Deres Kornélia: Szőrapa
2011.08.09.

Egy huszonnégy éves lány, hihetőleg a költő alteregója, mesél húsz évvel ezelőtt elhunyt apjáról. Konokul és megátalkodottan csak erről akar beszélni. SÁNTHA JÓZSEF KRITIKÁJA.

A kötet lényegében egy triptichon, a három ciklus a haláleset feldolgozásának három állomása, három nézőpont, az elmúlt személy követelése, felmagasztalása, és részben az élhető élet iránti fokozhatatlan vágyból, a szentté váló alak részbeni trónfosztása is. 

Deres Kornélia erős nyelven ír, minden sora érzékien és gondolatilag érvényes, életének keresztrejtvényét „szedált” pontossággal felidéző és megoldani akaró. „Mióta külön élünk, jó húsz éve már, / veszélyesen közel kerültél hozzám. / Ha máshogy alakul, talán nem / tartalak meg eddig.” (Veszélyesen közel) Az egészséges szülő-gyerek kapcsolatban a lány lehetőséget kap az élettől arra, hogy a szüleit a maguk esetlegességében elfogyassza, megértse, túlszárnyalja, hogy semmiképpen ne akarjon a mintakövetésben a szükségesnél tovább menni, egyediségét-egyéniségét óvandó fantom-árnyakat növeszteni. 

Ám ha ez a lánc megszakad, ha felismerhetetlenné lesz halála következtében az apa élete, akkor egy kiszámíthatatlanul erős követeléssé lép elő, az árva életében hiánya mintájává, amelyet józanul ki nem tanulhat, meg nem érthet. A Pedig apa ciklus egy üvegházat képzel tűnt életük köré, amely óvó, félelmetes, valamiként természetellenes volt, „Mintha nem tudnánk, / hogy ebben a szobában / csak sziluettek nőhetnek fel.” (Macival) A Gólem, A trófea és A bálvány című versek már túlságosan is árulkodóvá teszik, hogy a költő világirodalmi mintát keresett fájdalma és értetlensége kibeszélésére, és ez a választás a huszadik század kétségtelenül legnagyobb költőnőjére, Sylvia Plath-ra esett. Az üvegház az Üvegbura című Plath-regényre utal, a Gólem A kolosszusra, és számtalan szószerinti átvételt is felismerhetünk, ha alaposabban átböngésszük a kötetet (sírszobor, trófea-apa, a pakli tarokk).

Kérdés, hogy nem túl veszélyes dolog-e az ilyenféle, úgymond tökéletes áthallás, és megvan-e a megfelelő muníciója a huszonnégy éves Deres Kornéliának, hogy magára vegye ezt a későbbi életében is egyre csak nyomasztóbbá váló terhet. Megéri-e egy ilyen minta választása egy elsőkötetes költőnél? Plath későbbi sorsa, a maga és mások választotta, rákényszerítette pokol az, amely a megengedhetőnél is súlyosabban esik latba egy ilyen kritikusi megközelítésben. Az olvasó sem tehet úgy, mintha átsiklana ezeken a kérdéseken. Az egyetlen valóságos mérce maga a kötet lehet: minden félelme ellenére elbírja-e költészete ezeket a terheket?

