A szót, amely Freud 1919-ben publikált tanulmányának címe is, Erős Ferenc „kísértetiesnek” fordította. Szótári jelentése kietlen, borzongató, de a tanulmányt – amelynek középpontjában E.T.A. Hoffmann Homokember című írásának elemzése áll – olvasva egyetérthetünk Erőssel: a szó tágabb jelentésű. Freud etimológiai fejtegetéssel kezdi munkáját. A szó nyilvánvalóan a heimisch (otthonos, bizalmas, ismerős) szó ellentételezése, s „az a következtetés sem állhat távol tőlünk, hogy az unheimlich éppen azért ijesztő, mert nem ismerős és nem otthonos”.
E tanulmány egy kulcs, amely olajozottan jár Darren Aronofsky filmjében. Freud kifejti, hogy a képzelet és a valóság közti ingadozás – mi sem jellemzőbb Hoffmannra –, az idegenség érzékelése váltja ki a félelmet, a félelem iránti különös vágyakozást. A számos romantikus alkotásban megjelenő Doppelgänger figurája a révész, aki képzelet és valóság közt szállítja a hősöket. A Doppelgänger, vagyis alakmás, hasonmás témájáról Otto Rank értekezett Freud előtt hosszabban, összefoglalva a figura kialakulásának történetét. A primitív társadalmakban, írja Rank, a hasonmás egy árnyék, amely mind élő, mind halott személyek árnyéka lehet. A modern civilizációkban ez az árnyék a halál előjelévé alakul át. Freud a következőket fogalmazza meg, Rankból kiindulva: „Az egyik személy birtokában van a másik tudásának, érzéseinek és átélésének, azonosul a másik személlyel, olyannyira, hogy bizonytalanná válik, hogy melyik az ő igazi énje, én-kettőzés, én-hasadás és én-csere, és végül ugyanazon helyzetek állandó visszatérése történik”. Ha van zene, amelyben a figura megjelenik, akkor az – az evidens Hoffmann meséit nem számítva – a Hattyúk tava Csajkovszkijtól: ez az ízig-vérig romantikus mese. A szelíd fehér hattyú kilátástalan szerelméről, arról, hogy a fekete hattyú képében megjelenő álnokság hogyan győzi le nemcsak a szerelem táplálta reményt, hanem a tiszta hattyú személyiségét is.
 Natalie Portman és Vincent Cassel |
Darren Aronofsky arról kívánja meggyőzni interjúiban a nézőket, hogy filmjét kifejezetten Natalie Portmannak találta ki. Inspirációjának legfontosabb forrása mindenesetre a Freud-tanulmány lehetett. A hasonmáshoz kötődnek „a sorsformálás azon elmaradt lehetőségei, amelyeket fantáziában még tovább viszünk, valamint minden olyan én-törekvés, amely a külső körülmények következtében nem tudott érvényre jutni, továbbá minden elnyomott akarati döntés, amely a szabad akarat illúzióját kelti bennünk” – írja Freud.
A Fekete hattyú protagonistája, Nina, az anyja zsarnoki hatalmát nyögi. Anyja nem engedi felnőni, babusgatja, dédelgeti. Nina szobája rózsaszín, mackókkal alszik, vélhetően még a kamaszkori kitörési kísérleteit is olyan gyorsan lenyírta anyja – Barbara Hershey nagyszerűen adja a kemény, kérlelhetetlen anyát -, mint a piruettet akadályozó lábkörmeit. Nina szinte képtelen az önálló döntésre. A Freud miatt és óta közhelyesnek számító motívumokkal jellemzett szereplők átsatírozott esettanulmányokból sejlenek fel: az anya is a Hattyúhercegnő szerepére készült, de elbukott, álmait lánya valósítja meg. A lány szexuálisan is frusztrált, nem tudja, mihez kezdjen nemi késztetéseivel, táncmestere, Thomas folyamatosan provokálja és ingerli, hogy kihozza belőle a fekete hattyút, vagyis a rossz oldalt. (Vincent Cassel olyan a szerepben, mint egy kiégett bájgúnár. Merev arca kissé irritáló, különösen a rendkívüli összpontosítással játszó többi színész mellett.) A filmrendezést Jancsótól tanuló Aronofsky nem egy jelenete expresszionista, de a kortárs japán horrorfilmek sokkoló erejű közelijeinek hatása is kimutatható lenne egy-egy epizódban.
 Natalie Portman |
Freud kifejti: a hasonmással kapcsolatos elképzelések „a határtalan önszeretet, a primér nárcizmus talaján alakultak ki, amely a gyermek és a primitív ember lelki életét uralja. Ám e fejlődési szakasz befejeztével megváltozik a hasonmás előjele: a továbbélés bizonyosságából a halál kísérteties, élő hírnökévé válik”. Minél közelebb kerül Nina a szerep tökéletes megformáláshoz, minél erősebben uralkodik lelkén a fekete hattyú, annál többször jelenik meg a hasonmása, utcán, vasúti hídon áthaladva, az öltözői folyosókon. Ninát egy ellenérdekű balerina vezeti át a sötét oldalra: a révésze – képzelet és valóság között – a szépszemű, csintalan Lily. Lily átváltozásai riválisból hasonmássá a film legkísértetiesebb pillanatai: minden ilyen pillanatban tulajdonképpen Nina veszíti el az énjét. E pillanatok táplálják ugrásra készen várakozó démonait.
A Lilyt alakító Mila Kunis az ukrajnai Csernovicban született (a hely Paul Celan, Joseph Roth miatt lehet ismerős), zsidó családban. Natalie Portman Jeruzsálemben. Jancsó hálás tanítványának apja ortodox rabbi. A Fekete hattyú egy lehetséges értelmezése a zsidó identitás sajátos toposzához köthető. Az alkalmazkodni nem, vagy csak alig tudó, a saját világának szertartásaihoz ragaszkodó, gyanakvó, magához közel senkit sem engedő hős nem egy amerikai zsidó írónál (Philip Roth, Malamud, Singer, Woody Allen) megjelenik. E hősök háttörténetében nem egyszer felsejlik a jiddise máme, a szeretetével mindent megfojtó anya.
 A képek forrása: PORT.hu |
Freud mint cseh zsidó, szintúgy ismerhette ezt az elfojtásokkal terhelt életet élő hős-típust. A Kísérteties című tanulmány is tulajdonképpen áldozat e hőstípus oltárán. A kitörés vágyához kapcsolódó félelmek, illetve a vágy a félelmek után, tipikusan e hősökre jellemzőek. Nina alakjában a közép-európai zsidók félelmei is megtestesülnek.
A film kényszeredetten, kényszeresen pszichologizál: a képek direktségét – minden lelki jelenség meg van mutatva, le van képezve – az expresszionista vagy a japán filmesektől ellesett technikai fogásokkal ellensúlyozza a rendező. Az expresszionista beállítások – éles fények, villogó közelik; hatalmas, kúszó árnyak – csak erősítik a benyomást: bár a film New Yorkban játszódik, valójában egy minden ízében bécsi (és ezért is oly fülledt) filmmel van dolgunk.
Ahhoz a jelenethez, melyben Nina egy fekete tollat húz ki a hátából, Aronofsky Egon Schiele egyik képét használta fel. Az mégsem állítható, hogy szecessziós mű lenne a Fekete hattyú – még ha a dekoratív plakátja ezt is sugallja. A Fekete hattyú a romantika filmje. Csajkovszkij zenéjét pedig mintha rászabták volna.