Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

FIÚK A NYEREGBEN

Cormac McCarthy: Vad lovak
2011. máj. 24.
A magyar könyvpiac meglehetősen rapszodikus módon kínálja föl nekünk a jelentős külföldi kortársak műveit. Annál örömtelibb, hogy a Magvető rászánta magát egy fontos amerikai kortárs életműkiadására. KERESZTESI JÓZSEF KRITIKÁJA.
Cormac McCarthy-nak immár négy regénye is olvasható magyarul, s okkal remélhetjük, hogy a Határvidék-trilógia további kötetei is csakhamar az olvasó kezébe kerülnek. Mindemellett a Vad lovak volt e sorban az első McCarthy-kötet, az Ulpius-ház hozta ki még 2000-ben, különösebb visszhang nélkül. Aztán a Nem vénnek való vidék és később Az út moziváltozatai révén a szélesebb közönség előtt is ismertté vált az író neve; ugyancsak megjelent magyarul a kegyetlen és vigasztalan opus magnum, a Véres délkörök, és most a Magvető belevágott a Határvidék-trilógia publikálásába is, újra kiadva a Vad lovakat. A fordítás ugyanaz, ám mégsem teljesen ugyanarról a szövegről van szó: egyrészt a kiadó műhelyében átfésülték és helyenként kiigazították Szentgyörgyi József munkáját, másrészt – az Ulpius-ház védhetetlen döntésével szemben nagykorú és értelmes lénynek tekintve az olvasót – helyreállították a Cormac McCarthy védjegyévé vált központozás nélküli mondatvezetést, amely sajátos és teljesen egyedi lélegzetvételt kölcsönöz az elbeszélésnek. 

maccarthy

A történet 1949-ben játszódik, hőse John Grady, egy tizenhat éves texasi fiú, aki a barátjával együtt nekivág Mexikónak. Egy hozzájuk csapódó suhanc miatt balhéba keverednek, aztán elszerződnek egy nagy haciendára, ahol John Grady szerelembe esik a nagybirtokos lányával, Alejandrával. Később megjárnak egy börtönt, majd Alejandra szakít John Gradyvel (ez volt az ára a szabadulásuknak), a fiú pedig, mielőtt visszatérne az Egyesült Államokba, erőszakkal visszaszerzi az elrabolt lovait. Kár is volna ennél részletesebben kibontani a cselekményt: a regény súlypontja nem magában a kalandok mikéntjében, hanem a műfajhoz való viszonyában keresendő. Ahogy Bényei Tamás írja Az útról szóló recenziójában, McCarthy tette nagykorúvá az irodalmi western műfaját, ahol a világgal szemben álló főszereplő „a magányos egzisztencialista hős egyik prototípusává válik (McCarthy esetében mindenképpen), a műfaj pedig megnyílik a metafizika felé. (…) E regényekben a vadnyugat valóban afféle elvont, metafizikai, becketti tájjá válik, ahol a társadalmi szövedék híján mindig két idegen (úgy is, mint szakadatlanul úton lévő ember) találkozik egymással, és – ahogy Maurice Blanchot írja – mindig megjósolhatatlan, hogy a találkozásnak mi lesz az eredménye: gyilkosság vagy közös vacsora…” (Túl ismerős vidék. Cormac McCarthy: Az út, Műút, 2010020) 
McCarthy valóban látomásos író, ami leginkább megrendítő erejű – hol megragadóan lírai, hol tárgyiasan szikár – tájleírásait olvasva válik nyilvánvalóvá. S ezek a tájak a legtöbbször különös jeleket mutatnak föl: az egykor volt emberi jelenlét nyomait. Hadd idézzek egy bekezdést teljes terjedelmében: „Délután egy köves fennsíkra érve ellovagoltak egy romba dőlt tanya előtt. A szikladarabok között megrokkant kerítésoszlopok álltak és drótmaradványok lógtak rajtuk. Egy régi helyőrségi épület. Egy régi faácsolatú szélmalom romjai a sziklák között. Továbblovagoltak.” Figyeljünk föl itt a memento mori szerepét betöltő „régi faácsolat”-ra. A régiség, a pusztuló nyomokban megmutatkozó, elsüllyedt civilizáció teszi igazán metafizikaivá Cormac McCarthy vadnyugatát. S a mexikói határ átlépése ebben az esetben nyilvánvalóan alászállás egy még ősibb, még kiszámíthatatlanabb világba, ahol bármi megtörténhet – nem véletlen, hogy a két barát Texasban szerzett autóstérképén nincs is rajta Mexikó, csak a Rio Grandéig jelöli az utakat.
Ami a pusztulásában is fenséges világ és a benne megjelenő hős viszonyát illeti, a Vad lovakban egy ponton szó szerint is megjelenik a western klasszikus alapsémája: „Sokáig hallgatta a két alvó szuszogását és sokáig tűnődött a körülötte és benne lévő vadon mibenlétén.” Az önmagunkban lévő vadon legyőzése és a világ rendjének a helyreállítása egymást feltételező projektek a vadnyugati hős számára. Le kell győznie a természet vad erőit és érvényt kell szereznie a civilizációs igazságnak. Ez a nagy alapképlet ebben a regényben is működésbe lép, hiszen végül John Grady arra az elhatározásra jut, hogy visszaszerzi a lovait és bosszút áll a suhancot meggyilkoló mexikói kapitányon. A Vad lovak háttérszólama maga a vadnyugat mint mítosz, mint újra és újra elmesélt, ám alapsémájában örök történet.
Cormac McCarthy munkáit olvasva egyfelől mindig az a fő kérdés a számomra, hogy mit tesz egy író a mítosszal (itt: a Határvidék mítoszával) mint nyersanyaggal, másfelől pedig az, hogy az elkészült mű mennyiben olvasható a mítoszon kívülről – olyan olvasó szemével tehát, aki nem csupán a mítosz alapviszonyainak az újragondolására, az elmozdulásaira kíváncsi. Egyszóval az a nagy kérdés, hogy mit találhat az olvasó a Vad lovakban, ha nem westernt szeretne olvasni, csupán jelzők nélküli szépirodalmat. 
Ekkor azonban az válik a legfőbb kérdéssé, hogy mit nem találhat meg benne. A Vad lovak ugyanis férfiregény, ahol a saját erejére támaszkodó férfi a természet erőivel szemben méreti meg magát (ez a hagyomány ismerős lehet az amerikai irodalom olyan szerzői révén, mint Jack London, Melville vagy Hemingway). McCarthy pazar plaszticitással képes egy-egy gesztuson keresztül jellemezni a figuráit – John Grady nagybeteg apjának a megjelenítése például egészen káprázatos –, ám ezek a figurák egytől egyig férfiak, és ezek a gesztusok a zárkózott férfiasság színpadias gesztusai: „Előrehajolt ültében öngyújtót vett elő és rágyújtott és letette az öngyújtót a ceruza mellé és mutatóujjával maga elé húzta a hamutartót aztán megint a támlának vetette a hátát úgy ült fölemelt kézzel a könyökét a karfára támasztva és két-három ujjnyira a füle mellett tartva az égő cigarettát. John Grady idegennek érezte ezt a pózt. Mintha valakit utánzott volna a kapitány.” 
Ebben a világban, úgy tűnik, a nők számára nemigen akad hely (mint ahogy azt Alejandra idős nagynénje, az intelligens és illúziótlan mexikói dáma elő is vezeti a saját élettörténetén keresztül). Annak idején a Véres délkörökben a nő helye üres hely maradhatott, mivel ott a történet jellege folytán nem vált szembetűnővé a női figurák szinte teljes hiánya. Mindezzel szemben a Vad lovakban megjelenik a nő, mi több, a szerelem motívuma. És hát sajnos azonmód igen kellemetlen giccsbe fordul a regény, amikor John Grady megpillantja a szépséges Alejandrát, a mexikói határvidék amazon hercegnőjét „a tószegély sekélyesében: a gyékényesben látta ahol térde fölé felfogott szoknyában vezette a lovát – meg-megállt – lehajolt egy-egy fehér vízililiomért s ilyenkor egy kutya türelmével állt mögötte a fekete hátas. Feketerigók repkedtek fütyörészve fölöttük.”
Ami azt illeti, ennél a vízililiomnál kevesebbért is skalpoltak meg már embert. S nem sokra rá – a regény leghajmeresztőbb jelenetében – John Grady és Alejandra hol máshol is lehetnének egymáséi, mint a holdfény pásztázta éjjeli tó „koromsötét és selymes” vizében, miközben darvak figyelik őket a part menti nádasból. Ám ha vetünk egy gyors pillantást a regénybeli anyafigurákra, hamar nyilvánvalóvá válik, hogy mindez nem egyszeri, véletlen botlás, hanem az önálló női szerepek következetes negligálásáról van szó. John Grady elvált anyja színésznő, aki mind gyorsabb ütemben hagyja maga mögött a texasi határvidék világát, aki nem hajlandó a fiának bérbe adni a szeretett farmot, hanem inkább megszabadulna tőle, s még a családi nevét sem használja, amikor bejelentkezik a szállodába. Alejandra anyjáról annyit tudni, hogy a városi élet, a színház és a balett vonzza, ám a lány helyette az apját és az hacienda határvidéki romantikáját választja. Az anyák árulók tehát, és fényévekre állnak attól a világtól, ahol a kötet összes szereplője otthonosan mozog. (Meglehet, furcsán hangzik, de helyettük épp a lovak töltik be az összekötő kapocs szerepét egy idilli, tisztább világ felé.) 
Zavarba ejtő ez a hasadás, ez a hihetetlen szintkülönbség egyazon regényen belül. És nem gondolnám, hogy mindez, úgymond, bele volna kódolva a műfajba, hogy a western mitikus terében semmiképp ne lehetne érvényes és hiteles női szerepeket megalkotni. Valami nagyon furcsa, alighanem magyarázatra szoruló vakfoltról van itt szó, minek következtében a Vad lovakat – dacára minden pazar realista jelenetezésnek, és ellentétben a Véres délkörökkel –mégsem lehet dezillúziós vagy revizionista westernként olvasni. Mi több, tetten érhető benne az amerikai profi felsőbbrendűség sokat bírált motívuma is: egyaránt Amerikából érkezik a mexikói haciendára a remek tenyészcsődör, a lovászati szakirodalom és John Grady, a legkiválóbb lovászgyerek. 
S hogy végül a feltett kérdésre válaszoljak: sajnos nem hiszem, hogy a regény szépirodalmi alkotásként elbír ekkora hendikepet, mint amit a nőkkel szembeni talajvesztés jelent. Mondhatnánk persze, hogy Ahab kapitány könnyű helyzetben van, szemközt Moby Dickkel: sehol egy asszony a Pequod fedélzetén.
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek