Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

JÓMODOR ÉS INTELLIGENCIA

Bernard Shaw: Pygmalion / Radnóti Színház
2011. márc. 7.
Nincs könnyű dolga a fordítónak Bernard Shaw 1912-ben született Pygmalionjával. A darab alapjául szolgáló, múlt század eleji angol dialektusok fonetikai problémái és ezek társadalmi vonatkozásai a mai magyar nyelv szempontjából teljesen érdektelenek. KELEMEN ORSOLYA ÍRÁSA.

Petrik
Petrik Andrea

A Radnóti Színház húsz éve mutatta be először a Pygmaliont, az akkori, Spiró György-fordítás helyett most Nádasdy Ádám aktuálisabb, a mai magyar nyelvhez jobban illeszkedő változatát játsszák. Nádasdy fordításában Eliza Doolittle beszédének igénytelensége, a társadalmilag elfogadott köznyelvtől való eltérése jellemzően stilisztikai és nyelvhelyességi, mintsem fonetikai hibákon alapul: a nyelvjárásias elemek keverednek szleng és trágár kifejezésekkel, a szöveg humora egy-egy kifejezés oda nem illéséből, a stílusszintek keveredéséből fakad. Nádasdy szövege mégis arról győz meg elsősorban, hogy – legyen bármily égető probléma a nyelvi igénytelenség terjedése – Shaw darabjának mai szemmel nézve épp a nyelvi ábrázolás a leginkább problematikus pontja. A nyelvi rétegek különbözősége természetesen ma is kirekesztést és előítéleteket szül, de a problematika messze nem olyan drámai és súlyos, hogy erre egy egész dramaturgia épüljön, a darab pedig nem egy-egy trágár vagy humoros szleng fordulatnak köszönhetően válik aktuálissá. Ha valami érdekes a Pygmalionban, akkor az a tanítványát élettelen bábuként kezelő Higgins professzor és az öntudatos Eliza között lezajló érzelmi manipuláció mibenléte, nem pedig a kissé abszurdnak tetsző anyanyelv-tanulás tétje és eredményei.

 

Az előadásban a kortalanság érzetét keltve keveredik a jelen és a múlt. A jelmezek (Szakács Györgyi), stílusuk sokféleségével együtt is inkább Shaw korabeli miliőt idéznek, a díszlet (Szlávik István) azonban mai: egy-egy nagypolgári bútordarab mellett térelválasztóként plexifalakat használnak, Higgins dolgozószobájának sötét üveges modern vitrinjeit és könyvszekrényeit neoncsövek világítják meg. De hiába a modernség látszata, lassan kiderül, hogy az előadásban mégiscsak Nádasdy nyelvi fordulatai számítanak leginkább aktuálisnak és modernnek. A Valló Péter rendezte előadás maga is olyan, mint a díszlet: tisztességesen odatett, ám kissé szürke, komolyabb tét és mélyebb intenciók nélküli. Az előadásban is megmutatkoznak Shaw darabjának nehézségei, a szöveg uralta előadás ódivatúnak, régimódinak hat. A színpad apró átrendezéseit rövid, zenés szünetekkel oldják meg, és ilyen szünetek szakítanak meg bizonyos jeleneteket is. A cél talán a hatáskeltés, az eredmény viszont ellenkezője ennek: a szünetek tovább lassítják az egyébként sem gyors ritmusú cselekményt. Az pedig, hogy mégis sikerül néhány élvezetes pillanatot megteremteni, egy-egy jól felépített színészi alakításnak köszönhető.

