A Budai Várnegyed és Várlejtők fejlesztési koncepciójára készült elképzelés prezentációját a kezdés után néhány perccel érkező notórius késők már csak a folyosóról, bevállalósabbak a padlón ücsörögve élvezhették.
A tervezők (Potzner Ferenc építész-művészettörténész, Varga-Ötvös Béla közgazdász, urbanista, az ÉrtékTérkép vezetője) a Budavári Önkormányzat megbízásából készült tanulmánytervüket mutatták be első ízben a főként szakmabeliekből álló népes gyülekezetnek, melynek soraiban helyi lakos, neves városvédő és a sajtó is képviseltette magát. Eljöttek továbbá mindazok, akik akár elméletben, akár a gyakorlat szintjén az elmúlt húsz, negyven, hatvan évben foglalkoztak a Várral, gondozták, gondolkodtak, írtak, álmodtak róla.
 A Budai Várpalota éjszakai díszkivilágításban |
Az érdeklődés nem véletlen: a sajtóban egyre-másra jelennek meg fejlesztési elképzelések, amelyek mögött már konkrét tervező irodák, csoportok, megbízások sejlenek fel, megkerülve a sokat szidott, sok sebből vérző, mégis a választás lehetőségének illúziójával kecsegtető pályázati rendszer felesleges buktatóit.
Budapest hosszabb-rövidebb távú fejlesztésére nagy ívű koncepciók láttak napvilágot: gázálarcok osztogatása helyett Budapest Zöldváros; kilométerhiányban szenvedő vásárlásfüggőknek a Duna leghosszabb gyaloghídja; a kultúrszomjas, a múzeumok lépcsőin lábukat már eddig is véresre koptató polgároknak múzeumok sora a Felvonulási téren; a Regnum Marianum templom visszaépítése, melynek kegyes hozadéka lehetne a kezdettől fogva hazafias ellenszenvvel kísért ’56-os emlékmű eltörlése a föld színéről (vajon az érdi szoborparkban kapna egy szerény sarkot?).
A konkrét intézkedésekre ezzel szemben a szigorú pragmatizmus jellemző: a főváros építészettel és városfejlesztéssel kapcsolatos tevékenységeinek költségeit komolyan csökkentették, a Főépítészi iroda ügykörét kizárólag a kötelező (törvényben előírt) feladatok ellátására, azaz a Fővárosi Szabályozási Kerettervek (FSZKT) készítésére és felügyeletére korlátozták, megszűnt a Fővárosi Tervtanács és a főépítészi munkakör (az utóbbi helyett a Városépítési Főosztály vezetője látja el a vonatkozó feladatokat). Egyelőre nincs országos főépítész, bár a tavaly meghirdetett pályázatra számosan jelentkeztek, és az Építész Kamara ki is választott hat, általa ajánlott jelöltet – a pályázatot mégis érvénytelennek nyilvánították.
 A Mátyás-templom |
Átszervezték a műemléket eddig gondozó Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt, aminek eredményeképpen a hatósági munkát a regionális kormányhivatalok látják el, megszűnt tehát a központilag irányított hatósági műemlékvédelem. Leállították a viták kereszttüzében álló Szépművészeti Múzeum bővítését, amely négy év óta futó projekt és uniós támogatást élvez – ennek az átcsoportosítását ígérik a döntést drákói szigorral meghozók. Remélhetőleg egy csekély összeget elkülönítenek majd a befuccsolt projekteken több éven át éjjel-nappal dolgozó építészek mentális és pszichés rehabilitációjára – ez már a Nemzeti Színház építése óta esedékes. S bár a Szépművészeti igen alázatosan esedezett kegyelemért, egészen a föld alá bújt, már csak egyetlen törékeny üveg szarvacskáját nyújtogatta, de azt is letörték. Sebaj, lesz helyette Andrássy negyed, öt új múzeummal, nyilván hamarosan, hiszen a források bőven csörgedeznek. A Széchenyi Tervből finanszírozott gyaloghíd-pláza üzleti forgalmát majd ebbe forgatják, és az állami támogatással épülő stadionok közönsége is biztosan szívesen fizet duplán jegyárat egy-egy pofás Van Gogh vagy Frida Kahlo kedvéért.
A komoly hatáskörrel rendelkező, erélyességéről híres Építész Kamara a döntéshozásban úgyszintén fajsúlyos Magyar Építőművész Szövetséggel karöltve nyílt levelek sorával bombázza – építési ügyekkel foglalkozó minisztérium híján – a szakmai sajtót. Tiltakoznak a pályázatok mellőzése miatt, helytelenítik a debreceni stadion kinevezés útján történő terveztetését (pláne a helyi főépítésszel). Nagy bánatában az Építész Kamara felszólította azon tagjait, akik irodájuk zárt ajtaja mögött valamilyen közpénzből történő beruházás tervezésén, előkészítésén munkálkodnak, hogy haladéktalanul csapják falhoz az egeret és jelentkezzenek becsületesen, hogy a projektek kívánta nyilvánosság és szakmai versengés csorbát ne szenvedjen. A kamara előtt azóta sorban állnak a meghasonlott kollégák, a hamut ingyen osztják.
Félreértés ne essék: valóban súlyos jogtalanság történik, és valóban nincs jogi eszköz az építész szakma kezében ennek megakadályozására. Ahogy az is tagadhatatlan, hogy a megszüntetett, átszervezett hatóságok, intézmények működése több ponton kifogásolható, sok esetben teljesen hatástalan volt. (Igaz ez a műemlék-védelem tevékenységének bizonyos pontjaira épp úgy, mint a Fővárosi Tervtanács működésére.) Nem látszik azonban az új intézkedések mögött körvonalazódó konkrét szakmai program, amely az építés-igazgatást a visszaélésekkel szemben hatékonyabbá tehetné.
 Középkori lakóházak a Várban |
S miközben a harcot épp békévé oldja az emlékezés, a budavári önkormányzat megrendelésére csendben megszületett a Budai Vár fejlesztési koncepciója, az egyetlen, már konkrét elképzeléseket is tartalmazó építészeti tanulmányterv Budapest fejlesztésének témakörében. Nem csoda hát, ha sokan voltak kíváncsiak rá, miképp tervezi kifényesíteni becses fővárosunk a mindnyájunk által nemzeti szimbólumnak tekintett koronáját.
Örkény István minden zsenialitása ellenére nagyot tévedett, mikor A Vár mindenkié! című egypercesében vizionálta a kínálkozó lehetőségeket: „Nehéz a választás, amikor az ember úgyszólván minden hiányérzetét, álmát és vágyát kielégíti. „Nyugdíjasok golfpályája”, „Szelíd elefántok”, „Szexuális nyomortól szenvedőknek”, „Mi az atomenergia”, „Homokozó felnőtteknek”, „Cigányzene vagy népizene” – aztán „Bicegőknek”, „Lepkegyűjtőknek”, „Pörsenéses bőrűeknek” – ki győzné felsorolni az összes lehetőségeket?” Egy lehetőségről azonban még ő is megfeledkezhetett, hogy ti. a Vár lehet az is, ami valaha volt: a közhatalmi funkciók Város fölé magasodó szimbolikus épületegyüttese. Márpedig az új, az önkormányzat által megrendelt koncepció ezt javasolja.
A Várnegyed polgári területén négy gócpontot javasol fejlesztésre: a Kapisztrán teret ifjúsági kulturális központtá kívánják fejleszteni, a Táncsics börtön (nemrég még amerikai tulajdonú, és most is lezárt) épületében és az Erdélyi bástya környékén a ’48-as hagyományokat ápoló kultuszhely kialakítását javasolják, a Szentháromság tér meglévő központi szerepét tovább erősítenék az odatelepített közigazgatási funkciókkal. A Szent György tér tervezett kialakítása tükrözi a koncepció legmarkánsabb előfeltevését, itt ugyanis egy, a tanulmányban nemzeti főtérnek nevezett szimbolikus tér együttes kialakítását tervezik. A sok vitát kiváltott, romos Honvéd Főparancsnokság épületében egy két irányba – a polgári negyed és a Szent György tér felé is – kommunikáló ún. Szent György házat kívánnak létesíteni, ahol a Szent György kultusz európai hagyományának bemutatásával a magyarság évszázadokon átívelő európai kapcsolatai kapnának hangsúlyt, párhuzamosan egy leendő Magyarok Háza kialakításával, melynek koncepcióján Csete Örs dolgozik. A tér nem létező térfalának visszaállítására a mostani romterületen a volt Teleki Palota visszaépítését javasolják. A Palota térre néző szárnyának eredetileg volt egy áthajtója a Hunyadi udvar felé, ezt ismét megnyitnák. Az így a térre néző három épületben (Sándor Palota, Teleki Palota, illetve a jelenlegi Nemzeti Galéria „A” épülete) kapna helyet a Miniszterelnökség, a Köztársasági Elnök rezidenciája, illetve az Alkotmánybíróság. Hogy ki hova költözne, arra többféle alternatívát kínál a tanulmány.
 A Budai Várnegyed |
A Kádár-korszakban ide költöztetett intézmények közül csak a Történeti Múzeum maradna a helyén, sőt ezt bővítenék is a mostani nemzeti galéria rovására a palota dunai szárnyában eredetileg található, korhűen rekonstruált helyiségek (például trónterem) sorával, melyekben nemzeti kincseket bemutató kiállítás nyílna. A dunai szárny egyéb, szintén rekonstruált helyiségei, köztük a bálterem és a kápolna részben az állami reprezentációt szolgálnák, részben bérbe adhatóak lennének. A Magyar Nemzeti Galéria ezen elképzelés szerint akár a Felvonulási téren építendő új múzeum-együttesbe is kerülhetne. A koncepció szintén költözésre ítéli az Országos Széchényi Könyvtárat, melynek helyén külső megközelítéssel (Dózsa tér) is rendelkező diplomáciai luxuslakosztályok és rendezvényhelyiségek kiépítését tervezik. Ami a palota háború után valóban sok hibával rekonstruált külső képét illeti, itt mindenben a Hauszmann-féle állapotok helyreállítására törekszenek. Ebbe a kupola bontása és újjáépítése is beletartozik, hiszen azt az eredetinél magasabb kupoladobbal építették vissza, az arányok különbsége fényképen jól látszik.
A finanszírozási kérdések nem megkerülhetőek: végső célként a tanulmány önfinanszírozó projektek létrehozásában gondolkodik. Természetesen a palota kormánypénzből épülne, a polgári negyedben azonban egységes gazdasági működtetés révén ingatlanfejlesztéssel és egyéb bevételekkel lehetne a koncepció gazdasági alapjait megteremteni. A koncepció javaslatot tesz egyes üres telkek (például a Szentháromság téren a jezsuita telek) beépítésére is. A tervezők hangsúlyozottan a Vár történelmi szerepének rehabilitálására törekedtek, amit a tervet bemutató szakember a Buda visszavétele mottóval illusztrált. (A koncepció részletesebb bemutatása itt olvasható.)
 Áttekintő térkép a Budai Várnegyedről |
A hallgatóság, illetve a bemutatót moderáló Schneller István volt budapesti főépítész több aggályt fogalmazott meg az elképzeléssel kapcsolatban. A koncepció ugyan az Élő Vár címet viseli, a kulturális központ funkciójának hatalmi funkcióra változtatása azonban óhatatlanul ezen épületrészek bizonyos elszigetelődését eredményezné. A kiköltöztetendő intézmények sorsa kérdéses, illetve a koncepció erről nem beszél. A fejlesztés várható költségei Schneller megfogalmazása szerint több metró ára közpénzt emésztenek fel, a koncepciónak tehát szakaszolhatónak kellene lennie. A jelenlévő műemlékes szakemberek egyértelműen aggályosnak és hiteltelennek tartották a korhű helyreállításokat, visszaépítéseket, az ablakok korhű változatra történő cseréjét viszont elengedhetetlennek tartják.
Nem derült ki – bár többen rákérdeztek – hogy milyen megbízás áll a munka hátterében, illetve a terv miként kezelendő. Az előzményekhez tartozik egy érvénytelenített pályázat, melyen a jelenleg bemutatott koncepció szerzőjén (Potzner Ferenc, KÖZTI) kívül Zoboki Gábor és csapata indult még, akik szintén dolgoznak egy alapvonalaiban a bemutatottól nem különböző tanulmányterv kimunkálásán (ld. Index – Óriási várfelújítás furcsa pályázattal).
Legesélyesebbnek – és tegyük hozzá legracionálisabbnak – az Ybl bazár és környékének felújítása kínálkozik, amelyen bár sokan és sokat dolgoztak már, most mégis romosan várja, hogy méltó kezekbe kerüljön. Nem véletlen, hogy Tarlós István is ezt említette konkrétumként a közeljövő teendői között – ez lehet az a fejlesztési elem, amit mind a messzire tekintő Duna Stratégia szorgalmazói, mind a találkozási pontokat áhító városi lézengők, de még a kulturális örökség iránt elkötelezett lokálpatrióták is hangos tapssal üdvözölnének.
A Duna ölelő lágy hullámai még minden bizonnyal sok, az eddiginél is merészebb elképzelést fognak partra vetni. Sokuk zátonyra fut majd, néhány pedig talán lehorgonyoz majd Budapest folyami kikötőiben. Mi pedig, egyszerű városlakók, unokáink és dédunokáink kezecskéjét szorongatva drukkolunk majd nekik az addigra már pazarul rendbe hozott és felhasználóbaráttá szelídített rakpartokról, sőt akár kortyolhatunk is az egészségükre a karnyújtásnyira magát kínáló, kristálytiszta folyóból. Csak addig a nagy halak valahogy meg ne egyék a kishalakat, legyen inkább övék a lekvár!