Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

PÉCSKŐDOMBTÓL VELENCÉIG

Cigány festészet. Magyarország 1969–2009
2011. jan. 15.
Korábban színesként és szürrealistaként jellemezték, az autodidakta vagy a naiv művészet skatulyájába zárták őket. A Fővárosi Cigányház gyűjteményéből válogatott több kilós album példázza, hogy a magyarországi roma művészek ugyanúgy sok nyelven beszélnek, mint többségi társaik. DÉKEI KRISZTA ÍRÁSA.
Varga László: Cigányasszony madárral (1989)
Varga László: Cigányasszony madárral (1989)
Bár a kötetnek nem célja a roma képzőművészet történetének, irányzatainak, eltérő stílusainak bemutatása – a Zsigó Jenő soraival induló albumban alfabetikus sorrendben követi egymást a 74 alkotó mintegy 700 műve –, mégis kibontakozik valamiféle kaleidoszkopikus kép a nagyközönség előtt szinte teljesen ismeretlen világról. A művészek biográfiájából például kiolvasható, hogy szemben az intézményi struktúrák kereteit használó többségi fiatal alkotók lehetőségeivel, vélelmezhető vágyaival (siker, pénz) vagy csupán azzal, hogy (bár csekély mértékben ugyan, de) tevékenységüket a társadalom szakmaként, legitim foglalkozásként fogadja el, a roma művészek egy része egészen más okokból fordul a festészet felé. 
Sokuknak maga a vászon és papír a szabadság egyetlen terepe, s az alkotás okozta öröm és boldogság az egyetlen mód, hogy kitörhessenek egy olyan világból, ahol valóban kézzel fogható a nyomor. Beszédes adat, hogy a cigány festők több mint húsz százaléka állami gondozásban vagy nevelőszülőknél nőtt fel, gyakran elképesztő szegénységben, és festék híján gyakran kerítészománcot, vászon helyett farostlemezt használt. 
A roma festészet létezésének (s így történetének) egyik szála egy cigánytelepről indult, a salgótarjáni Pécskődombról. Kieselbach Tamás 2009-ben igényes monográfiát is szentelt az „alapító atyának”, Balázs Jánosnak, akit életében mindent megtett, hogy ezt a címet elkerülje: egy zárt közösségben, ezen belül is teljesen elszigetelve élt, csak hatvanhárom évesen kezdett el festeni, s amikor négy évre rá, 1971-ben felfedezték, igen rosszul viselte a rá szakadó hírnevet. A remeteként élő Balázs sosem kívánt a cigányok példaképe lenni, hiszen kívülálló volt: Nietzschét, Schopenhauert, Thomas Mannt és Jókait olvasott, és az állatokból, szörnyekből, történelmi eseményekből, bibliai témákból és mítoszokból összeálló varázslatos és mitikus világában sosem szerepeltek cigány alakok. Éppen öntörvényűsége, „különös színezetű káoszképződményei”, a naiv terminológiát felrúgó művei tették alkalmassá arra, hogy erőt adjon sorstársainak. Hatása nemcsak stilárisan mutatható ki – a gyerekkorának megrendítő élményeit éjszakai képeken feldolgozó Balogh Balázs András például az összes „korai” művét elégette, mert azzal vádolták meg, hogy a Mestert másolja –, hanem abban is, hogy többeket is arra inspirált, hogy kövessék példáját. Pécskődombról indult a kötetben is szereplő Bódi Katalin és Szomora Kálmán szobrász, és persze itt alkotott ötven éves korától Oláh Jolán is, miután szénbányai rakódómunkásként dolgozva először felnevelte kilenc testvérét és saját gyermekeit. Oláh gombszemű, önmagukba forduló, álomtájakba helyezett magányos női alakjai éppen azért megrázóak, mert színes meseszerűségükben is megőriznek valamit a gyötrelmes hétköznapokból. 
Balázs János: Varázslat (1975)
Balázs János: Varázslat (1975)
A történet másik kezdőpontja Péli Tamás, aki 1974-ben, hollandiai tanulmányai után, komoly sikert megelőlegező díjnyertes munkáival mit sem törődve tért vissza Magyarországra. Péli azt vallotta, hogy a művészet nyelvén és segítségével áthidalható az emberekben élő „több milliárdnyi előítélet”, megérhető és elfogadható a másság; a követendő utat egyrészt a szegénységből történő szellemi és gazdasági kitörésben, az újjászületésben, másrészt a formai és stiláris eszközök kreatív felhasználásában látta. Művészetében a roma képi és hitvilág elemeit a reneszánsz művészet formanyelvével, a realista ábrázolást expresszív-szürreális gesztusokkal ötvözte. 
Péli valódi szellemi vezető volt, olyan tanítványokkal, mint Váradi Gábor, Feka Lajos és Szentandrássy István, aki Péli halála után maga is számos roma művész (Gügyi Ödön, Tóth Elemér, Túró Zoltán) mesterévé vált. A „Péli-iskolát” a technikai képzettség, a roma hagyományokhoz kötődő elemek tudatos használata, a gyakran balladisztikus hangvétel és egyfajta szimbolikus ábrázolási mód jellemzi. 
Az albumban szereplő alkotók majd harminc százaléka nő – ami azért is érdekes, mert az amúgy is szinte páriaként kezelt roma társadalomban, éppen annak patriarchális jellege miatt, a nők még inkább alávetett helyzetben vannak. (Ahogy Szécsi Magda egyik regényében írja: „Korán megtanultam, mikor nem szabad zavarni a cigány férfiakat.”) Talán éppen a roma nők még hátrányosabb és nehezebb sorsából fakad, hogy a nőművészek munkássága jóval érdekesebb és ismertebb is a közönség előtt: Bada Márta sfumatós-impresszionista képei, Csámpai Rozi légiesen könnyed nőalakjai, Orsós Teréz (a „komlói szál” vezetője, Jovánovics László, Füzesi József, Ráczné Kalányos Gyöngyi mestere és segítője) városi életképei vagy az extravaganciájáról elhíresült, kíméletlenül szókimondó Omara munkái már az Ernst Múzeumban és a Műcsarnokban is szerepeltek.
Balogh Tibor: Angyali üdvözlet (2009)
Balogh Tibor: Angyali üdvözlet (2009)
Kökény Róbert akvarelljei, Varga László németalföldi festészetet idéző portéi, Farkas Attila expresszív grafikái, Botos Flórián betűkből szőtt képei, Illés Henrik absztrakt-kubista formái, Lakatos Erika rétegzett fotói, Vári Zsolt popkultúrával kacérkodó arcképei vagy a kötetben nem szereplők: Raatzsch Jenő André helyspecifikus installációi és Kállai András Barbie babás tárgyegyüttesei – megannyi különféle képi nyelv, stílus. A roma identitás és a kortárs képzőművészet nyelvének ismerete és kreatív alkalmazása pedig egyáltalán nem zárja ki egymást, sőt. Balogh Tibor – aki a Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán végzett – az élő példa erre: a 2007-es Velencei Biennále Roma Pavilonjában kiállító művész egyedi hangú grafikái, festményei vitathatatlan tehetségről árulkodnak. Nagy kár, hogy Magyarországon szinte alig ismerik. 
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek