üres, akkor azt őrizni kell. Azért kellenek a biztonsági őrök, hogy őrizzék. Az őrnek viszont – minthogy nem tartózkodhat benn senki – tudnia kell, ki megy be, és ki jön ki. Tehát ő nyit, ő zár. Ezért van nála a kulcs. És ezért van bezárva az épület. Mert ki van ürítve. Így érthető?”

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek