Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

NAGYURAK KINCSEI

Esterházy-gyűjtemény; Romanov-gyűjtemény / Pinacothèque de Paris
2011. febr. 12.
A Szépművészeti Múzeum Esterházy- és az Ermitázs Romanov-gyűjteménye avatott új múzeumot a francia fővárosban. VERESS GYÖNGYI ÍRÁSA.

Pina
Pinacothèque de Paris

Új múzeum született Párizsban január 25-én: a Pinacothèque kapott egy nagytestvért a szomszéd utcában. A 2003 óta létező, teljesen magánkézben lévő, Madelaine-templom mögötti kiállítóhely egy új épület 3000 négyzetméterével gazdagodott. Az új múzeum pedig szó szerint értendő, hiszen a közönség által eddig többnyire sosem látott képek leltek otthonra benne. Ilyenre nem volt példa 1977 óta, amikor is a Galliera palotát a divat múzeumává alakították. Az utóbbi évtizedekben létesült párizsi múzeumok, mint például a turisták kegyhelye, a Musée d’Orsay, vagy a teljesen friss etnológiai múzeum, a Quai Branly, az Eiffel-torony közelében, mind különböző elődöktől örökölték kiállított anyagukat, a rue Vignon Pinacothèque-e viszont többnyire ázsiai magánszemélyek, alapítványok vagy éppen felújítás alatt lévő európai partnermúzeumok gazdag gyűjteményével mutatkozik be a közönségnek.

A kölcsönképekből összeállt képtár kicsit mindig módosul majd: egy-egy képet évekre, másokat hónapokra adtak kölcsön. A későbbiekben lesz például Picasso is, most őt helyhiány, illetve a művész ún. túlreprezentáltsága miatt kihagyták a válogatásból, amelyben így is csupa nagy nevek munkái sorakoznak. Amolyan hosszú távú, ingyenes képmegőrzőként működik az intézmény, ahol – az igazgató, Marc Restellini nyilatkozata szerint – a képek biztosítása és megfelelő tárolása a Pinacothèque felelőssége, ám pénzbeli ellenszolgáltatásban egyik műtárgytulajdonos sem részesül, amiért a köz elé tárja kincseit. Erre nincs is szükségük a gyűjtőknek, mert mint Restellini fogalmazott, „inkább kényelmes nekik, és hálásak érte, hiszen szeretik másokkal megosztani a szenvedélyüket”. Mindez nagyon jól hangzik, de nehéz lenne a múzeum nyomába lépni, hiszen a sajátos működési mód komoly kapcsolatrendszert, infrastruktúrát és anyagi befektetést feltételez.

Greuze
Jean-Baptiste Greuze: A kalapos ifjú portréja – az Ermitázs Romanov-gyűjteményéből

Mindez csak az egyik része az új Pinacothèque-nek, a hatalmas tér másik fele az időszaki kiállításoké, amelyben elsőként két gyönyörű kollekció díszvendégeskedik: orosz cárok és magyar nagyurak kincsei utaztak a nagyérdeműhöz Párizsba. Az Egy múzeum születése témakörben kapott meghívást a két fontos, utóbb egy-egy nagy múzeum, az Ermitázs és a Szépművészeti alapjául szolgáló műgyűjtemény. A Romanov-kollekció két és fél évszázad cári gyűjteményét foglalja magába, olyan remekekkel, mint két Rembrandt-, Chardin- vagy két csodás Gabriel Metsu-kép (a méltatlanul elfeledett Vermeer-kortárs holland mester). Mellette az Esterházy-gyűjtemény méltó vendég, bár az oroszhoz képest kisebb méretűnek tűnik, ezért a sajtóban automatikusan jelentéktelenebbnek tünteti fel néhány cikk. Pedig Restellini kiemeli, hogy míg az oroszok két Rembrandtot vásároltak anno, a magyar arisztokrata család két Raffaellót szerzett be, s míg olasz és németalföldi mesterekben az utóbbiak erősebbek, a cárok választása a korabeli franciás ízlést példázza jobban, s kitűnően kiegészítik egymást.

Az esemény körül egyébként hatalmas az érdeklődés, már a megnyitón hosszú sor kígyózott az épület előtt. Ráadásul a Pinacothèque gyakran támadott marketingstratégiájának köszönhetően a Romanov- és az Esterházy-gyűjtemény ittlétéről nem lehet nem tudomást venni – az Esterházy Madonna és A kalapos ifjú portréja köszön az emberre buszról, metróból. Ez a két plakát kampányol a látogatókért: az orosz kollekcióból azért a gyönyörű ecsetkezelésű portré a zászlóhordozó, mert a Jean-Baptiste Greuze-kép 1772  óta most tért először vissza Párizsba, ahonnan Nagy Katalin cárnő olyan tanácsadónak köszönhetően vásárolta meg a híres Crozat család kollekciójának darabjaként, mint Denis Diderot; a Le Figaro újságírója által Budapest Giocondájának titulált reneszánsz kép pedig teljesen egyértelmű választásnak tűnő, szépséges „húzókép”. A Szépművészeti legnagyobb kincseként vagy a magyar főváros emblémájaként is emlegetett műről áradozik a sajtó, azt írják, már csak a két Raffaello-festményért is érdemes jegyet váltani az Esterházy-gyűjteményre (a másik az Egy ifjú képmása). Az idősebb Pieter Brueghel tájképét, Cranach Krisztus siratását és Frans Hals portréját is kiemelik, szeretik, a Connaissance des Arts nevű művészeti magazin e gyűjteménynek szentelt különkiadása pedig saját kedvencéül a címlapra Bernardo Strozzi Angyali üdvözletét választotta.

Az igazgató az interjúk során lelkesen emlegeti II. Esterházy Miklós herceget, akinek a történelem során politikailag csekélyebb, műgyűjtőként és kultúremberként viszont annál fontosabb szerep jutott. Művészetőrültnek nevezi a Haydnt 1795-ben az újraalapított udvari zenekar vezetőjévé kinevező herceget, és hangsúlyozza, hogy ő volt az első olyan gyűjtő, akinek a neve „hozzáragadt” egy kép nevéhez: Raffaello festményét a művészettörténészek Esterházy Madonnára keresztelték át.

A gyűjtemények válogatási és elrendezési szempontja egyébként eltérő. Az Ermitázsból a nagyjából  250 év alatt összegyűjtott kincsekből a legtipikusabbakat választották ki, amelyek az egymást követő cárok, cárnők ízléséről kívánnak tanúskodni. A cél az volt, hogy az eredeti, vegyített elrendezést is megőrizzék, így pusztán esztétikai elvek szerint kerülhetett egymás mellé egy-egy Poussin- vagy Veronese-kép. Sok portré – köztük Rubens, Velázquez és Rembrandt – illetve tájkép került az orosz válogatásba. Összesítve egy barokkban, rokokóban, romantikában erősebb kollekciót szemlélhetünk meg a magyar gyűjteményhez képest. Az Esterházyaknál viszont a reneszánsz  és a németalföldiek vannak túlsúlyban, és koherensebb az elrendezési elv: iskolák szerint vannak csoportosítva a művek. A választás  itt valószínűleg a legfontosabb képekre, a kollekció velejére eshetett.

Raff
Raffaello Santi: Esterházy Madonna – a Szépművészeti Múzeum Esterházy-gyűjteményéből

A két kiállításról nagyon gazdag, tömény élménnyel távozik a látogató, s kicsit meg is zavarodik talán. A nagy tér a sok kincshez képest szűkül, szinte kivétel nélkül ácsorgásra sarkall a sok remekmű, kevés a szusszanásnyi idő. A Szépművészeti krémje illetve az Ermitázsban felhalmozott három millió műtárgy közül a számban elenyésző, de értékes, francia kötődésű vagy ízlésről tanúskodó ötven-ötven kölcsönzött kép még befogadható lenne, de a  Pinacothèque állandó tárlatának sajátosan vegyített rendszere, ahol a középkori szobor, egy Magritte-, Ghirlandaio-, Modigliani-, Van Dyck- vagy Renoir-kép ugyanarról a falról néz le ránk, szédülést eredményezhet. Pedig az újítás kapcsán a képek szabad mozgását és egymással való kommunikációját hangsúlyozták, na meg ennek a praktikus oldalát, hogy nem kell kilométereket gyalogolni, ahogy például a Louvre-ban, a századok között. A szokatlan, intenzív túra kiszámíthatatlan változatossága azonban inkább zavarja, mint inspirálja a befogadást.

Kellemes meglepetés, hogy a múzeumshopban a két gyűjtemény tiszteletére magyar és orosz témájú könyveket árusítanak. Ami minket illet, az oroszokénál valamivel szerényebb felhozatallal: Márai, Kosztolányi, Molnár Ferenc könyvei mellett néhány más irodalmi-, történelmi- és népművészeti könyvvel valamint Budapest-albumokkal vagyunk jelen.

 

A kiállítások 2011. május 29-ig tekinthetők meg.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek