 Tihany – rendezési terv, giclée papíron |
A panel lakótelepek és az egzotikum összekapcsolása elsőre ugyan bizarrnak tűnik, noha – jobban belegondolva – a legtermészetesebb kapcsolatok egyike. Ott ugyanis, ahol ennyi ember él együtt, a leggroteszkebb együttállások rajzolódhatnak ki. E cikk szerzője például a Kemerovó körúton, a Tajga vendéglő fölötti lakásban gyermekeskedett, ahol a szibériai hangulatra törekvő vendéglőnek hála, a biciklitárolóban egy támadásba lendülő, kipreparált medve várta a molyirtást. Ki tudja, hány efféle, szuperegzotikus összefüggés bújt és bújik meg a mai napig a paneldzsungelek mélyén, ahol a külsőre rideg épületegyüttesekben néha igenis felharsan a vadon szava. Weiler Péter Panel rengeteg című kiállítása bepillantást nyújt a betontömbök titkos életébe. Képein felbukkan a lakótelepek extrém vadvilága, melynek rendíthetetlen hősei is megjelennek. Szarvas, kolibri és beach-hangulat találkozik a kockaházi miliővel és a garázsrockerek halhatatlan világával.
Weiler Péter „civilben” a Habostorta-hálózat ügyvezetője, az Ekönyv.hu társügyvezetője és a Líra Könyv igazgatósági tagja, családi állapotát tekintve pedig a Líra Zrt.-tulaj, Kolosi Tamás veje. Ami Weiler „éjszakai én”-jét illeti, festő és bestseller krimiszerző. Na ja, gondoljuk, ilyen háttérrel könnyű művészkedni, de azért a jóízű kígyó-békázás előtt érdemes okulni kultúrkommunikációs tevékenységéből. Weiler Péter munkái a gerillamarketing korának gyermekeiként gyakran elhagyják a galériák falait, s a legmeglepőbb helyeken és időkben bukkannak fel. Elvises plakátsorozatát biciklis futárok viselték hátizsákjukon, majd a projekt végeztével a Vaterán bocsátották jótékonysági árverésre őket. James Dean-képeit hajléktalanok árusították szerte a városban, példát mutatva a jótékonyság-pr témakörben. Weiler előszeretettel építi be munkáit a környezetbe, átértelmezve a felhasznált felületet, így művészeti akcióvá változtatja a hétköznapi élet tereit.
 Bakony, giclée papíron |
Mondanám, hogy a Panel rengeteg-sorozat a címéhez igazodva egy igazi kockadzsungelbe ágyazódott be, de ez nem így van. Hiába Bukarest az utca neve, a környezet házait a két világháború között emelték, majd a hatvanas években foghíjazták, s bár a közeg tényleg nem szép, semmi köze a sivár, lego-kockás lakótelepekhez. Az utcában megbújó, a kiállításnak helyet adó Tranzit Art Café retrójellegéhez azonban nem fér kétség. A ’62-ben emelt, az akkortájt ezen a helyen működő buszpályaudvart szolgáló váróterem védett épület, a kávézó pedig trendi, egyben bababarát, függőágyas szocializációs terep. A lényeg tehát a retrófíling, amelyről ugyan nem tudjuk, hogy mi, de jó nagyon – mindenkit mosolyra fakaszt, és előcsalogatja a békés, gulyáslevesszagú, zsigulis történeteket.
Ebben a nosztalgiázós hangulatban bukkannak elő az olyan groteszk együttállások is, mint a lámpaoszlopon fészkelő kolibri, az állottmustár színű kocka mellett szökellő szarvas vagy a panelgyepet nyaldosó tenger bizarr képei. Persze nem megkattant lakótelepi gyerekek fantáziájába nyerünk bepillantást, Weiler ugyanis fel-felvillantja a kiindulópontként szolgáló valóságdarabkát is. A bakonyi vad egy másik képen lenyakazott trófeaként köszön vissza a szakadozott, cicomás tapétán. Az erdő világa bukkan fel Misha maci vigyori alakjában is; alatta horgolt terítővel letakart erősítő. De a természeti idill képét idézik a kakukkos óra tiroli giccsecskéi is – mögötte a falfesték hengerelt ornamentikája kéklik –, ami ábrándokat ébreszt a festményen előtte álldogáló alakban is.
 Freaks on floor – földön, giclée papíron (A képek forrása: PORT.hu) |
Mindenki által felismerhető retrótárgyak és a hozzájuk kapcsolódó gyermeki álmok jelennek meg tehát a képeken. Az álmok viszont nemcsak a panelegzotikumot, hanem a benne élők sorsát is érintik. Hiszen a különleges flórájú és faunájú telepet igen nagy arányban lakják a padlószőnyegen vonagló rocksztárok. A garázszenekarok és a világot jelentő félszobában zúzó Hendrixek toposza legalább annyira közismert, mint az elektronikai cucc horgolt terítővel és Misha macival kombó. Itt magára ismerhet az is, aki lakott panelban, meg az is, aki nem – a panel ugyanis ezen a ponton nem ingatlan, hanem életérzés. A tiszta színekből és homogén felületekből építkező képek ezt a nosztalgikus érzést igyekeznek felkelteni, de már a célkitűzés is mutatja, hogy nagyon mélyre nem juthatnak. Világuk inkább a könnyed sztorizgatást és a garázszenekaros hősi múlt felemlegetését szolgálja, a panellélek mélyét pedig hagyja békében szunnyadni.
A kiállítás fájlalható pontja, hogy a képek címe nincs feltüntetve. Ez főleg akkor érezhető markánsan, ha valaki az interneten, ide kattintva, az alkotó honlapján találkozik a képekkel, ahol címmel együtt élvezheti a munkákat. S meg kell vallani, úgy jelentősen nő az élvezeti értékük. A jól felismerhető lakótelepi házat övező homogén zöld és kék felületből ugyanis nem feltétlenül derül ki, hogy tengerparti panelt látunk. Sem a mellette lévő, hasonló kompozícióról, hogy az már a Balaton, lévén a címe Tihany – rendezési terv. És bizony a rockhősök mintájául szolgáló litván Freaks on Floor zenekar sem lepleződik le, amelynek zenéjét Weiler honlapján akár meg is hallgathatjuk. Sebaj, a kávézóban ingyen WiFi van, így akár azonnal átcsaphatunk online képnézegetésbe, bár akkor meg minek a Tranzit. Persze, limonádét szürcsölni, és ahhoz igazán kellemes társaságot nyújtanak Weiler képei. Az ismertetőn önmagát lakótelepi srácnak tituláló festő munkái egy könnyed nosztalgiázás erejéig szépen belesimulnak a kávézó eklektikus miliőjébe. Ha nagyon mélyre nem is túrnak a kockaházak lelkében, néhány vadregényes anekdotát egész biztos felvillantanak a Tranzit vendégkörében.
A kiállítás 2011. április 2-ig tekinthető meg.