Betontavasz / Kortárs Építészeti Központ
2011.03.16.

A beton most magyar szemnek szokatlanul új szerepkörben debütál. Kendőzetlenül tárja elénk lényének lényegét – a Kortárs Építészeti Központ egész fesztivált szentelt a divatos új építőanyagnak: a látszóbetonnak. ZÖLDI ANNA BESZÁMOLÓJA.

Galileo Műholdirányító Központ. Németország, 2009
Galileo Műholdirányító Központ, Németország, 2009
A látszóbeton – ez a nevéből csekély fejtörés után kitalálható – olyan beton, amely látszik. Nincs burkolva, vakolva, eltakarva, a nyers betonfelület az, amivel az objektum látogatója szembesül. Mielőtt még borzongás töltené el a betonbunkereken, panelházakon, továbbá betonból készült, lendületes köztéri alkotásokon nevelkedett generációk gyermekeit – ez a beton már nem az a beton. Sokszor nem is emlékeztet rá, finom és sima, nem is feltétlenül szürke, lehet például finom pasztellszínekben játszó. Van persze őszintébb fajtája is, zsaludeszkák szálkáit idéző, göcsörtös, lyukas, és van éppen ellenkezőleg, anyagiságát felszíni játékkal takaró, mintázott fajta. Ami közös bennük, az a tervezés logikája: a beton egyszerre izom, csont és bőr – anyag, szerkezet és felület. Mint ilyen, pompásan megfelel a modern építészet múlt század elején felbukkant, máig töretlenül vallott eszményének: az építészet ne a díszítmények, hanem az architektúra saját belső erejének köszönhetően hasson a befogadóra. 

Sokak szerint utoljára a gótika tudta ezt, egy gótikus katedrális kő-architektúrája egyszerre szerkezet és esztétikai élmény. A modern építészet először száműzte a díszítést, majd geometrikus és a technológiai kötöttségekből eredően legtöbbször derékszögű formákra redukálta az építészetet. Hajlított formák csak a tartószerkezetek tervezésénél és jellemzően ipari vagy ideiglenes célú csarnokok, illetve értelemszerűen vázas szerkezetű templomépületek esetén jelentek meg. Betont ugyan már a rómaiak is használtak, ennek legkifinomultabb példája a Pantheon kupolája, a húzóerőt is felvenni képes vasbeton azonban csak a múlt század fordulóján jelent meg és terjedt el. Pedig a beton készítési technológiájánál fogva – hogy ti. formába öntik – alkalmas bármilyen amorf alakzat létrehozására, ha a zsaluzás, a vasalás illetve az anyag minősége ezt lehetővé teszi. A múlt század elején azonban nagyon erőteljes szimbolikus törekvés kellett ahhoz, hogy a képlékeny formálhatóságot előnyben részesítsék a technika nehézségeivel szemben. Ilyen Rudolf Steiner dornachi Goetheaneuma, amely 1925-28 között épült, és előrevetíti azt a betonépítészetben rejlő archetipikus monumentalitást, amely vetekszik a korai monolitikus építmények hatásával. 

Csónakház. Ausztria, 2008
Csónakház, Ausztria, 2008
A huszadik század során számos alkotó élt a beton mint anyag és mint megmutatható felület lehetőségével: Le Corbusier nyomán a japán Kenzo Tange, a finn-amerikai Eero Saarinen vagy akár a magyar Breuer Marcell. Míg Európában és Amerikában templomok és repülőterek épültek betonból, addig Magyarországon jellemzően az ipari építészet területén mutatkoztak eredmények: a szántódi rév, a gomba a Móriczon, a buszvégállomás a Kosztolányin és a metró legyezője a Moszkván edzették a magyar szemet az őszinte szerkezeti elvű és anyaghasználatú építészethez – változó sikerrel.

A huszadik század végétől rohamos fejlődésnek induló 3D-s tervezés olyan, addig csak a fantasztikum világában felbukkanó, ám a számítógépnek köszönhetően immár látható és kivitelezhető formákat hívott életre, amelyek kiáltottak egy hasonlóan képlékenyen formálható építőanyag után. S ekkor előkerült a jó öreg beton, amelyet a közben szintén ugrásszerűen fejlődő gyártás-technológia folytán már olyan minőségben tudtak előállítani, hogy látszó felületként is megállta a helyét. Ráadásul mindez összevágott a kortárs szellemiséggel, amely a kemény, hideg, nyers és őszinte megjelenést, a színtelenséget, ugyanakkor az áramló, organikus formálást és a kettő között feszülő ellentmondásban rejlő dinamikát preferálja. A beton mint építőanyag kielégíti az építészek ősi vágyát: az anyag belső tulajdonságai következtében alakul ki a szerkezet, amely a teret, az építészet lényegét a természetből kiragadva kijelöli. A szerkezet pedig minden további applikáció nélkül képes az épített tér lehatároló felületévé, esztétikai és gondolati tartalmakat közvetítő médiummá válni.

Klubház. Ausztria, 2008
Klubház, Ausztria, 2008
A KÉK Betontavaszának rendezvényei ezt az áttörést több fórumon is ünneplik. A nyitó rendezvény, a február 25-26-án lezajlott két napos látszóbeton szimpózium elsősorban az építész szakmának szólt, átfogó képet adva a látszóbeton kortárs építészeti alkalmazásáról.  Külföldi csodák: a Budapestről egyelőre száműzött Zaha Hadid és az ide egyelőre nem is kívánkozó Tadao Ando európai munkái nyitották meg a sort, melyeket a velük együttműködésben dolgozó tervezők: Roland Mayer és Peter M. Bährle építészek (Mayer-Bährle Architekten, Németország) mutattak be. Előadásukból kitűnt, hogy a minőségi megjelenés a tervezés kezdeti fázisában meghozott döntések záloga, vagyis a beton-építészet valóban csak a jelen technikai fejlettsége mellett válhatott ikonikussá. A Stuttgarti Mercedes múzeum többszörösen hajlított felületeinek zsaluzása olyan mérnöki teljesítmény, amely még az idealista művészlelkeket is ámulatba ejti. 

A szimpózium az építészettől a technológián keresztül a társművészetekig jutott el, záró előadása a magyar szabadalom, Losonczi Áron építész üvegszálakkal átszőtt fényáteresztő betonja, a Litracon kapcsán a tömörség – átlátszóság, az anyag és fény párhuzama kapcsán pedig filozófiai mélységekig hatolt a cement-kavics-víz profán szentháromságába. A máris sok vitát generáló, és a konferencián szintén bemutatott, Pécsre szánt Breuer Marcell-emlékmű is az átlátszó beton paradoxonára építi mondandóját, ahogyan a Szarvas téri park közepén álló Kitelepítettek emlékműve (Széri-Varga Géza és Széri-Varga Zoltán munkája) sem az az érthetetlen beton-háromszög, amelynek nappali fényben látszik. Sötétben, hátulról megvilágítva az átlátszóvá váló anyagban felsejlenek a betontömbbe zárt figurák, új összefüggések befogadására késztetve a köztéri szobor didaktikus hagyományain nevelkedett városlakókat. 

Vitrahaus. Németország, 2010 (A képek forrása: KÉK)
Vitrahaus, Németország, 2010 (A képek forrása: KÉK)
Ahogy teszi ezt a beton-építészet maga is. A szakmai szimpózium legfőbb hozadéka az a honlap, amelyen bőséges válogatást talál a laikus érdeklődő is, további böngészésre serkentő linkek gyűjteményével. A klasszikus előzmények éppúgy megtalálhatóak itt, mint a világban az elmúlt évtizedben megépült, sokszor valóban poétikus épület-csodák, meg a mellettük szerénykedő magyar példatár. Aki nem a számítógép mellett, hanem kellemes napsütésben szeretne ismerkedni a beton sokoldalú építészeti felhasználásával, az az Erzsébet tér betongödre mellett, a Design Terminál kirakatában bámészkodhat. A volt buszpályaudvar örökös várakozásra ítélt leendő tulajdonosa, a Design Terminál Nonprofit Kft. – miután kiállítás céljára csak elvétve kapta meg az épületet, létrehozott egy virtuális felületet, a Design Híradót, amely a kirakatban időről időre megjelenő, design témájú plakátkiállítás formájában elégíti ki a designcentrumon kívül rekedt közönség étvágyát. A Betontavasz fő szponzora, a PERI zsaluzatgyártó cég megépült példák sokaságát őrzi fotóarchívumában, az ő anyagukból válogatott a KÉK Textúra címen egy design-híradóra valót, a belvárosi ínyencek nagy örömére. 

A négyes metróban. (Fotó: Zöldi Anna)
A négyes metróban. Fotó: Zöldi Anna
A tavaszi betonmustra legélvezetesebb és legtanulságosabb programja a hazai látszóbeton-építészet első nagy dobásának, az épülő 4-es metró állomásainak a bemutatása. Szervezett kukkolás folyik az ellentmondásos visszhanggal kísért építkezés helyszínein. Az impozáns méretű gödrök szellemes kitámasztószerkezetei, látszó belső felületei mind a látszóbeton felhasználásának látványos lehetőségeit igazolják. A (Palatium Kft. generáltervezésében) megvalósuló tíz állomás a külföldi építészeti szaksajtóban méltatott munka, de az e felett érzett nemzeti büszkeség híján sem mindennapi élmény a betoncsövekben sétálgatni állomástól állomásig. A Betontavasz honlapján a többi között a séták időpontjáról is részletes információ olvasható. A betonfesztivál programjában szerepel még a Madárfészek című film, amely a bázeli Herzog & de Meuron iroda által a 2008-es pekingi olimpiára tervezett Nemzeti Stadion ürügyén szól a kínai kultúra és építészet kapcsolatáról. Zárásaként pedig a Trafóban április 23-án pörgős Pecha Kucha estet tartanak, az addigra már bizonyára sokak által megkedvelt barátságos építőanyagot, a betont előszeretettel alkalmazó designerek részvételével.
 
A Design Terminál kiállítása 2011. április 1-jéig tekinthető meg az Erzsébet téren.
Szerző: Zöldi Anna
Esemény:  Betontavasz,  Helyszín:  Kortárs Építészeti Központ,  Időpont:  2011. február 25 - április 23.
Megítélt támogatás: 1 000 000 Ft
Támogató: Építőművészeti Kollégium
A KÉK-nek a szimpózium megvalósítására és kapcsolódó kiadvány megjelentetésére (2010)
További támogatás: 1 000 000 Ft
Támogató: Építőművészeti Kollégium
A KÉK-nek ötletpályázatra, Pecha Kucha előadói nap megszervezésére, a pályamunkák publikálására DVD-n (2010)