És itt nyugodtan kijelenthetjük, hogy igen, el. Az egész kötet parázslóan és egészségesen tudja, hol kell keresnie a hiányt, és szinte inventáriumszerűen tárja fel ennek a hiánynak minden emberi vetületét. Megfeledkezhetünk az amerikai költőnőről, Deres Kornélia verseit olvassuk, és többé nem jut eszünkbe a „német apa”, annál inkább egy bámulatos egyszerűséggel és érthetőséggel megfogalmazott, és ebben a Telep költőihez képest teljesen újszerű hang, amely képes minden rárakott poétikai eszköz nélkül is fájdalmasan szépet és már-már tragikusat mondani. Megoldási képletei tökéletesen evilágiak és fondorlatosan „ideologikusak”, azaz nincs semmi homály, de mégis minden a helyén van: „Így sok éve, hogy házon kívül / neveljük a múltat, ezt a játékká / dermedt otthont, benne a fénnyel, / amit a nagyok helyettünk felhalmoztak.” (Halmoz) A szenvedés éles tükre, amely objektíven világítja át a homályt: „Szerettem volna megtudni, / hányat kellett dobnia / egy elviselhető estéhez.” (Üvegcsont) Az emberi viszonyok szelídséggel felhalmozott adósságairól: „Aztán arra gondoltam, meddig / szólhat egy kapcsolat a bűntudatról.” (Mint egy kopó) Minden sorról, úgy tűnik olykor, hosszú eszmefuttatások indulnak meg az olvasóban. Az élet alapvető tartozékává váló és megkerülhetetlen, Kierkegaard által gondosan vizsgált, azt érvényessé tevő, ugyanakkor némiképpen lefokozó sajátosságról: „de még nem tudom, mennyi / jelenet lehet egy kapcsolatban. / Mikortól ismétlődnek.” (Az üvegház vége

A triptichon harmadik része szeretné becsalogatni az apa emlékét a mindennapokba, részesévé tenni a múlás fájdalmának. Itt mindenképpen meg kell említeni Ayhan Gökhan tematikájában hasonló kötetét, a Fotelapát (a kötetről szóló kritikánkat l. itt – a szerk.), amely szemfájósan ugyanennek a témának az illusztrációjaként visszatérő üres széket jeleníti meg. Az emberi sorsok a szerencsétlenségben közel kerülhetnek egymáshoz. Nem a múlás birodalma ez, hanem a rá nem találásban rögzült jelenvalóság. Amikor Deres Kornélia úgy gondolja, hogy apja haláláról vagy még inkább a hiányáról ír egy verseskötetet, akkor valamiként szembe találkozik az életével, nem ad magának lehetőséget ebben a zárvány-múltban az előző élete túlélésére. Az aktualitás megtöri az efféle fájdalomban fogant mítoszok erejét. Jelentéssel kellene bírnia, de jelentést csak az élő adhat ennek a kapcsolatnak. A halottak rendszerint lusták arra, hogy magyarázattal szolgáljanak. Az aktualitás, az élet mustrája valamiféle hasbeszélővé degradálja a pompás holtakat. „Mert nincsenek itt titkok, / csak az, hogy hallgatsz húsz éve, mint egy / elaltatott korcs. (Légszomj) Érdekes, hogy Plath költészetében is a húsz év a bűvös szám, mintha annyi idő kellene a túlélőnek, hogy kihordja magában a szeretett lény hiányát. A folytonos ismétlődések, a féktelen, néha a mintakövetés lehetetlensége miatti, szexualitást is érintő vágyakozásból lassan abszurd mese lesz: „A történet úgy kezdődött, / hogy apa egy reggel nem / tudta, hogyan kell felébredni. / kiesett belőle a rutin... Rengeteg földet szórtunk a testre. / Nem lehetett a véletlenre bízni: / könnyek helyett csak a verejték.”  (Az ünnep)

Szerencsére Deres Kornélia nem kísérli meg a plath-i (Apu) elfojtást, számára a halott sosem válik elpusztítandó démonná. S így azt is bízvást gondolhatjuk, hogy egy gyönyörű, szívbemarkoló kötet után képes lesz túlnőni rajta.
 
Szerző:  Deres Kornélia,  Cím:  Szőrapa,  Kiadás helye, éve:  Budapest, 2011,  Kiadó:  József Attila Kör - Prae.hu,  Terjedelem:  70 oldal,  Ár:  1490 Ft
Megítélt támogatás: 300 000 Ft
Támogató: Szépirodalmi Kollégium
A kiadónak a kötet kiadására (2011)
Címkék: Deres Kornélia, JAK, Prae