 

zervét Tibor
Szervét Tibor, Bálint András és Petrik Andrea

Csomós Mari nagyszerű Higginsné, kimért, méltóságteljes, decens hölgy, aki egy pillantással képes megsemmisíteni fiát, ám ez a tekintet legalább annyira megvető, mint elnéző és szeretetteljes. Kováts Adél alakításában Pearce-né komoly és szigorú, tréfát nem ismerő házvezetőnő, aki többet tud a jó modorról, mint gazdája. Szombathy Gyula Doolittle-jét a leplezetlen szókimondás teszi szimpatikussá és szerethetővé, rögtönzött stand-up comedy-ja mindkét felvonásban megnevetteti a közönséget, elsősorban társadalmi látleletének aktuálpolitikai utalásaival. Bálint András méltóságteljes Pickering ezredese csöndes-humánus, Klem Viktor nyughatatlan Freddy-je kamaszos-kétbalkezes. Eynsfordné és Clara (Martin Márta, Neudold Júlia) pedig nagyon igyekeznek, hogy a társasági élet krémjéhez tartozhassanak.

 

Petrik Andrea mindvégig öntudatos, talpraesett Eliza. Beszédének megértését az elképesztő hadarás is nehezíti, és szájából – a szokatlan hangsúlyozásának köszönhetően – a helyesen használt szavak és kifejezések is a normától eltérőnek, ismeretlennek hatnak. Összességében mégis jobban áll neki a szedett-vedettség, a fiús lazaság és az alpári stílus, mint a finomkodóan nőies pózok, vagy a remekül elsajátított affektáló modorosság. A professzornak sikerül úgy kiművelnie őt, hogy Eliza természetes báját veszti el. Szerencsére nem szippantja be teljesen a társadalom nevetséges szabályainak rendszere, nem tudja meghazudtolni önmagát. Eliza energikus és makacs, saját útját akarja járni, minden naivitásával és csökönyösségével egyetemben is jóval inkább életre való figura, mint tanára, Higgins. Önállóbb, érettebb és felnőttebb nála.

 

Petrik
Petrik Andrea. Fotó: Puskel Zsolt – PORT.hu

Szervét Tibor Higginse szórakozott professzor: zakózsebéből mindig kikandikál egy ceruza, és kényszeresen csörgeti a zsebében lapuló pénzérméket. A tudomány számára mindennél előbbre való, így egy hétköznapi embernek legalább olyan furcsa és idegen figurának tűnik, mint Eliza. Sznob, nagyképű, öntelt, és képmutató is, hiszen legalább annyit káromkodik, mint azok, akiket nyelvhasználata miatt mélyen lenéz és megvet. Anyja házában tanúsított viselkedése pedig már-már botrányos. A fonetika atyját a társasági etikett a legkevésbé sem érdekli, fittyet hány a vendégekre, lába azt asztalon, képtelenség vele emberi módon kommunikálni. Kérdés, hogy mindezt miért teszi: látványos lázadásával a középpontba akar kerülni, vagy annyira szórakozott, hogy valóban nem veszi észre magát. Ez a viselkedés azonban intelligenciáját kérdőjelezi meg: a figurával valami mégsem stimmel, az első jelenetekben megismert professzorról nem lehet elhinni, hogy a teázgató társaság közepén két pofára zabálja a konyhából csórt kenyeret és kolbászt. Érzelmi intelligenciában sem jeleskedik, Elizával is úgy viselkedik, mint egy csökönyös és hisztis kölyök, agresszivitása pedig egyre ellenszenvesebbé teszi. Higginsnek nagyon sokáig nem jut eszébe, hogy nem egy szobrot tanít beszélni, hanem egy embert, az pedig végképp nem, hogy ez az ember nőnemű. Az előadásnak voltaképp nincs tétje, mert semmi elgondolkodtató, szomorú vagy megrázó nincs abban, hogy Eliza végül a távozás mellett dönt, és nem a rátarti Higginst választja. Persze elgondolkodhatunk azon, hogy jól jár-e Freddyvel. És azon, hogy jól járt-e azzal, hogy megtanították helyesen beszélni. Máson úgyse nagyon tudunk.

 

Vö. Mikes Éva: Egy poros darab 
Markó Róbert: Polgári 
Zsedényi Balázs: Vegytan, nem kémia 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek