Az egyik sarokban ott van Alice; feltupírozott, kiszőkített hajjal, szájában százas cigarettával menedzseli bokszoló fiát, Micky-t. Mellette Dicky, az edző és báty pörög folyton, aki egyszer – valószínűleg véletlen szerencsének köszönhetően – földre küldte a sztárbokszoló Sugar Ray Leonardot, majd elveszett saját mítoszában és a crack okozta bódulatban. A háttérben pedig a hétfejű sárkányként együtt mozgó, bólogató és gonoszkodó leánytestvér-koszorú nyújt állandó közönséget. A higgadt, kissé elnyomott, de racionálisan gondolkodó apa, a szabadidejében edzőként fellépő rendőrtiszt (az önmagát alakító Mickey O’Keefe), és az újdonsült, önfejű barátnő, Charlene állnak a szorító másik végében. Középen Micky Ward, a kisvárosi útépítőmunkás és váltósúlyú ökölvívó küzd két oldalról támadó népes kis családjával, akik persze mind a javát akarják. Akárhogy is, Wardból mégiscsak világbajnok lesz, David O. Russell filmje pedig családi perpatvarok mentén vezeti végig nézőjét az áhított címmérkőzésig.
A harcos érdekes dramaturgiával él, cselekményének középpontjában látszólag Micky áll, történetét azonban mégiscsak bátyja, Dicky irányítja. Ő visz izgalmakat és némi humort a moziba, neki vannak mélyebben átélhető pillanatai, és tulajdonképpen mindaz, ami Mickyvel történik e filmben – hogy öntudatára ébred, és kiáll magáért anyja és bátyja előtt, hogy bizonyít magának és végül mégiscsak együtt készülnek a nagy meccsre – inkább Dickynek köszönhető, aztán Charlene-nek, és csak legvégül saját magának. Nemcsak a sokkal színesebb karakter, vagy Christian Bale Mark Wahlbergnél határozottan meggyőzőbb alakítása miatt, hanem mert e történetben a fizikailag erős, technikailag ügyes és egyre sikeresebb, de kissé tesze-tosza és nem túl fifikás fivér mögött egy szenvedélybeteg, megbízhatatlan, de kreatív és szemfüles báty áll. Az igazi harcos pedig a két testvér összehangolódásából jön végül létre.
 Christian Bale és Mark Wahlberg |
Nem is annyira a bokszról szól mindez, hanem inkább arról a testi-lelki apparátusról, amely egy ökölvívó mögött áll, edzőstül, menedzserestül, családostul, barátnőstül. Az ön- és csapatépítő tréning mellett csupán három bokszmeccs szolgálja a sport izgalmait, mintegy három csomópontra tagolva az eseményeket, már-már szimbolikusan sűrítve a belharcok adott álláspontjait. Az alkotók Ward életének csak egy szakaszát mutatják be, karrierjének egyik legfontosabb és végül záró állomása, az Arturo Gattival vívott hármas küzdelem már nem része, mint ahogy Micky és Dicky előtörténetét is inkább utalásokból ismerjük meg, ám érdemes megjegyezni, hogy egy-egy apróbb jelenettel, tekintettel vagy félmondattal képesek be nem mutatott mellékszálakat láthatóvá tenni (ez esetben is mintha Bale vinné inkább a prímet).
Valós események inspirálták A harcost, Dicky Eklund drogfüggőségéről még dokumentumfilmet is forgatott az HBO (High on Crack Street: Lost Lives in Lowell címmel), így hát indokoltan kézből felvett, a dokumentarizmus esetlegességét érzékeltető snittekre épül a képi világ nagy része, s belesimul ebbe a meccseket közvetítő felvételek minősége is. Ennek ellenére számos beállítás jól megtervezett mozgásból áll, egyetlen képe sem véletlenül elcsípett. A hétköznapi egyszerűség mögött megbúvó profizmus nemcsak a film stílusára, hanem meséjére is jellemző. A kisvárosi munkásból kemény edzéssel, kudarcokkal, de mégiscsak bajnok lesz. Világuk ellenben nem vált gazdagságtól csillogó eleganciára, ugyanazok a nem túl szép, nem túl vagyonos, és nem túl tökéletes kisvárosi emberek maradnak, akik eddig voltak (Micky és Dicky máig Lowell-ben élnek): nem válnak hősökké.
 Mark Wahlberg és Amy Adams. A képek forrása: PORT.hu |
Ezért lehet mindez egy életszerű és példaértékű karriertörténet a legkisebb fiúról, aki elment szerencsét próbálni, kitartó és kemény munkájának köszönhetően, és mert magával vitte a tágabb értelemben vett családját, győzött is. A film számos Oscarra jelölt csapata teljes pontossággal és precizitással vitte mindezt vászonra. Nincs mellébeszélés, nincsenek hézagok benne, minden egyenletes színvonalon halad előre; igaz, többnyire a kiemelkedő pillanatok is elmaradnak (talán egyetlen meccset kivéve, melyet Dicky a börtönben, telefonon kénytelen végighallgatni, Micky pedig a tőle tanult furmányos technikával győz). Ha valamiért emlékezetes film lesz A harcos, az leginkább az Oscarra jelölt színészcsapat munkájának köszönhető: Christian Bale mellett az anyát játszó Melissa Leo és a barátnőt alakító Amy Adams valóban kiemelkedő teljesítményt nyújtanak.