„Mindig felmerül a POSZT megújításának kérdése. Először a harmadik után olvastam egy újságcikkben, hogy a POSZT kifáradt. Szerintem a rendezvény akkor újul meg, ha minden évben le tudjuk vonni a konzekvenciákat” – közel egy órája tartott a beszélgetés, amikor Csizmadia Tibor a Magyar Színházi Társaság elnökeként így összegezte a POSZT körüli, évről évre felmerülő dilemmákat. Az idei konzekvenciák megállapítása a közeljövő feladata, (Márta István közlése nyomán egy szakértői csoport létrehozása is folyamatban van) a meglévő kérdések közül néhány azonban már most a napnál világosabb. 1. Marad-e a fesztivál Pécsett? 2. Hogyan lehetséges a jelenleginél erősebb szakmai egység megteremtése? 3. Mi legyen a válogatás célja, kik és hogyan válogassanak, ad absurdum: kell-e válogatás? 4. Mi legyen a szakmai beszélgetésekkel a jövőben?

A beszélgetés közönsége, jobbról Márta István

„Hónapok óta folyik egy beszélgetés, hogy mi legyen a POSZT helyszíne. Ezeket a vitákat a magam részéről szeretném lezárni. Az nem vetődik fel, hogy az operafesztivál jó helyen van-e Miskolcon, vagy hogy a Szabadtéri Játékok ne Szegeden legyen. Pécs és az országos színházi találkozó egymást erősítő fogalmak, és nem egymást kizáróak. A fesztiválnak itt kell maradnia” – kezdte hozzászólalását Páva Zsolt, miután Márta István – „jövő-előkészítő művészeti vezető” – vázolta a fesztivált érintő elképzeléseit. (Ezeket nekünk is elmondta részletesen itt – a szerk.) Pécs fideszes polgármestere ezzel elsősorban azokra a felvetésekre reagált, amelyek a POSZT vándorfesztivállá változtatását szorgalmaznák. Mint ismeretes, a fesztivál jövőjéről májusban Budapesten tartottak már egy szakmai egyeztetést, erre Vidnyánszky Attila debreceni igazgató – külföldi vendégszereplése miatt – levelet küldött, melyben úgy fogalmazott: a színházi találkozó jelenleg egy fajta igényt elégít ki, ami kirekesztő. Ezért javasolja azt, hogy a fesztivált minden évben más városban rendezzék. Elképzelése szerint vidéki városok adhatnának helyet a színházi találkozónak, Budapesten pedig a Nemzeti Színház lenne erre alkalmas. 

Jelen pillanatban azonban úgy tűnik, a józan megfontolás sem engedi el a baranyai megyeszékelyről a fesztivált, hiszen Pécs mellett jelenleg több érv is szól. A városvezetés határozottan elkötelezett a fesztivál mellett, és nemcsak szóban, hanem – ahogy azt Hoppál Péter képviselő elmondta – financiálisan is, hiszen a városi költségvetés elkészítésekor a polgármester egy dolgot kőbe vésett, ez pedig a POSZT-nak szánt 75 millió forint volt. Kétséges, hogy ezt más, jelentősen eladósodott vidéki önkormányzatok is megtennék-e, ahogy a város mellett szól a kialakult infrastruktúra is, de az sem biztos, hogy egyszerű volna egy turisztikailag kevéssé fejlett városban ennyi embert elszállásolni. Nem szabad lebecsülni a Pécsi Nemzeti Színházat sem, amely több mint egy évtizede fogadja be a legkülönlegesebb igényekkel fellépő produkciókat – ezt a rutint sem lehet minden évben újratanulni zökkenőmentesen. A beszélgetés későbbi szakaszában elhangzott az is: sokat kell tenni azért, hogy Pécsett maradjon a legrangosabb színházi fesztivál, és ne nőjön ki máshol hirtelen.   

Márta István

A versenyprogram válogatásának módja, a válogató(k) kiválasztásának rendszere évek óta visszatérő vitatéma, amelynek talajt is adott néhány egyoldalú, az egyéni ízlést teljesen előtérbe helyező válogatás – egyebek mellett ezért is szemezgettek az idei évadból hárman (Szilágyi Lenke, Vekerdy Tamás, Urbán Balázs), először a POSZT történetében. Jövőre viszont már négyen fognak: a korábban felkért három válogató mellé (Lőrinc Katalin, Zappe László, Rockenbauer Zoltán) Márta István utólag Bicskei Istvánt (a Teátrumi Társaság és a Vidéki Színigazgatók Egyesületének jelöltjét) is delegálta, ami különféle találgatásoknak adott alapot, de Márta István az eset kapcsán leszögezte: „szó sincs zsarolásról”. (Az a hír járta ugyanis, hogy az egyik meghívott vidéki színház igazgatója jelöltjük utólagos delegálásához kötötte előadásuk POSZT-on való jelenlétét – a szerk.) Márta István a lépést így indokolta: egy adott ponton „úgy döntöttem, hogy színház-politikai és praktikus okok miatt még egy válogatót szeretnék berakni. (…) A magyar színházi társaságok két legitim szervezete, a Magyar Teátrumi Társaság és a Vidéki Színigazgatók Egyesülete ajánlott három főt, s egyikük bekerült. Ha az az ára, hogy ez a szakma ne húzzon szét, akkor igen, bekerül még egy ember.” 

A téma kapcsán felvetődött: a konszenzus érdekében (és a POSZT konszolidálásáért) lehetséges, hogy a jövőben válogatás helyett a különböző szakmai egyesületeknek kellene előadást delegálniuk. Az ötlet azonban többekben ellenérzést váltott ki, ugyanis a lépés azonnal „devalválná a díjakat, hiszen akkor már nem a legjobb előadásokról beszélnénk” – érvelt az egyik hozzászóló, Szolnoki András. 

A helyszínen Márta István újra elmondta: az új válogatóktól azt kérte, jövőre egy színházból lehetőleg egy előadást hívjanak meg. Ezzel viszont az a baj – mutatott rá Csáki Judit kritikus, a Revizor főszerkesztője -, hogy mennyiségi szempont kerül oda, ahol csak és szigorúan a minőségnek kellene dominálnia. „Pécs városa egyet biztos nem érdemel: azt, hogyha a válogatási szempontok szétcsúsznak, és az egész elmegy a színház-politikai kiegyensúlyozás felé, akkor Pécsett nem a legjobb előadások lesznek jelen. Ha pedig ez a fesztivál elkezd népfrontos jelleget venni, akkor majd egy kis tanyán össze fognak gyűlni az az évi legjobbak” – ezzel pedig véget érhet a POSZT kiemelt szerepe, jelentősége. Márta István szerint azonban a „legjobb” válogatás mindig szubjektív lesz, Csáki Judit viszont a mindenkori válogatók mellett érvelve úgy fogalmazott: mindig az a legjobb versenyprogram, amit az a három-négy ember a legjobbnak tart. Az egyik idei válogató, Urbán Balázs ehhez hozzászólva – a nehézségeket szemléltetve – úgy fogalmazott: „egy jobb évadban négy-öt-hat előadás van, amelyeknek mindenképp ott kell lenniük. Ehhez jön még húsz-harminc, amelyek elvileg ott lehetnek. Ha három ember válogat, akkor könnyen lehet, hogy a számok és az arányok közt nem lesz mindig átfedés.”

A jelenlegi „megosztottság nem szakmai, hanem politikai” – szólt hozzá a ’politika kontra szakma’ témájához Szűcs Katalin Ágnes, a Criticai Lapok főszerkesztője. Szerinte „a Teátrumi Társaság megszerveződése politikai döntés volt, érveiket a Fidesz honlapján tették közzé. Ez olyan drasztikus és rút megosztása a szakmának, hogy most nem lehet úgy tenni, mintha ez nem történt volna meg.” Később hozzátette: versenyprogramot „csak szakmai alapon válogassunk. A vidékiek egy része nem vett részt a szakmai tárgyaláson. Ez nem megy. Ha elkezdünk ehhez alkalmazkodni, akkor elkezdjük ezt legitimálni.” 

Csizmadia Tibor. Fotó: Kálmándy Ferenc (A képek forrása: POSZT)

„Adekvát korunkkal a sértődés. Büszkék lehetünk arra, ha valaki megsértődik, mert a POSZT ettől is fontos fesztivál” – kommentálta Csizmadia Tibor a válogatás körüli polémiákat. (A soron következő válogatásnál állítólag ezt némileg megelőzendő, transzparens módon dokumentálva lesz, hogy az adott hónapban hol és mit láttak a válogatók.) A sértődést természetesen – idén pedig különösen – könnyen le lehet fordítani a szakmai beszélgetések helyzetére is: egyes vélemények szerint ezek a rendezvények belterjesek, olykor bántóak, a szélesebb közönség számára pedig egyszerűen alig érthetőek. Ebből pedig már következik is a gondolat: nem kellene-e ezeket közönségtalálkozókká alakítani, ahol a publikum inkább a színészeket és az alkotókat hallgatná az adott előadás megszületésének folyamatáról. „Az idei szakmai beszélgetésekről hiányoztak a társulat tagjai. Lehet, hogy közönségtalálkozókban kellene gondolkodni, és kvázi kötelezővé tenni azokat a társulatoknak. Mindenképp tágítani kell, fontos lenne a minél gyakoribb dialógus” – folytatta Csizmadia. (Márta István fesztiválfejlesztő ötletei közt említette annak a korábbi hagyománynak a felelevenítését, amikor a színészek az utcán főztek, vagy amikor fogadóórát tartottak. „Az emberek szeretnek találkozni a színészekkel” – indokolt.) 

Abban egyetértés volt: közönségtalálkozó és szakmai beszélgetés együtt nem megy, keverni a két műfajt nem érdemes. „Közönségtalálkozót és szakmai beszélgetést egyszerre nehezen lehet szervezni. Kisvárdán mégis sikerül beszélgetnie a szakmának, ott lehet széles körben is, hozzáértő módón beszélni az előadásokról. Ezért irigy vagyok” – jelezte Máté Péter, az OFF-programok koordinátora.

A beszélgetés az előadások közvetítési lehetőségével ért véget – csakhogy ekkor már igen kevesen voltak a teremben. Kezdődött máshol előadás és felolvasószínház – úgy tűnik, mindkettő érdekesebbnek ígérkezett a jövőre vonatkozó találgatásoknál.