Nem elsősorban eseményszerűségében vagy látványában kínál újat, hiszen a múzeum jelenlegi adottságai és keretei nehezen versenyezhetnének mondjuk a kortárs gyűjtemények vagy a népszerűbb nemzetközi divatmúzeumok installációs megoldásaival. A kiállítás témájának időszerűségét ugyanakkor mindenképpen érdemes és fontos méltatni, hiszen a magyar divattörténet egyik leggazdagabb korszakának áttekintését vállalja a maga szerény, de látványos eszközeivel, és nem utolsó sorban egy, a szakoktatásban is kiválóan használható kiadvány megjelentetésével.
A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum páratlanul gazdag 19. századi divatmetszet gyűjteményének legértékesebbnek vélt darabjait kívánta a szakma és a szélesebb látogatóközönség számára is érdekes formában kiállítani. Az egyik legtrendibbnek számító témakör optimális reprezentációjának megtalálása számos fontos problémát vet fel, melyeknek e helyütt érdemes egy rövid zárójelet nyitnunk.
Annak ellenére, hogy itthon is „egyre divatosabb a divat”, népszerűbb a szakma és maga a téma, amelynek egyre felismerhetőbb a kulturális kódrendszerként való jelenléte, a hazai kultúraközvetítés intézményei még mindig csak kísérleteznek a divat- és/vagy a viselettörténet reprezentációjának valódi, látogatószámban is mérhető, népszerűséget gerjesztő módszereivel. Ebből a szempontból a kortárs gyűjtemények naprakész nemzetközi kuratóriumi szemléletükkel talán némi előnyt is élveznek (lásd pl. a Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum népszerű Corbjin- vagy Munkácsi fotó-kiállításait) azokkal az intézményekkel szemben, amelyeknek birtokában van ugyan a magyar viselettörténeti kincs nagy része, ugyanakkor elavult külső és belső infrastruktúrájukat és szerény eszközeiket tekintve sokkal nehezebben tudnak összerakni egy valódi nézőmágnesként működő eseményt.
Pillanatnyilag itthon csupán a reménye merül fel egy majdani viselettörténeti múzeumnak, miközben Európában egy sereg ilyen közül válogathatunk a Groningen Múzeumtól a Musée Galliera de Paris-n keresztül a Victoria & Albert Múzeumig. A történeti korok viseleteit és a kortárs divatot bemutató kuratóriumi koncepciók több mint fél évszázados nemzetközi jelenléte kiváló mintákat szolgáltat a reprezentáció lehetséges eszközeire, ugyanakkor a számos szempontból rendkívül elavult hazai múzeumi gondolkodásnak mindenekelőtt a saját kísérteteivel kell megküzdenie, mielőtt teret enged az újnak.
 |
A szellemes, Fardagály és kámvás rokolya című kiállítás célja mindenekelőtt a múzeum gazdag 19. századi divatkép gyűjteményének bemutatása. Viszonylag kevés a kimondottan a pesti divatlapok számára, honi rajzolók tollából származó tábla, hiszen ahogyan ma is, úgy a korszak hölgyolvasóit is a nemzetközi trendekkel, külföldi lapoktól átvett divatrajzokkal lehetett megfogni. Éppen ezért tűnhetett megfelelőbb kuratóriumi döntésnek az itthon publikált divatrajzok stíluskorszak szerinti csoportosítása, ahelyett, hogy a szó szerint értendő magyar divatrajzok kiemelésére koncentráltak volna. A Nemzeti Múzeum viselettörténeti gyűjteményének jóvoltából a kiállításon a rajzok mellett konkrét 19. századi öltözékek is megjelennek, a kiegészítők (kalapok, kesztyűk, cipők, legyezők, táncrendek stb.) mellett.
A korszak öltözködési rítusaihoz kapcsolódóan egy berendezett budoárban a látogatók a század legdivatosabb parfümjeinek rekonstruált változatait szagolgathatják, vagy éppen – kereskedelmi múzeumról lévén szó – egy valódi, korabeli cipőüzlet vásárlópultját és annak gombokkal és gombolókkal, csatokkal és sarkakkal teljes tartalmát nézhetik át. A korabeli ruhák remake-jeit tartalmazó öltözködősarokban mindenki kipróbálhatja a tornűr vagy a zsakett viselését (az utánzatok természetesen a 21. századi ember megváltozott antropológiai sajátosságait követik). A falakon elhelyezett információs táblácskákból az akkori társas események szabályait, etikettjét vagy a legyező-nyelv eszköztárát ismerhetjük meg, miközben a kiállítótér közepén található érintőképernyős, digitális információs egység kiválóan bővíti a bemutatott anyag tartalmi mélységeit.
 A képek forrása: MKVM |
A falakon bekeretezve sorakozó 19. századi divatmetszeteket a maga szerény eszközeivel látogatói élménnyé bővítő kiállításnál azonban jóval jeletőségteljesebb a kíséretében megjelentetett kétnyelvű kiadvány (Kovács-Rédey-Tompos-Török: Fardagály és kámvás rokolya. Divat és illem a 19. században. Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, Budapest 2010). Az oktatásban és kutatásban is kiválóan használható, kellő mélységben, precizitással és tájékozottsággal megírt összefoglaló munka legfontosabb érdeme, hogy áttekinti a 19. századi, divatrajzokat is mellékelő divatlapok kultúra- és sajtótörténeti jelentőségét, a század öltözködéstörténetének legfontosabb állomásait, ezen belül is méltatva az úgynevezett díszmagyar öltözék kialakulását és jellemzőit, illetve számot adva az 1840-től 1900-ig tartó időszak legfontosabb pesti divatáru kereskedőinek karrierjéről illetve az épülő polgárosodó főváros kulturális életében elfoglalt szerepéről. Ugyancsak hasznos tartalom a 19. századi illemtan rövid, érdekességekre koncentráló áttekintése, különösen annak tükrében, hogy a hazai divattörténeti kutatásokhoz rendelkezésre álló 19. és kora 20. századi szakirodalom túlnyomó többsége hasonló illemtanokból áll.
Ahogyan a kiállítás terében, úgy a kötet záró fejezeteként is kissé furcsán hat viszont a legyező-, kesztyű- és zsebkendő-nyelv magyarázatait tartalmazó képes öszeállítás. Talán elegendő lett volna az illemtan kiegészítő alfejezeteként képek helyett grafikákkal tárgyalni ezt a részt. Sajnos a kötet professzionalizmusa sérül azon a ponton, amikor a fiatal és szimpatikus, jelmezbe öltözött, ám a korabeli enyhe sminket és hajviseletet elhagyó – s így meglehetősen amatőr megjelenésű – múzeumi kolléga kedves, ám gyakorlatlan gesztusokkal mutogatja el az intim jelbeszéd elemeit. A hasonló képek sajnos nem nélkülözhetik a teljes korabeli megjelenés illúzióját, ahogyan a fotómodell gyakorlottságát sem.
Ez az apróság azonban szerencsére cseppet sem von le a kötet érdemeiből, amelyről bátran kijelenthető, hogy az egyik legfontosabb új publikáció a hazai divatkutatás- és oktatás frissen kibontakozó területe számára.
A kiállítás 2011. február 28-ig látogatható.