Kéri Gáspár kiállításához mindössze egyetlen, sorvezetőként alkalmazható mondatot kapcsol a meghívó: „Fotó Fáni tanácsolja, exponáljon helyesen.” Az OFOTÉRT hetvenes évekből származó szlogenje, és a fölötte álló „Vásároljon készruhát” neonreklám, azonnal a hatvanas-hetvenes évek gulyásszagú világába röpíti a látogatót. A fotósorozat ugyanakkor nem a kort dokumentáló képanyag, hanem tisztelgés a legendás Pajtás fényképezőgép előtt. Kéri képei, a látszat ellenére, nem a hatvanas években, hanem napjainkban készültek, és archaikusságukat az exponáló masinának, na meg a művész múltba tekintő látásmódjának köszönhetik. A nosztalgia tehát nem a témának, hanem az eszköznek, „mindenki Pajtásának” szól.
 Részlet a kiállításból |
Kéri Gáspár korábbi fotóin is lépten nyomon felbukkan a régi technikák iránti érdeklődés és tisztelet. Camera obscurával készült képei vagy cianotípiái nemcsak eszközhasználatukban idéznek meg fotótörténeti technikákat és kísérleteket, hanem témájukkal is kalapot emelnek a régi korok előtt. A képek ugyanakkor nem egyszerűen megidézik, hanem a jelennel állítják kontrasztba a letűnt korokat. Megjelenik például a hőskori fotóműtermek kötelező drapériája, miközben a háttér graffity-je replikázik vele. A most kiállított Pajtás-sorozat is ebbe a vonalba illeszkedik. Az idézet tárgya a gép, a fotó témája ezzel folytat párbeszédet, egyszerre tekintve a múltra és a jelenre.
A kiállítás ismertetője mindössze a Pajtás gép paramétereiről tájékoztat meglehetős tárgyilagossággal. Megtudjuk, hogy a közkedvelt masinával nagyobb rekesznyílásról és három méternél közelebb fekvő tárgyak élességéről nem is álmodhatott a felhasználó. Viszont teljes mértékben magyar konstrukció volt, bárki számára megvásárolható, és disznóbőr tokot is applikálhatott rá a tulajdonosa. Az egyszerű, ám helyes kis szerkezet a nép gépe volt, bárhova könnyen magával vihette az emlékképekre vágyó használó, és kényelmesen kattintgathatott vele, szám szerint tizenkettőt tekercsenként.
A Pajtás persze nem Leica. A képnek mindössze a közepe éles (jó esetben), a rollfilm továbbítása nem egzakt, így néha egymásra csúszhat két kép, a fotó fényt kaphat, meg úgy általában minden egy kicsit homályos. Viszont épp ebből a tulajdonságából fakad a mai szem számára izgalmas, misztikus, múltidéző képalkotási képessége, amit Kéri is kihasznál. A régebben hibának számító életlenséget (a mai fotós trendnek megfelelően), a művészet szolgálatába állítja. Kéri három részes tájképsorozata például semmitmondó lenne, ha nem borítaná be a Pajtás sfumatója. Az életlen, szürkeségbe vesző képszélek baljós múltbéli időket lopnak a látványba, a hibák pedig líraiságot csempésznek a tájfotókba.
A képek bármikor készülhettek volna, a kukoricást vagy a bokrot villanypóznával a hatvanas évektől máig bármikor lencsevégre kaphatta egy arra járó Pajtás. A tájképeknél ez természetes, a pályaudvarról készült sorozat esetében azonban már meghökkentő. Az ellenfénybe vagy mackófelsőbe burkolózó alakok kortalanok, csakúgy, mint a nyüzsgő vasúti miliő részletei. A műmárvány burkolat, a pályaudvari egyenóra és a gurulós bevásárló cekker mintha 1960-ban égett volna a Kodak-filmre, hogy a 2000-es években újra, ugyanazt nagyíthassa ki belőle a művész.
 Pajtás fényképezőgép |
Szintén „örökérvényű” téma a megpakolt tetőcsomagtartós Zsiguli, amely Kéri Pajtás-sorozatából sem hiányozhat. A „Turbo Sport” felszereltségű jármű oldalsó ablakán Leo-matrica, tetején tévé és más háztartási eszközök utaznak. Hogy az életkép a szocializmus hőskorát dokumentálja, vagy egy Mariahilfer Strasséról hazafelé tartó importjáratot láthatunk ’88-ból, netán egy idei lomtalanítás aktív résztvevőjének járgányát örökítette meg Kéri? Csak a rendszámtáblából sejthetjük, hogy ez utóbbi, de a múltidézés így is egyértelmű. Kéri Pajtásával visszafotózott a nosztalgikus távolba, mintha a masina vonzaná ittragadt kortársait a neonreklámtól a lírai városrészletekig.
A múlt tematikus megidézése a gyári sorozaton a legkifinomultabb. Itt a vicces retró helyett a szovjet fotográfia szocialista eszméket magába olvasztó formalizmusát szólítja meg az alkotó. A békaperspektívából láttatott, szigorú mértani rendbe komponált, gigantikus vasalkatrészek a százötven százalékos termelés képi himnuszait idézik meg, miközben felsejlik mögöttük a nehézipar mára bezárt egységeinek szellemjárta mozdulatlansága.
A Pajtás-hőskor megszólításának egy másik módját figyelhetjük meg a színes fotókon. A négytagú, romos lakást ábrázoló sorozat szintén a Pajtás múltba révedő tekintetét tárja elénk, ám az itt már letűnt, szétfoszlott, a jelen koszát viseli magán.
A jelennel párbeszédet folytató múlt a három, számítógépes párbeszédpanellel egybekomponált, elmosódó tájképen rajzolódik ki a legérzékenyebben. A fakó puszta és a benne árválkodó tank képét egy felugró párbeszédpanel takarja. A folyamatjelző indikátor részleges feldolgozottságot mutat. Hogy mi történik, nem tudjuk. Áthelyezés, korrekció vagy törlés is végbemehet épp, amit uralni nem, legfeljebb megszakítani lehet az arra kínálkozó „Cancel” gombbal. A múlt tekintete és a Pajtás öröksége feldolgozás alatt áll, s bármi is lesz a művelet eredménye, az egyszerű masina bizonyára mindig felbukkan az előzmények között.
A kiállítás 2011. február 4-ig látogatható.