Mi a magyar most?
2011.07.11.

Ha végtelen sok majmot leültetünk végtelen sok írógéphez, előbb-utóbb eljutnak a magyarság sorskérdéseihez (is). És ha elég időt hagyunk nekik, felnőtt módjára fognak írni a kérdésről – de forradalmi években időből van a legkevesebb, ezért hiánypótló könyv a Mi a magyar most? SZOLCSÁNYI ÁKOS ÍRÁSA.

Persze, felmerül a kérdés, mit is jelent ez a felnőttség. „2011: Európa vigyáz...” - olvassuk Sándor Iván szerkesztői előszavában (9. o.), s könnyű lenne ezt a tőmondatot úgy érteni, hogy Európa vigyáz ránk, de az az igazán érdekes, hogy mennyire nem erről, nem így szól a Mi a magyar most? Nincsenek angyalok karddal, se bölcs, öreg emberek, se reménykeltő fiatalok, csak a tettein és feladatain keresztül körülhatárolható „mi”. Másfelől főgonoszt sem találtam – helyzetek, illetve ami látszik belőlük, teendők, vélelmek, érvek; itt-ott némi fáradt ellenzékieskedés (pl. a Fidesz depressziókampányának meglehetős túlértékelése Vásárhelyi Mária szövegében, 146-148.o.)  Összességében a könyv rokonszenves előfeltevése, hogy társas jelenlétünk bibói „szemügyre vétele” nem lehet mások, elitek, hivatásos európaiak dolga, a feladat elvégzésére hivatottak: mi vagy senki más.

Valamelyest ilyennek képzelem a stílust, amelyben a hozzáértő, okos nép gyülekezete fogalmaz, noha reprezentatívnak nem mondanám a kötetet, már csak terjedelménél fogva sem: kilenc, viszonylag rövid szöveg (tizenhárom és harminc oldalas terjedelem közöttiek) villant fel megközelítéseket, gondolkodásmódokat, részfolyamatokat. Talán egy szinkron látlelet készítése lehetett a szerzői-szerkesztői cél, mindenesetre számomra a könyv igazi érdeme a bátorsága: a megnyugtató válaszok hiányának vállalása, s ebben a gesztusban nagyobb mozgósító erőt érzek, mint a kötet végkicsengésében körvonalazódni látszó „harcias humanizmus” Thomas Mann-i eszméjében. A könyv három „testvére”: a két Mi a magyar?-könyv és a Szép Szó Mi a magyar most?-száma mellett ezért említendő meg az eredeti szókapcsolat forrása, az apátia ellen beszélő Berzsenyi-vers, A magyarokhoz is.

Ebben a recenzióban talán nem a legtermékenyebb lépés lenne, ha minden szövegre kitérő részletekbe bocsátkoznánk – jobbára korrekt, a szerzők világképébe, kaptafáihoz illő elemzéseket olvashatunk. Történelmi, közgazdaságtani, szociológiai, szépirodalmi esszéket, ahogy a felvilágosító, de nem revelatív, felrázó, de nem forradalmi esszét (elsősorban Bibó nyomán) ismerjük: közérthető fogalmazásban passzig és nem gólig vezetett gondolatmenetek jobbára négy, hat oldalas szövegegységekbe tagolva. Normális helyen és időpontban – ha beszélhetünk ilyenről – talán unalmas lenne a józanság hasonló kiskátéja (vagyis meg se írták volna), azonban korunk, terünk rövid lejáratú mítoszaival, indulati töltésével és banalizálódó ostobaságával szemben szinte nélkülözhetetlen ez a szöveggyűjtemény.

„A legjobb könyvek (...) azt mondják el az embernek, amit már tud” (Orwell) – ezt a mintázatot árnyalja a könyv egy-egy kiemelkedő részlete. Gyáni Gábor éppanyira stiláris, mint tartalmi jelleget tulajdonít a kötet fő témájának: „sorskérdések címén a nemzeti közösség identikus voltának a kérdéseit szokás felvetni és taglalni komoly hangon és súlyos aggodalmak kíséretében” (34.o.), Halmai Gábor közös és személyes felelősségünkre (felelősségemre) hívja fel a figyelmet: „2010-ben csak az történt a jogállammal, amit az országlakosok komoly hányada – akárcsak az 1930-as évek Németországában – nem ellenzett” (99.o.), Pataki Ferenc különbséget tesz tulajdonos és állampolgár között a szemetelés megítélésének példáján keresztül (115.o., 117-118.o), Ungváry Krisztián az itthon megvetett PC hétköznapi szépségéről ír a szlovén telefonkönyv magyar névsorrendet tiszteletben tartó formátuma kapcsán (179.o.). 

Spiró György szövege folyamatosan kényelmesen használt fogalmainkat provokálja: „Magyarországon nem túl sok a nacionalizmus, hanem túl kevés (…) a nemzetet egyedül fenntartó és a társadalomban kohéziót teremteni hivatott magyar kultúra iránt a legújabb korszak magyar politikája vagy közömbös, vagy gyűlöli.” (200.o.) Az ilyen részletek azt a biztató érzést keltik, hogy a józan, lényegretörő, világos és saját határait figyelembe vevő beszédnek nem csak múltja, hanem jelene és jövője is van.
 
Cím:  Mi a magyar most?,  Összeállította:  Sándor Iván,  Kiadás helye, éve:  Budapest, 2011,  Kiadó:  Kalligram,  Terjedelem:  224 oldal,  Ár:  2400 Ft,  Megjegyzés:  az NKA által nem támogatott