Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

SPERHAKNI

Barabás Pál–Harmath Imre–Eisemann Mihály: Kávé habbal / Új Színház
2011. jan. 9.
E zenés vígjátékot nyakon csókolta a múzsa. Illetve nem a múzsa a vígjátékot, hanem az ál-igazi betörő Lajos bácsi özvegy Murányiné méltóságos asszonyt, aki a „legnyakabb nyakkal” rendelkezik. Satöbbi. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Almási Sándor és Földes Eszter
Almási Sándor és Földes Eszter
Ha egy gyöngén menegető budai kávéházra netán kitehetik (bizonyára 1938-ban, de talán 2011-ben) a „Szerelem miatt zárva” táblát, akkor a bő hét évtizede keletkezett darabra is felirat kerülhetne: „Ne vegye komolyan!” Hiszen a Barabás Pál írta Kávé habbal könnyű szövege, édes jelenetsora alig ügyel magára: amit (információként) kimondanak, az se nagyon számít. Például találomra dől el, az előkelő siófoki strand szellős öltözőkabinjai és a méternyire húzódó föveny között miként száll a szó ki-be: mit hallanak meg kandi fülek és mit nem. Ács János munkájának nem megnyerő vonása, hogy a teljes tétnélküliség ellen sokszor nem tesz semmit, engedi az ahogy esik, úgy puffan szituáció-képződéseket. Azaz bármiféle képződés, jellemződés hiányát. Amikor viszont lássuk, uramisten, mire megyünk ketten alapon tudatosan ront az ügymeneteken, valamelyest groteszkebb minőségeket termel ki, amelyek kellemes negyedórákhoz is vezetnek.
Az Új Színház most sem fukarkodott a kiállítással, Menczel Róbert valamennyi díszletében lehet nézelődni. Sok érdekesség ugyan nincs bennük, azonban bárki bármennyit panaszkodik akármelyikben is – a Balaton kávéházban, a Balaton „fővárosának” napfényében és estéjében vagy a nagypolgári otthonban –, a fal, az égbolt, a növénygirland, a tapéta leheli magából: itt senki nem fog éhen halni, fájóan nélkülözni sem. Csupa sikeres kudarc, barátságosra vett csőd, optimizmusra okot adó válság. Ez önmagában is lehet érvényes irónia, ám azért nem ártott volna művészileg intenzívebben kifejteni. Gyarmathy Ágnes jelmezei pompásak, viselőik nem két fillérért csináltatták őket. A Balaton-part harminc fokos hőségében mellényes öltönyt hordó férfiak mintha egy más bolygóról érkeztek volna.
A mese annyi, hogy az apróhirdetés útján párt kereső szegény kávéház-tulajdonos lány és a bőséges apanázsból tengődő és kokottozó, mama kedvence, állás nélküli mérnök (és még egy pár) hogyan talál egymásra. A fiú az önállóság és a lány kedvéért egy lakatos kisüzembe is elszegődik dolgozni, noha bére szűkös. Készítheti – mint viccesen mondja – a sperhaknikat az ékszertolvaj nagybácsi keze alá, de – jeleztük – az öreg Lajos nem úgy Lajos, ahogy gondolnánk.
Bánsági
Bánsági Ildikó és Szilágyi Tibor. Fotó: Puskel Zsolt – PORT.hu
A komédia és az előadás is jobbára álkulcsokra jár. A Free Style Chamber Orchestra tagjaiból alakult kisegyüttes hangulatosan muzsikál – túl gyakran nincs módja rá –, Eisemann Mihály meglehetősen feledhető zenét költött Harmath Imre verseire. Örökzöld-veszély nem fenyeget. A színészek többségének énekprodukcióját borítsa jótékony homály, az üde jelenség Földes Eszter kivételével, aki a heterogén tónusú játékban a produktív stílusosságot sem téveszti szem elől. A harmincas évek végi magyar filmvígjáték-eszközök pasziánsz-rakosgatásával ajándékozza meg a „modern”, maga ura fiatal nőt, Évát. Almási Sándor (Robby) inkább buffó, mint bonviván, kedélyeskedve sodródik a kettő között (menet közben a sznob, két b-s Robbyzás is elmarad mellőle). A kis szerepeire alig ráérző Tordai Teri (Janka; Vanicsné) és bizonyos fokig a roppant dekoratív Fodor Annamária (Lola) is enged a hamis csilingelésnek, mórikálásnak, amely sehová sem vezet, és stílparódiának sem válik be. Derzsi János (Leó) szürkébe öltöztetve korrekten szürkén abszolválja x-edik szerethető rosszfiúját, Nagy Zoltán a negyven éve önmagával sakkozó bogaras kávéházi vendég Zieglerből testál egy keveset Murányiék kidolgozatlanabb, Józsi nevű Hyppolitjára.
Az ezüstös gavallérüstökű Szilágyi Tibor mv. séróból hozza a nyakcsókoló etc. Lajos bácsit, egyéniségének színpadi otthonossága sugallja: itt betonbiztosan jó irányba haladnak a korábban egy kissé kellemetlen fordulatokat vett dolgok (sajna ő maga is lehúzott négy évet rács mögött, mert ugyan „Amerikából jött”, de mesterségének címere egészen mostanáig az ékszerlopás volt). Bánsági Ildikó (Murányiné) külön szám. Nem pörget rá a harminc körüli fiacskáját gyámsági terror alatt tartó prűd, illúziókban élő anya sablonjára, csak hagyja magát ragyogni, amennyire az orvosolható hárpiaságban és egy ilyen kaliberű szerepben ragyogni lehet. Ács János rendezése is hagyja, a partnerek is hagyják. Ezzel mindenki jól jár.
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek