Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

LÓGÓ SZÓ

Láss, ne csak nézz – Benczúr Emese kiállítása / Platán Galéria
2011. máj. 18.
Beviharzott egy fiatalember, megállt a terem egy pontján, majd pár másodperc múlva, amikor látta, amit akart, kiviharzott. Biztos voltam benne, hogy nem először jár a kiállításban, s hogy a villanásnyi idő, amit jelenlétemben ott töltött, tökéletesen elegendő volt a befogadásra. IBOS ÉVA ÍRÁSA.

Részletek a kiállításból
Részletek a kiállításból

Benczúr Emese szövegelős művész, s hiába végzett festő szakon a Képzőművészeti Egyetemen, szinte kezdettől fogva mondatokkal van jelen a kortárs kiállítási szcénában. Eleinte keskeny, de olykor elképesztően hosszú csíkokra hímezte közléseit, a „Teljesítem a kötelességem” szöveg például egy három centiméter széles, tizennyolc méter hosszú sávon ismétlődik – földi viszonylatokban tehát szinte – vég nélkül. Ezt megelőzően, 1994-ben a Ma sem voltam a strandon című, nyugágyvászonra öltött művével diplomázott, s azóta is folyamatosan „ír”, legfeljebb az anyag és a technika változik. A 90-es évek végéig azonban hű maradt a textíliához, bár azt is nagyon megválogatta. Ma már nem látható a vonatokon az a régebbi típusú MÁV-os sötétítő függöny, amelyre a „Munka közben az utazásra gondolok” mondat többszörözése került, a „Day by day think about the future” (Napról napra gondolok a jövőre) szöveget pedig egy olyan előre legyártatott ruhacímkére hímezi nap mint nap, amely kiszámított, kétezer-ötszáz méteres hosszúságával a művész száz éves koráig kitart.

1999-ben foglalta el először úgy a teljes teret, hogy lejött a falakról. Ekkor, vagyis a Bartók 32 Galériában rendezett retrospektív kiállításán a plafonról lógatta be addigi műveit Győzöm-e cérnával címmel. Ettől kezdve konceptuális munkái installációkká nőttek anélkül, hogy a művek gondolatisága változott, vagy sérült volna. A ruhacímkékhez – a gyári selyemcetliket egymáshoz illesztve – 2009-ben még egyszer visszatért Kövesd az utasításokat című művével, a közbenső időben (és azóta) azonban új anyagokat is bevon ironikus és/vagy meditatív gondolatai közlésére. Például a szivacsot, amellyel azokat a padlóra helyezett fa betűket terítette le, amelyek az emberi test súlyától az „Érezd a különbséget” mondatot rajzolták a lábak alá, ezután többször használt fém szúnyoghálót, gombostűket, pukkanós fóliát, továbbá többször is több száz világító kínai kitűzőt, amelyekből a „Fényesítsd az elmédet” szöveg állt össze a falon.

Benczúr Emese nem mond nagyot, se aforizmát, se tézist. Szövegei triviálisak, szinte jelentéktelenek. Inkább mellékes, halk kijelentések, amelyek – még ha nyelvtanilag felszólító módban is fogalmazódtak – nem parancsolnak, inkább csak kérnek. A formába öntött (varrt, faragott, összeszerelt) szavak (például Rend, Nyugalom) és mondatok (például Sosem juthatsz elég közel a dolgokhoz) értelméért a befogadónak minden esetben meg kell küzdeni, azaz meg kell találnia azt a nézőpontot, ahonnan a mű kiadja önmagát. Benczúr Emese közlendője ugyanis úgy lapul a műegészben, mint a kiejtett szavak az élőbeszédben – ami egy bizonyos távolságon kívül csak értelmetlen zörejnek hat.

Amikor viszont közel kerülünk a művekhez (egyesekhez fizikailag, másokhoz csupán képletesen), megtaláljuk a lényeget, amely viszont ekkor már olyan tisztán artikulálódik, hogy kényszerítve érezzük magunkat az élmény újbóli megszerzésére – amiben önmagunk legyőzése is benne van. Tovább játszunk, kimozdulunk, majd visszalépünk (esetleg hempergünk, vagy csak a fejünket ingatjuk – lásd emesebenczur.com), s ennek eredményeképp karmesterként dirigálhatjuk az elnyelő káosz és a belőle elővillanó rendszer törvényszerű viszonyát.

Ezért voltam biztos abban, hogy a fiatalember, aki ottlétemkor berontott a Platán Galériába, majd rövid, de koncentrált álldogálás után kiviharzott, nem először járt a kiállításban. Tudta, hol kell megállnia ahhoz, hogy szükség esetén magába tápláljon egy kis rendteremtési élményt.    

A k
A képek forrása: Platán Galéria

S azért történt mindez a Platán Galériában, mert jelenleg ott látható Benczúr Emese legújabb tárlata, amely megint csak egyetlen tér-műből áll. A Lengyel Intézet számára alkotott Láss, ne csak nézz című installáció kizárólag mennyezetről lelógatott, reklámtasakokból kihasított nejlon csíkokból áll. Az utóbbi évek projektjeihez hasonlóan ez a mű sem könnyen bontakozik ki nézője számára, elsőre ötletszerű szalaghalmaznak tűnik, csupán színes műanyagsávok zuhatagának.

A célját kizárólag egy pontból dekódolhatjuk, azon a „Láss” feliratú színes korongon állva, amelyet a művész – ugyancsak reklámszatyrok betűiből montázsolva – a padlóra ragasztott. Némi munkát bele kell a szemlélődésbe fektetni, mert a totálkép ellenáll a fókuszálásnak, de aztán – a saját logikánkra támaszkodva – elkezdünk szemmagasságban összpontosítani. Mint abban a valós ingertengerben, amelyen minden nap át kell(ene) tudni hatolni a tekintetünknek, vagy legalább is a lelki szemeinknek.

A kérdéses mondat egyébként nem azonos a kiállítás címével, és természetesen nem írom ide, mert senkit sem akarok megfosztani a saját, önmaga felett aratott győzelmétől.

A kiállítás 2011. május 27-ig látogatható.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek