Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

SÉTÁLUNK, SÉTÁLUNK

Promenade Project Budapest / KOGART
2011. febr. 7.
A promenádnak ebben az esetben két jelentése van, mert nem csak a látogató sétálgat a kiállításban, de maga a kiállítás is Európában, megmutatva a többieknek a mások életét. IBOS ÉVA ÍRÁSA.

Szabó Ábel
Szabó Ábel: Varga Péter szobrászművész

Mert a KOGART legújabb tárlatán a hangsúly a kis dolgokon van, a „mikro-narratíván, a nüanszokkal teli kis realitásokon” – olvashatjuk a kiállításhoz kapcsolódó, szokásos kogartos újságban. A budapesti válogatás csak az egyik állomása a Hegyi Lóránd által megtervezett nemzetközi projektnek, amely hólabdaként gurul végig Európa néhány, kisebb-nagyobb városán. A szándék szerint egyfajta párbeszéd, vita, de legalább is a találkozás lehetősége teremtődik meg azok között a képzőművészeti megnyilvánulások között, amelyek „a nagy, összegző művészeti áramlatok helyett a hétköznapi mikro-szituációkon, individuális gondolatokon és kérdésfelvetéseken keresztül reflektálnak egyre súlyosbodó globális és lokális problémáinkra”.

A téma már egy ideje az utcán hever, hiszen az utóbbi évek kiállításain egyre nagyobb teret foglal el a különböző szub-, mikro- és individuál-kultúrák leképezése, ami a gyeses lét dokumentálásától a nagymama vasárnapi húsleveséig terjed. Itthon számos példát láttunk már erre – például a KOGART évi rendszerességű Friss-kiállításain (a Friss2010-ről szóló kritikánk itt olvasható) -, és körülbelül tudjuk, kik azok az alkotók, akik a témára bízvást meghívhatók. A külföldi művészek esetében elfogadjuk a kurátori döntést, mivel nem ismerjük őket. (Sajnos a címtáblákról lemaradt a náció feltüntetése, így olykor még a hovatartozás is titok marad, mert például Erik Binder nevéből egyáltalán nem következik, hogy az alkotó szlovák, de a szarajevói születésű Danica Dakić sem a hangzással összefüggésbe hozható régióban, hanem Düsseldorfban él).

Danica Dakić
Danica Dakić: La grande galerie 2.

A vándortárlat anyaga persze nem dagad a végtelenségig, mert a különböző országok résztvevőit „szétszórják” a következő városok között, így alakul ki a – Budapesten is megtapasztalt – mindenkori honi művészek túlsúlyára helyezett arány. Pesten tizenegy hazai és tizenkét külföldi alkotó anyagából állt össze a kiállítás, de nem az egy alkotó/egy alkotás elv alapján, hanem mindahányukat komplett műcsoporttal reprezentálva. Praktikus szempontok szerint szinte mindenki könnyen mozgatható-utaztatható sorozatot adott be, s bár így összefüggő, egységes kollekciókat látunk, a vendégek pályájáról csak impressziókat kapunk.

A tematika tehát adott: minden, ami mikro. Fiatalok lévén többségben, ez többnyire az önazonosság és a kapcsolatok/kapcsolódások problematikája felé mutat, benne a tradíciókhoz való viszony vizsgálatával. Ennek eredményeképp többnyire melankolikus képek születnek, esetleg szorongásosak, nosztalgikusak és introvertáltak.

Ezt a hatást a külföldi alkotók sem ellensúlyozzák, de nem is erősítik kvalitásban, az viszont feltűnik, hogy erősebben vonzódnak a szerialitáshoz, mint a mieink, többen is egy témát körbejáró vázlatlapok sokaságát adták a tárlathoz. A sorozatszerűség minden típusára – a Warhol-féle kiábrándult-futószalagos metóduson kívül – találunk példát, így a film-, a story-board- és a képregény ihletésűekre, jobbára érzelmes és/vagy lírai attitűddel, amely alól az eroto-szatirikus szemléletű Barthélémy Toguo Keresztelő című sorozata az egyedüli (üdítő) kivétel.

Adorján
Adorján Attila: Felkészülés egy városra (A képek forrása: KOGART Galéria)

Más szempontból ugyan, de Danica Dakić  La grande galerie című olajképei is kilógnak a sorból, egyszerűen azért, mert az ő művein nyoma sincs a beszűkült mikro-világlátásnak, ellenben nagyon is a társadalmi problémák iránti érzékenységnek. Cigányszereplőkkel megszemélyesített klasszikus festményjelenetei csipetnyit idézik (egyrészt) Jarman Caravaggio filmjének vulgáris emelkedettségét, (másrészt) Kusturica empátiáját.

A magyar alkotók is a határesetekkel erősítik a mezőnyt, Szabó Ábel metafizikai ürességű pesti utcaképekkel, Moizer Zsuzsa nem csak privát, de össznépi szorongásosságot érzékeltető nagyvonalú grafitrajzokkal, Blahó Borbála borotvaélen járó, pszeudo-dilettáns faintarziákkal és Rizmayer Péter természettel szó szerint együtt lélegző „tájdokumentációs” videóval.

Ezek, vagyis a világra nyitottabb művek kifejezetten használnak a tárlatnak, mert olybá tűnik, a kizárólag önboncolgató művek halmaza nem túlzottan érdekfeszítő. A koncepció szerény tanulsága viszont épp ebből származik: ha csak az individualitás felől nézzük, a mások élete pont olyan, mint mindenkié.

 A kiállítás 2011. február 27-ig tekinthető meg.

 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek