Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

HIÚSÁG VÁSÁRA

Hules Endre: A halálba táncoltatott leány / 42. Magyar Filmszemle
2011. máj. 8.
Szerzői film A halálba táncoltatott leány – Hules Endre írta, játszta, rendezte és részben producerelte; a történet is alighanem saját életanyag. Pedig lehetne táncfilm is, és akkor mind jobban járnánk. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

A tékozló fiú elhagyja családját és hazáját valamikor a nyolcvanas évek végén (itt van némi rejtély: ki hallott olyant, hogy valaki kimegy egy érvényes útlevéllel, amit közben bevonnak, és ezért nem jöhet haza?), majd húsz év elteltével visszalátogat, és megkeresi öccsét, aki azóta az ő egykori táncegyüttesét vezeti, s az ő egykori szerelmével él. A táncegyüttes persze vegetál, hiszen elmúltak a bőkezű szocialista idők – de a hajdani táncos odakint időközben impresszárió lett, és egy hirtelennek látszó ötlettel elhatározza, hogy világturnéra viszi a tehetséges együttes A halálra táncoltatott leány című előadását, méghozzá producerként, vagyis ő hozza a pénzt.

Hules Endre és Melkvi Bea
Hules Endre és Melkvi Bea

Pont mint Hules Endre tette ezzel a filmmel. A hármas koprodukcióban készült mozi (a magyarokon kívül a kanadaiak és a szlovének vannak benne; utóbbiak révén a két fiú szülei Tito Jugoszláviájából idetelepült szlovénok) többszörösen is tanmese: a rendező számos leckét fölmond, direkt és indirekt módon.

A direkt lecke egyik fejezete arról szól, hogy a világhírhez nem elég tehetségesnek, intuitívnak lenni: ahhoz pokolra kell menni, oda, ahol a művészet professzionális ipar, gyötrelmes favágás, biznisz, biznisz, biznisz. A másik fejezet arról szól, hogy odakint sincs kolbászból a kerítés, ott is tönkremegy a házasság. A harmadik arról, hogy a távollét felnagyítja és elmélyíti a sérelmeket, és táplálja a kisszerű bosszúvágyat – ez esetben a testvérek közt. A negyedik arról, hogy az üzleti siker reménye és esélye mindezt felülírja, mert a happy ending kötelező, a kissé kesernyés felhangja úgyszintén.

László Zsolt és Melkvi Bea
László Zsolt és Melkvi Bea

Az indirekt lecke egyik fejezete, hogy a koprodukcióban készülő és külföldi forgalmazásra is szánt mozi a szép Budapestet mutatja, a csodás panorámát a Gellért Szálló sarokszobájából, a prospektusba illő látványt a Várból, az Andrássy utat, a siklót, szóval mindent, ami szép. Egy másik fejezet, hogy a szerzői-önéletrajzi mozi esetében akinél a pénz, annál a döntés; ennek következménye, hogy a színésznek abszolúte amatőr Hules magára osztotta önmagát, és a (próba)felvételeket látva sem választott színészt az igen tágas és nívós hazai mezőnyből. Egy harmadik, hogy a dialógusoknak nemcsak az írója, hanem a legfőbb bírálója is ő volt, ezért aztán minden forgatókönyvíró-tanfolyam minden kliséje felbukkan benne, ráadásul sokszor majdnem kínosan érzelgős stílben.

A tanmese-jellegen túl a leltárszerűség is zavaró: akár az a bizonyos állatorvosi ló, a „hazaelhagyás” minden káros hatása felsoroltatik, a konyhaművészet és a panoráma iránti nosztalgiától kezdve az egykori szerelem ébresztette fájó emlékekig. És itt van az új rendszer munkamoráljához és munkatempójához szokott neofita is: hősünk aludni is ritkán alszik, ha a munka parancsol – mintha ugyan ez is a tengerentúli dresszúra hatása lenne.

Hules Endre és Melkvi Bea. Forrás: magyarfilmszemle.hu
Melkvi Bea és Hules Endre (A képek forrása: magyarfilmszemle.hu)

Az operatőrök, Zsigmond Vilmos és Honti Zoltán parádés munkát végeztek; nemcsak a Budapest-képsorok csodásak, hanem a Honvéd Táncszínház „próbáiról” készült felvételek is. Ez utóbbiak hordozzák azt a drámaiságot, mozgalmasságot, felkavaró hatásosságot, amelyet a forgatókönyv és a sztori sajnálatosan nélkülöz. Zsuráfszky Zoltán koreográfiája elementáris és lenyűgöző, a táncosok nem pusztán egy egyéni sorsdráma hátterét, hanem meggyőző „előterét” adják; jó őket nézni, ott alkotnak a szemünk láttára.

És jók a színészek is, mármint a profik: László Zsolt a koreográfus-rendező öcs szerepében még a forgatókönyv szerinti vesztes helyzeteket is győzelemre fordítja, Melkvi Bea a feleség, alkotótárs szerepében még a táncban is prímán helyt áll.

Az erősítésül szolgáló táncdráma, A halálba táncoltatott leány története olykor didaktikusan rávetül a szereplők életére, tanulságokat, párhuzamokat kínál, és a rendező nem mulasztja el ezt minden lehetséges ponton a szemünkbe-szánkba rágni. Az már azonban a mű paradoxona – és a Honvéd Táncszínház érdeme –, hogy a fajsúlykülönbség a visszájára fordítja a mozit: ha táncfilm készült volna A halálba táncoltatott leányból, bízvást nézhetnénk egy világsiker elé.

Hiúság: szerzői film a neved.

László Zsolt alakításáért elnyerte a Legjobb Férfi Színész díját a 42. Magyar Filmszemle zsűrijétől. 

Vö. Mikes Éva: Mindent bele 
Gyárfás Dóra: A halálra kínzott közönség 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek