A sétáló, bicikliző közönség testközelből ismerkedhet a XIX-XX. század fordulójának életérzését megfogalmazó szecesszió közös és egyedi vonásaival. Az ötlet – a köztéri tárlat – szimbóluma lehet annak az újító szabadságnak, amit az illusztrált korszak alkotói magukénak vallottak. A szecesszió művészei nem öncélú hóbortnak, hanem sürgető kényszerűségnek engedve rúgták fel az akadémikussá merevedett kereteket, és kerestek új utakat az épített környezet megformálásában. A három építész a valóságban sosem találkozott, mégsem meglepően hasonló, szakállas fizimiskájuk miatt függnek munkáik egymás mellett a vaskerítésen.
 Részletek a kiállításból |
A kiállítás kurátora, Keserű Katalin a Nemzeti Múzeumban kapható, háromnyelvű fényképes katalógusban megindokolja, miért került egymás mellé a három alkotó, akik között tényleges szakmai-személyes kapcsolat sosem létezett. „Európa első nagy, közös élményét az élő, lüktető, mozgó és folytonosan változó világról… a szecesszió… fogalmazta meg, s ez az új stílus (Art Nouveau) maga volt a változás, ennek hordozója és hírnöke.” Az igényes street-art kiállítás ezt a szabadon áramló terekkel, addig sosem használt anyagokkal és szerkezetekkel és újszerű ornamentikával kifejezett dinamikát hozza szó szerint tapintható közelségbe. A város, az utca műalkotásait az utcán mutatja be úgy, hogy az szemmagasságból is élvezhetővé váljon.
A századforduló építészei számára új kihívást jelentett lakóhelyük, Barcelona, Brüsszel vagy épp Budapest építészeti újrafogalmazása. A három város – más-más okból – Európa többi nagyvárosához hasonlóan a XIX. század végén viharos tempóban indult fejlődésnek. A változás nagyságrendje a következő század fordulójának általunk megélt – elszenvedett metamorfózisához hasonlítható. A feladat is hasonló volt: az egyre embertelenedő városi lét humanizálása, a válasz azonban a XIX. század fordulóján szembeszökően más volt, mint a mostani századvégen, és ezt a Kálvin tértől a Bródy Sándor utcáig elsétálva, a fotókat nézegetve nem lehet nem észrevenni.
A fémtablókon egy színpompás, érzelemgazdag világ mívesen megformált, artisztikus részletei ejtenek ámulatba. A stílust nem a díszítőelemek hasonlósága jelentette – hiszen ahány elnevezése volt (Belgiumban Art Nouveau, Németországban Jugendstil, Angliában Style Liberty, Bécsben szecesszió), annyiféle változata létezett, a növényi ornamentálistól a geometrikus stíluson át a népies ihletésű vagy épp a keleti motívumokra építő irányzatokig. A közös nyelv a közös gondolati háttérben gyökerezett, az új építőanyagok és szerkezetek adta szabadság révén a színek, a fény, az egyéniség intenzív megjelenítésében. Ez rokonítja a három építész munkáját – a szabadtéri tárlat minden szabadegyetemnél ékesszólóbban érvel az európai szecesszió egyediségével együtt is egyértelműen internacionális jellege mellett.
A nemes anyagok, szenvedélyes formák igazán hálás közönsége sok esetben csak a galambok serege lehetett. Mégis Gaudí kéményei, Lechner pártázatai a nem látható részleteknek is olyan igényes megfogalmazását mutatják, mint a mindennapos használatnak kitett lépcsőkorlátok, padlóburkolatok vagy bútorok. A tablók előtt időzve szomorúan állapíthatjuk meg, hogy mind a tobzódó érzékiség, mind a legapróbb részletekig terjedő egységes igényesség elveszett valahol az elmúlt évszázad során. Utóbbira magyarázatot adhat az anyagi lehetőségek beszűkülése – amúgy is az eldobható kellékek korát éljük, kinek jut eszébe ma az öröklét számára alkotni?!
A humanizált építészet hiánya annál fájóbb. Az előző századvég az iparosodás embertelenségét színes-mázas illúzióval igyekezett feledtetni. Napjainkban a Nemzeti Múzeumtól egy lépésre látszóbetonból, a kortárs építészet legdivatosabb anyagából, monumentális szerkezetekkel épül az új metró, és ezt vitathatatlanul sikernek, szellemi áttörésnek értékelhetjük a hazai középület-építészet vonatkozásában. De nem árt egy pillanatra végiggondolni, miről mesél és mit indít meg a befogadó lelkében egy színes üveggel fedett kupola, egy mázas kerámiával borított hullámzó tető, egy szenvedélyektől meggyötörten csavarodó acélszalag látványa – és mit egy mégoly nemes felületű és vonalvezetésű betongerenda.
 A képek a szerző felvételei |
A nívós fotók a szecessziós épületek részleteinek bemutatására alkalmasak. A téralakítás újszerűsége, a szellemi háttér, az életművek és életrajzok a tömören szerkesztett katalógusban kényelmesen tanulmányozhatóak. A tárlathoz térkép is tartozik, amely mutatja az épületek elhelyezkedését, úgyhogy kellő vállalkozó kedv és egy jó bicikli, esetleg érvényes BKV-bérlet birtokában a házak akár helyben is felkereshetők, de a képeken ábrázolt gyönyörűségek tanulmányozására sok esetben szárnyakat kellene növeszteni. Marad a Múzeum körút – és a járókelők valóban hálásan akasztják meg a gyalogos forgalmat a múzeum kerítése mentén.
A kiállítás már megjárta Barcelonát, ott a leghíresebb Gaudí-alkotás, a Sagrada Família templom oldalában láthatták a városlakók. Budapestről Brüsszelbe utazik, ahol május 15-től a magyar uniós elnökség végéig, azaz június 30-ig lesz látható a Városi Park kerítésén. Minden alkotótól tizenöt kép, minden helyszínen hathetes időtartam – a prezentáció oldaláról is üdvözlendően demokratikus kiállítás minden szempontból igazságos. Pedagógiai üzenete sem lebecsülendő: jártukban-keltükben nyilván sokkal többen nézik majd végig a képeket, mintha mindezért belépőjeggyel a múzeum zárt belvilágába kellene zarándokolniuk.
A kiállítás 2011. május 3-ig tekinthető meg.