HARAGBAN A VILÁGGAL

Jónás Zsuzsa: Visszavonhatatlan / Közép-Európa Táncszínház
2011.02.01.

Amikor egy nagyszerű táncos koreografálásra adja a fejét, az emberben vegyes érzések kavarognak: vajon lesz-e olyan jó alkotóként is, mint előadóként? MEGYERI LÉNA KRITIKÁJA.

Jónás Zsuzsa táncosként számos helyen bizonyította tehetségét és tudását, első egészestés darabját „Shakespeare miatt, Lear okán” koreografálta a Közép-Európa Táncszínháznak. Nem először nyúl Shakespeare-hez a színház: a tavalyi évadban volt már egy Vihar-bemutatójuk egy alkotócsoport munkájaként, amelynek egyik társkoreográfusa éppen Jónás Zsuzsa volt. Első egészestés koreográfiájához ismét a drámaírótól választott alapanyagot, konzultánsként és asszisztensként pedig Gergye Krisztiánt és a Duda Éva Társulatból ismert Mikó Béla Dávidot hívta segítségül. 

Hargitai Mariann és Mádi László
Hargitai Mariann és Mádi László
Fölösleges azonban a Lear-történetet kutatni, vagy megpróbálni beazonosítani a szereplőket a koreográfiában. Ha nagyon igyekszünk, Mádi Lászlóban (aki egyébként a zenei szerkesztésért is felelős) esetleg felismerhetjük a támadások kereszttüzében álló Leart, Hargitai Mariannban pedig az apját védelmezni próbáló Cordeliát. Az alkalmi társításokba, hármasokba ki-ki beleláthatja a dráma számos konfliktusának valamelyikét. Ez rendjén is van így, hiszen egy kortárstánc-előadástól nem vár az ember konkrét történetmesélést, inkább csak jelzések, hangulatok közvetítését. 

Kezdetben valóban át is érezhetjük a dráma baljós, nyomasztó légkörét: félhomályban, apró neszekre kúsznak-rezzennek egyszerre, fegyelmezett pontossággal a táncosok barnás jelmezükben. A színpad mélyén elhelyezkedő kavicsrengeteg nemcsak díszletelem, hanem hangulatfestőnek is kiváló: a rajta csúszkáló táncos lába alatt a tenger morajlását idézi. Szinte a ködös Albionban érezhetjük magunkat (szcenika, fény: Fogarasi Zoltán). Egy férfi próbálja megkísérteni az összes nőt; a férfiak felváltva támadják hátba egymást; lányok vesznek össze, vagy vesznek körül egy központi férfialakot – és mindeközben a természet vészjósló hangjait halljuk a háttérből. Aztán valahogy mégsem bontakozik ki ez a hangulat, mert az alkotó nem hagyja, hogy kibontakozzon. Az első tíz perc átgondoltsága és felépítettsége után mintha elvesztené a kontrollt, és egy egészen másik darabot kezdene koreografálni.

Jelenetkép
Jelenetkép
A lassú és feszültséggel teli kezdés után az egész estére a töredezettség és zaklatottság jellemző: már éppen elmerülnénk egy plasztikusan, ötletesen megkomponált duettben, amikor hirtelen agresszív elektronikus zene harsan fel, a táncosok pedig nagy erőbedobással kezdik lökdösni és lerohanni egymást. Majd ismét csend lesz, és hosszan nem történik semmi, csak gyanakvó pillantások szikráznak a levegőben, vagy egy férfi zihál kétségbeesetten. Egy idő után egyre jobban elveszünk a zavaros viszonyokban, nem tudjuk és nem is akarjuk követni az értelmetlen hangulatváltásokat. 

Kiben bízhatunk, és kiben nem? Mit tehetünk, ha azok árulnak el, akiket a legjobban szeretünk? Hogyan élhetünk utána tovább, hogyan őrizhetjük meg a méltóságunkat? Shakespeare tragédiája súlyos kérdésekre keresi a választ. Hogy a koreográfust valójában mi érdekelte Lear király történetében, mit akart vele elmondani, nem derül ki, így az inkább ürüggyé, mint okká válik. Azt látjuk, hogy mindenki szenved, és mindenki dühös a másikra, de hogy miért, arra nem derül fény. Mire megpróbálnánk összerakni a töredékeket, már vége is az alig ötven percnek: egyetlen leány marad lehajtott fejjel ülve a szétdúlt kavicstenger közepén.

Jelenetkép. Fotók: Puskel Zsolt. A képek forrása: PORT.hu
Fotó: Puskel Zsolt - PORT.hu
Jónás Zsuzsa koreográfusként sajnos csak egy kis részét hasznosítja annak a sokrétű és magas színvonalú tudásnak, amivel táncosként rendelkezik. Egy-két duett és kombináció igazán izgalmas, dinamikus, de ez a ritkább eset: a koreográfia jobbára közhelyektől terhes, és épp annyira nélkülözi az egységet, mint az egész koncepció. Időnként diszkótánc-formulákat vet be, és sokszor él a mostanában divatos, jól bevált akrobatikus és harcművészeti elemekkel a látványosság kedvéért. A hangulatfokozás többnyire kimerül egymás ütlegelésében, illetve az egyre sűrűsödő kiáltásokban. A táncosok gyakran és dühödten vetik magukat egymásra és a kavicsszőnyegre.

A hét táncos (Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Molnár Zita, Palcsó Nóra, Dobi András, Katonka Zoltán és Mádi László) nagy erőket mozgósít, energiájuk betölti a Bethlen Kortárs Táncműhely apró színpadát, az este végén mégis inkább egy másik Shakespeare-dráma címe jár az eszünkben: Sok hűhó semmiért.
 
Szerző: Megyeri Léna
Cím:  Visszavonhatatlan
Koreográfus:  Jónás Zsuzsa
Konzultáns:  Gergye Krisztián
Tánckarvezető:  Fodor Katalin
Zenei szerkesztő:  Mádi László
Fény, szcenika:  Fogarasi Zoltán
Előadók:  Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Molnár Zita, Palcsó Nóra, Dobi András, Katonka Zoltán, Mádi László
Megítélt támogatás: 1 500 000 Ft
Támogató: Táncművészeti Kollégium
Az előadás bemutatására (2010)

Kiemelt ajánlónk

Szeptember 19-ig az Átrium Film-Színház átalakul az Őrült Nők Ketrecévé. Ugye megnézitek ti is? Kritikánk itt olvasható.

Tovább a cikkhez
Port.hu